Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

872 SZVÁK GYULA Mikor Bogdan Hmelnyickij lett a zaporozsjei kozákok vezére, ő sem gondolt először másra, mint a lengyel urak megleckéztetésére. A jobbágyság ellen tiltakozó parasztokon kívül azonban az „igaz hitet" védelmező más társadalmi csoportok is mellé álltak, így a széles társadalmi összefogás eredményeképpen rövid időn belül háromszor is megverte a lengyel csapatokat, és 1648-ban szinte egészjnai Ukrajna és Belorusszia egy része is a kezére került. S bár Bogdan hetman maga is szeretett eljátszani azzal a gondolattal, hogy fejedelem lesz, jöttek az első kudarcok, ezért lázasan igyekezett a Lengyel-Litván Királysággal rivalizáló államok valamelyikének hűséget esküdni. Lepaktált a krímiekkel, az oroszokkal, a végén még a lengyelekkel is, de a függetlenség ügye egyre rosszabbul állt. Ennek egyrészt belső okai voltak, hiszen ë terület népessége etnikai, vallási, szociális szempontból igen kevert volt, s a társadalmi szövetség csak ideig-óráig tarthatott - legkevésbé éppen a kozákok tudtak kiegyezni egymással, hiszen a regisztráltak tűlságosan hamar pánokként kezdtek viselkedni. Másrészt a közös vallás és a történelmi tradíciók okán legkézenfekvőbb orosz támogatás is késett. Evekig tartott, amíg az oroszok rá tudták szánni magukat a nyílt színvallásra. Tagadhatatlanul kényelmesebb lett volna ugyanis a moszkvai kormányzat számára, ha az ukrajnai kozákok maguktól is elboldogulnak a lengyelekkel, vagy egyszerűen testületileg átállnak — akár területüket hátrahagyva — orosz szolgálatba. Fél évtizedig vártak az oroszok, míg végül a zemszkij szobor áldásával 1654 januárjában elfogadták a kozákok alattvalói felajánlkozását. Ezzel egyszersmind kezdetét vette a Lengyel-Litván királyság elleni újabb háború.31 Tagadhatatlanul jól időzített az orosz vezetés. A svédek ugyanis szintén ekkor támadtak a lengyelekre, s a nyugati, illetve keleti irányból nyomuló svéd és orosz csapatok rövid időn belül egész Lengyelországot és Litvániát hatalmukba kerítették, gyakorlatilag felosztották egymás között. Az orosz-lengyel háború ily módon szükségszerűen torkollott orosz-svéd háborúba, hiszen X. Károly svéd király lengyel uralkodónak is kikiáltotta magát, és igényt formált az oroszolThÖdításaira. Oroszország ezért 1656-ban felfüggesztette a lengyel háborút, a svédek ellen fordult, amivel a lengyeleket egy kis erőgyűjtéshez segítette. Ennek meg az lett a következménye, hogy három év sem telik el, és újra kell kezdeni a lengyel háborút, miközben még tart a svéd (1661-ben zárják le a kardizi békével.) A bajorokat súlyosbítandó, Hmelnyickij még a halála előtt a svédekkel és az erdélyi fejedelemmel is szövetséget kötött Moszkva ellen, mert továbbra sem tett le az önálló Ukrajna megteremtéséről. Utóda, Vigovszkij hetman egy tatár sereggel egyesülve vereséget mér az oroszokra, ami a hadiszerencse teljes megfordulását jelenti Moszkva számára. Csakhamar elvesztik a „fehér orosz" és a litván területeket, miközben a lengyelek szinte egész Malaja Ruszt (Ukrajnát) visszafoglalják. A rivalizáló kozák vezérek ezalatt szinte kettévágják e területet a Dnyeper mentén: az ún. jobbparti és az űn. balparti Ukrajnára. Kihasználva a mind elkeseredettebbé váló orosz-lengyel háborúskodást, Dorosenko, jobbparti hetman a török szolgálatába áll. E közös veszély, valamint az, hogy a svédek ismét lerohanják a lengyeleket, ily módon végül megegyezésre kényszeríti a szemben álló feleket. 1667-ben aláírják az andruszovói békét, amely balparti Ukrajnát Kijevvel együtt orosz kézen hagyja, és visszaadja Oroszországnak Szmolenszket a szeverszki te-