Századok – 1997
Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857
886 SZVÁK GYULA A Házirend által felvázolt ideális viselkedés és életforma elsősorban a városi lakosság követendő mintájának készült. A népesség túlnyomó többségét kitevő falusi nép szokásait még a 17. században sem tudta ennyire mélyen átjárni a pravoszláv eszmeiség. A parasztnak nem volt ideje órákat a templomban tölteni, helyette ugyanis dolgozott. Mégpedig nem keveset. Nyáridőben 4 órakor kelt, s kb. 10 óráig egyfolytában munkálkodott. Ekkor jött az ebéd, majd déli tizenkettőtől még egy-két órai munka, majd pihenés délután négyig. Ezután következett a délutáni „műszak", amely este 10 után ért véget. Télen a tempó lelassult, hiszen a nap lerövidült, a napi kétszeri meleg étel — az ebéd és a vacsora — elfogyasztásának ideje is arrébb tolódott délelőtt 11, illetve esti 8 órára.59 A megfeszített munka, a hosszú, kemény tél már önmagában is aszkézisre kényszerítette az orosz parasztot. Ehhez jöttek még a vallás által előírt böjtök, amelyek egyébként ésszerűen a legínségesebb tavaszi és téli időszakra estek. A Húsvét előtti nagyböjt pl. hét hétig tartott, a karácsonyi pedig másfél hónapig. „Normálisan" hetente csak két napot kellett böjtölni, bár a buzgó híveknek a szerdán és pénteken kívül a hétfői nap is elő volt irányozva. Érthető ezek után, ha a hívek nehezen böjtölték ki az ünnepeket, vagy a nagy munkák végét, s ezért ilyen alkalmakkor nem a vallási előírások szerint óhajtottak vigadni. Nyári időszakban, az ünnepeken a réteket vagy ligeteket ellepte a nép és vad tánccal, énekléssel, körtánccal mulatott. Télen a betlehemes játék és a maszlenyica (húshagyó) volt a legkedveltebb. A betlehemes játék sajátos álarcos mulatság volt, amelyben a legények ijesztő maszkokat öltöttek, vaskos durvaságokat követtek el, majd énekeltek, táncoltak, ettek és ittak. A húshagyót palacsintaevéssel, nagy lakomával és trojkázással ünnepelték. A vad száguldozás és kurjongatás a 10-12 személyes szánokon egész héten át folyt, gyakorta a 13 métert is elérő hóhalmokról való nyaktörő sikankózással kiegészülve. A kicsapongás aztán a hét végére a teljes apátiába fordult: az oroszok sírva búcsúztatták ünnepüket. Télen a sikankó, nyáron meg a libikóka számított a legkedveltebb szórakozásnak. Az egyház egyébként a hintázást ugyanúgy igyekezett tiltani, mint a népi szórakozás egyéb kedvelt válfajait. Időről-időre összetörették és elégették a komédiások hangszereit; a guszlit, dombrát, dudát, balalajkát, tülköt és tilinkót. Mindhiába. De üldözték az ugyancsak népszerű ökölcsatákat, amelyek győztese az a legény lett, alti a legtovább állta az ütéseket. Máskor meg csatárláncok ütköztek meg egymással. így mulatott az orosz nép. Pogány módra, megőrizve ősi szokásait és hagyományait, amelyek egy „demokratikusabb" és „közösségibb" korban fogantak.6 0 Különösen a 17. század második felében már elég sok nyugati utazó megfordult Oroszországban.6 1 A nyugati civilizáció fennsőbbrendűségének tudatában nyilatkoztak a hosszú ruhájú és szakállú, igénytelen házakban és sivár szobákban lakó férfiakról, a temérdek pirosítót használó, fekete fogú nőkről, az iskolázatlan papokról, a csalfa kereskedőkről, a korrupt hivatalnokokról, a hajlott gerincű bojárokról és a despota cárról.6 2 Még az Oroszországban sosem járt nagy John Miltonnak is volt véleménye az oroszokról, emígyen: „Ok tudatlanok..., a legnagyobb fecsegők, hazugok, hízelkedők és képmutatók, különösen szeretik a durva ételt és a bűzös halat, az italuk valamivel jobb..."3 3 A magyar Zalánkeményi Kakas
