Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

864 SZVÁK GYULA nőbb, hogy ez a kereskedő-hivatalnok réteg nem tud igazán privilegizált helyzetbe kerülni. 1613-ban ugyan közös adománylevél menti őket fel bizonyos városi kötelezettségek alól, és részt vehetnek az országos gyűléseken, de 1664-ben a vajdák hatáskörébe kerülnek, ami a helyi közigazgatásnak való alávetettségüket jelenti. Az előbb részletezett vámokon is túltettek a 17. század második felében a különféle állami monopóliumok. A legfontosabb állami monopóliumok a külföldiek által keresett és exportképes árucikkek voltak - már a század első felében. Különösen féltve őrizte privilégiumát a kincstár a prémek kényszerfelvásárlásában, amihez esetenként más termékek (kender, hamuzsír, szurok, faggyú stb.) is csatlakoztak. Bizonyos térségekben egyéb árucikkek szintén kizárólagos állami forgalmazásban lehettek, mint pl. a Volgánál a só és a hal. Az egyik legjelentősebb állami monopóliumnak a korcsmáitatás joga számított. Az engedélyezett italmérésekben csak állami eredetű bort, söft,~mézsört lehetett árulni. Meglehetős hatékonysággal történhetett mindez, hiszen a kor állandóan, még törvényileg is szankcionált, felpanaszolt erkölcsi vétsége a részegség, amiért kirívó esetben akár száműzetés is járhatott. Egyébként sem az egy fogyasztónak kiadható alkoholmennyiség limitálása, sem a szigorú büntetések nem tudták a könnyű bódulatra vágyók kedvét szegni, így e téma az egész tárgyalt időszakban aktuális marad. A gazdasági élet szempontjából negatívabb következményei lettek az ún. kismonopóliumok elburjánzásának. Minthogy ezeket az állam a leggyakrabban haszonbérletbe adta, bizonyos helyeken egészen extrém árucikkek és szolgáltatások is állami monopóliumokká váltak. Ilyen volt pl. Nyizsnyij-Novgorodban az ecetárusítás és a köszörülés, vagy Usztjugban a szappan- és mézeskalács-árusítás. A kismonopóliumok néha komoly bevételeket eredményeztek, mint pl. a szurokfőzés, amiből 1625-ben még csak 100 rubel körül volt az illeték, de amikor egy holland kereskedő vette haszonbérletbe a jogát, akkor két év alatt mintegy 1200 rubelt fizetett. Ez a példa is azt mutatja, hogy a helyi termelés bizonyos ágazatokban és területeken jelentősen fellendült már a század első felében, de egyúttal jól jellemzi a korabeli orosz gazdaságpolitikában a gazdaságon kívüli eszközök és módszerek primátusát. Az érintettek a maguk módján természetesen tiltakoztak. Sokhelyütt kérelmezték a kismonopóliumok eltörlését, s 1639-ben, ezeken a helyeken visszaállították a régi egyenes adót, az obrokot. De hallatták a hangjukat az Azov kapcsán összehívott országos gyűlésen is, ahol sérelmezték a városi lakosság megnyomorodását, a honi kereskedők külföldiekkel szembeni védtelenségét, a vajdák önkényét stb. 1646-ban külön beadvány foglalkozott a külföldi kereskedelem kivételezett helyzetével, míg végül az angol kereskedőktől, három év múlva, meg is vonták a kedvezményeket. Egyébként sajátos argumentációval, gyakorlatilag az angol forradalmat büntetve ily módon, amiért az alattvalók felkent királyuk ellen fordultak. A külföldiekkel való kereskedést, és általában a monopóliumokat illetően egyébként elég gyakran változott a kormány álláspontja. Hatott rá az orosz kereskedők állandó panasza, de a realizálható extraprofit is, illetve az, hogy az állam a nemesfém felhalmozást tette külkereskedelme sarkkövévé, és a nemesfém behozatal a külföldiekkel való kereskedéstől függött. Néha ideológiai, külpolitikai, netán erkölcsi meggondolások befolyásolták. 1652-ben pl. egyházi nyomásra kor-