Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
902 FODOR PÁL az egész közösség érdekeit. Ezek az emberek orvosok, politikai és pénzügyi tanácsadók, fordítók vagy hárem-alkalmazottak voltak, sőt nagyon gyakran egy személyben töltötték be ezeket a funkciókat (természetesen az utolsót kivéve). Már II. Murád szultán (1421-1451) udvarában zsidó ember, bizonyos Jichák kapta meg az udvari főorvos tisztét. Ettől kezdve a 17. század elejéig minden szultán mellett találunk legalább egy rendkívül befolyásos zsidó tanácsadót, aki többnyire, de nem szükségképpen, egyben az uralkodó orvosa is volt. Ebbe a kategóriába tartozott az itáliai származású Jakub (eredeti nevén: Giacomo/Jacopo) is, aki még II. Murád idejében költözött Edirnébe.2 0 Ott hamarosan az udvari orvosok élére küzdötte fel magát, és posztját II. Mehmed (1451-1481) alatt is megőrizte. Sőt, bekerült az uralkodó legszűkebb tanácsadói körébe, ahol annak rendelkezésére bocsátotta Európából magával hozott politikai és tudományos ismereteit. Egyesek szerint ő győzte meg Mehmedet arról, hogy Konstantinápoly ostromához a kor egyik legerősebb tüzérségét kell kifejlesztenie. A szultán egyre nagyobb bizalmával tüntette ki, s ennek jeleként Jakub mind magasabbra emelkedett a hivatalos ranglétrán. Előbb birodalmi kincstartó (defterdár) lett, majd vezíri rangot kapott. Elete végén áttért az iszlámra, de egyes vélemények szerint utódainak egyik ága megmaradt a judaizmus mellett.21 A török hagyomány Jakub működéséhez köti a zsidók udvari befolyásának és az adószedésben való előretörésüknek a kezdeteit. Ezt a véleményt az újabb kutatások teljes mértékben alátámasztják, és hangsúlyozzák, hogy Jakub pályafutása rendkívül bátorítólag hatott a zsidókra: az ő példája szolgált legjobb bizonyítékul arra, hogy az Oszmán Birodalom a nagy lehetőségek hazája. Az 1483-84 táján elhunyt Jakubtól egy bizonyos Jószéf Hámon vette át a „stafétabotot", de az ő tevékenységéről viszonylag keveset tudunk. Hámon Granadából érkezett a szultáni udvarba II. Bajezid (1481-1512) uralkodása idején, és 1512-ben az apját trónról letaszító I. Szelim (meghalt 1520-ban) személyes orvosa lett. Annyi bizonyos, hogy határozottan képviselte a zsidó közösség érdekeit, és időnként döntőbíróként lépett fel annak belső vitáiban. Hámon és utódai több mint egy évszázadon keresztül szolgáltak a szultáni udvarban. Közülük valószínűleg fia, Móse jutott a legnagyobb hatalomra; apja halála (1518) után előbb Szelim, majd élete végéig, 1554-ig, Szülejmán (1520-1566) bizalmasa lett. 0 is elkötelezetten őrködött hitfelei biztonságán; többek között az ő közbenjárására utasította el a szultáni tanács a zsidókkal szemben több ízben hangoztatott vérvádakat, vagy űzte el azt a hírhedt szaloniki adóbérlőt, aki tűlkapásaival lassanként az egész zsidó közösséget veszélybe sodorta. Hámon a zsidó kultűra és tudomány támogatását is feladatának tekintette. Helyzetét azonban megnehezítette, hogy belebonyolódott az udvarban dúló ádáz hatalmi harcokba. Ennek során Hürrem, a szultán kedvenc felesége és Rüsztem nagyvezír eresebbnek látszó frakciója mellé állt, amibe az is belejátszhatott, hogy Hürremék intrikáinak fő célpontja, a trónörökös Musztafa herceg állítólag élesen zsidóellenes volt. Hans Dernschwam a fővárosban és Amásziában is úgy hallotta, hogy „amikor Musztafa császárfinak császárrá kellett volna lennie, az volt a szándéka, hogy az egész törökországi zsidóságot megöleti".22 Az „összeesküvők" azonban ügyesebbnek és gyorsabbnak bizonyultak, s elérték, hogy Szülejmán szultán 1553-ban kivégeztesse rendkívül
