Századok – 1997

Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895

KÖZLEMÉNYEK Fodor Pál EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS VÁLSÁG A 15-17. SZÁZADI OSZMÁN-ZSIDÓ KAPCSOLATOKBAN Minden jel arra mutat, hogy az oszmán állam vezetői kezdettől fogva rendkívüli jóindulatot tanúsítottak az uralmuk alá került zsidó lakosság iránt. Állítólag már Bursza elfoglalása (1326) után arra biztatták a környéken élő zsidókat, hogy költözzenek az oszmánná lett városba. Ugyanígy jártak el, amikor meghódították és birodalmuk európai székhelyévé tették Edirnét (1369); itt a következő évtizedekben jelentős zsidó kolónia jött létre, melyhez már nemcsak egykori bizánci, hanem Európából, közöttük Magyarországi-ól érkező zsidók is csatlakoztak. Orhán szultán (1324-1362) udvarában a 14. század közepén zsidó származású jövendőmondókkal találkozunk. Ezek a görög forrásokban chionai-nak nevezett emberek a korai oszmán-zsidó együttműködés szimbólumainak is tekinthetők: olyannyira azonosultak az oszmán dinasztia ügyével, hogy megtanultak törökül és felvették az iszlám vallást is. Mint ilyenek, természetesen törpe kisebbséget alkottak, hiszen az egykori bizánci zsidók többsége továbbra is görögül beszélt, és itt kialakult hagyományos vallási rítusát, a minhag romania-1 követte.1 Miközben az Oszmán Birodalom zsidósága viszonylagos biztonságot és széles vallási szabadságot élvezett, az Európában élő zsidókat egyre-másra érték a támadások. A skála az erőszakos térítésektől (pl. Spanyolországban 1411-ben) a mészárlásokig (pl. Spanyolországban 1391-ben, Bécsben 1421-ben) és a kiűzésekig (pl. Angliából 1306-ban, Franciaországból 1322-ben és 1394-ben, Magyarországról 1376-ban, a német földekről az 1420-as évektől kezdve) teijedt. Miután az oszmánok nemcsak tartózkodtak az ilyenfajta akcióktól, hanem kifejezetten védték zsidó alattvalóikat, érthető, hogy a 15. századtól kezdve az európai zsidóság számára az Oszmán Birodalom egyre inkább az „ígéret földje" lett. Ezt a benyomást azok a hírek is megerősíteni látszottak, melyek az ottani szabadabb életről és nagyobb lehetőségekről szóltak. Egy Edirnébe telepedett nyugati rabbi, bizonyos Jichák Zarfati, a következőket írta erről németországi hitsorsosainak (levele valamikor a 15. század első felében kelt): „Hallottam a halálnál is keserűbb szerencsétlenségekről, amelyek németországi testvéreinket érték — a zsarnoki törvényekről, a kényszerű megkeresztelkedésekről és a száműzetésekről, melyek nap mint nap történnek. Azt mondták nekem, hogy amikor egyik helyről elmenekülnek, még sanyarúbb sors jut nekik a másikon. Mindenfelől lelki gyötrelmekről és testi kínzásokról értesülök... Testvérek és tanítók, barátok és ismerősök! Én, Jichák Zarfati, aki ugyan francia származású vagyok, de Németországban születtem, és ott ültem nagyra becsült tanítóim lábainál, kijelentem nektek, hogy Törökőr-