Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

862 SZVÁK GYULA Az orosz haderő — nem számítva a tatár és egyéb keleti segédcsapatokat — 1631-ben kb. .70 ÇLQ0 főt számlált. Döntő többségét a szolgáló nemesek tették ki, hadba vonuló fegyveres szolgáikkal együtt. Elrettentő erejét inkább nagy tömege és rendkívüli tarkasága okozta, ugyanis ez a vegyes társaság nem volt hadrendbe állítható, a korszerű harcmodort nem ismerte, fegyverzete elavult volt. Eleinte azzal igyekeztek feljavítani, hogy külföldi zsoldosokat fogadtak fel, akikből nem volt hiány a harmincéves háború idején Európa hadszínterein. Az 1630-as évek legelejétől kezdve azonban komolyabb újításokra is sor kerül. Korszerűsítik a tüzérséget, nő a lőfegyverrel ellátott gyalogság létszáma és jelentősége. És, ami a legfontosabb, megszerveződik néhány, külföldi tiszt által parancsnokolt, ún. „idegen mintájú" ezred, amely már a modern hadászat és szigorú regula elvei alapján működik. Az elkövetkező évtizedekben ezek az ezredek egyre jobban elterjednek, s túlsúlyba kerülnek. Az 1681^es hadsereg-lista 164 000 katonát tartalmaz. Ez, azon kívül, hogy több, mint két és félszerese a félévszázad előttinek, összetételében döntően eltér tőle. A hagyományos struktúrát képviselő moszkvai szolgálók már csak két és félezer fővel, meg a kb. 22 ezres kisegítő szolganéppel képviseltetik magukat. A tradicionális hadrendben mindösszesen 13 ezer szolgáló nemest találunk, míg a hadsereg zömét a 63 új típusú ezredbe szervezett 90 ezer katona alkotja. Ezek élén — három kivétellel — külföldi tisztek állnak, míg a katonák többsége elszegényedett birtokos és sorozott paraszt volt, akik zsoldot és ellátást kaptak. Ez a hadsereg már reguláris, de állandónak nem nevezhető, hiszen a hadjárat végeztével, a tisztek kivételével, minden katona hazatért családjához.1

1 Adók, vámok, monopóliumok A háborúhoz és a hadsereghez, természetesen, pénz kell, ezt Montecuccoli korának oroszai is jól tudták, ezért találtak ki új adókat, és növelték a régieket. A beinduló hadsereg-reformmal azonban csakhamar világossá vált, hogy a hirtelen megnőtt költségeket a 17. század első felében próbált módokon nem tudják fedezni. Új, bőségesebb bevételi források után kellett nézni, ami kikövetelte a gazdaságpolitika, és azon belül is elsősorban az államháztartás átalakítását. A 17. század második felének meghatározó fejleménye, hogy a korábban túlsúlyban lévő egyenes adók háttérbe szorulnak a közvetett adók mögött. Ennek az volt a fő oka, hogy a hagyományok és az adózó lakosság terhelhetősége erősen leszűkítette az adóbevétel növelési lehetőségeket. A kormányzat ugyan mindennel megpróbálkozott és alig-alig válogatott az eszközökben. Amíg eljutott arra a felismerésre, hogy a gazdaság nagy jövedelemtartalmú ágazatait is fokozottan megsarcolja, s ezt több-kevesebb tudatossággal, mint egy gazdaságpolitikai fegyvert használja, addig egészen primitív módszereket is bevetett. A pénzrontás pl. évtizedekig bevett gyakorlatnak számított. A 16. század első harmadától az orosz pénzrendszer alapja az ún. kis grivna volt, ami 204 756 gramm ezüstöt testesített meg, s amelyből egészen 1610-ig 300, darabonként 0,68 g súlyú kopejkát vertek. 1610-ben azonban ugyanennyi ezüstből 400 érmét készítettek, majd 1626-ban 425-öt, és további szűk évtizedet követően egy kopejka súlya már csak 0,45 gramm ezüstöt tartalmaz. De extraprofithoz jutott a kincstár a külföldi Joachim-tallérok-