Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

882 SZVÁK GYULA idegeneknek, hogy orosz ember házába betegyék a lábukat, majd a pravoszláv templomokhoz túlságosan közel épült házakat lerombolják, és végül 1652-ben ismét felépítik, a Jauza folyón túlra, a „német" városrészt. A külföldiek elleni hadakozásnak azonban inkább demonstratív a jelentősége, és jobbára csak a felszínt érinti. Az orosz állam ekkor már nem nélkülözheti a külországbeli kereskedőket, mesterembereket, és főleg katonákat. Ez utóbbiak száma az 1660-as évekre már túlsúlyba kerül a kb. 1500 főt számláló moszkvai idegenek kolóniájában. Kialakul az a gyakorlat, hogy az itt élő külföldieket bízzák meg különféle diplomáciai feladatokkal. Ennek az lesz az egyik következménye, hogy az orosz államférfiak sokkal közelebbi kapcsolatba kerülnek a nyugati államokkal, és szinte napi munkakapcsolatba egyes nyugati polgárokkal. A nagyhatalmú Matvejev bojár pl. eloroszosodott skót nőt vett feleségül, de még fontosabb, hogy Alekszej cár tulajdonképpeni külügyminisztere, Orgyin-Nascsokin politikai krédójává emeli mondását: „a jót nem szégyen megtanulni, mégha kívülről való is."4

8 Az orosz egyházszakadással tulajdonképpen a nyugati hatások „beeresztésének" kérdése is eldőlt. Amíg a 17. század első felében az egyház még elkeseredett küzdelmet folytatott az idegen eszmék kirekesztése érdekében, addig a század második felében — Kljucsevszkij meglátása szerint — a viták már nem akörül forogtak, hogy felhúzzák-e az elzárkózás eszmei vasfüggönyét, hanem, hogy mely területekre engedjék be az idegen hatásokat, ha már nélküle nem boldogulnak.49 E dilemmát elvi szinten egy Jurij Krizsanics nevű horvát gondolkodó fogalmazta meg. Katolikus hite és az orosz állapotok rendkívül kritikus elemzése miatt a birodalom megreformálására vonatkozó javaslatait tisztes száműzetésből, Szibériából, küldözgette a moszkvai kormányzatnak - aligha tudta tehát korának eseményeit befolyásolni. Nem véletlenül tekintik azonban a szlavofilok és a pánszlávizmus eszmei előfutárának, hiszen ideálja az orosz vezetésű egységes szláv birodalom volt. Korokat előzött meg azzal, hogy, nem tagadván a nyugati vívmányok átvételének szükségességét, egyben a mérsékletre és mértékletességre is felhívta a figyelmet.5

0 Alekszej cár idején a mértékkel aligha volt baj. Amire a gyakorlati életben szüksége volt kormányzatának, azt különösebb lelkiismereti skrupulusok nélkül elkölcsönözték az idegenektől. E tekintetben elsősorban a „német" protestáns hatás volt a legjelentősebb, hiszen a németek, hollandok, angolok, svédek adták a legtöbb katonát, kereskedőt, mesterembert. S mivel a cár maga is nyitott, érdeklődő személyiség volt, a nyugati kulturális szokások némelyike viszonylag széles körben ismertté vált az udvari elit körében. Közismerten bigott vallásossága sem riasztotta pl. vissza attól, hogy kedvet kapván Matvejev háziszínházától, hozzájáruljon az első orosz színház létrehozásához 1672-ben. Mindezek mellett nem véletlenül írta Kotosihin, hogy az orosz kormányzat valójában „retteg attól, hogy a külföldi országok hitét és szokásait, és legfőképpen üdvös szabadságát az orosz alattvalók megismerik".51

Ezért aztán óvakodtak attól, hogy az alattvalókat az országhatárokon túlra engedjék, és igencsak megszűrték a határokon belül terjedő nyugati ideákat. A hit tisztasága látszólag helyre állt a rendet teremtő 1666-67-es zsinatot követően. A nikoniánus hivatalos egyház ugyanis nem kevésbé türelmetlenül vi-