Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

860 SZVÁK GYULA kezett ugyanakkor a „normális" viszonyokra is új adónemeket bevezetni vagy elterjeszteni. A század első felében az általános tendencia az egyenes adók növelése volt. Mihail cár uralkodásának első éveiben válik általánossá a korábban regionálisan kivetett postaszolgálati adó, a fogolypénzek adója, és a sztrelec- vagy kozákpénz. Ezeket az adókat területi mértékegység, az ún. ekealj szerint vetették ki. A század elején a magánfóldesúri joghatóság alatt élő parasztok állami adója évi 14 rubel körül mozgott, amit az udvari és „fekete" parasztoké többszörösen meghaladott.6 E számok azonban sok tekintetben fiktív számok, ugyanis a lakosság minden eszközt megragadott az adófizetési kötelezettség alóli kibújásra. Tömegesen szöktek vagy vándoroltak el, mások állami adó fizetésére nem kötelezett holopnäk álltak egy-egy nagybirtokoshoz, megint más családok inkább összeköltöztek, s így csökkentették az egységnyi földterületre eső adót. A kormányzat gyakorlatilag tehetetlen, időről-időre összeírja az adóköteles népességet, hogy rögzítse az adózókat és a kötelezettségeiket, de a lakosság leleményesebbnek bizonyul. A laza adómorál, persze, nem egyszerűen csak a kincstár érdekeit sérti. A földművelő lakosság elbujdokolása valójában a szolgáló nemesek derékhadát érinti a legkellemetlenebbül. Nem számít ritkaságnak az országban az olyan kerület, ahol a szolgáló nemesek 15%-a földtelen, s további harmada egy paraszti udvart birtokol. A novgorodi földeken még ennél is drámaibb a kép: a 15. század végi közel 40%-nyi kis- és középbirtokos aránya 85%-ra nő. Nem érthetetlen tehát, ha a katonáskodó földesűr nem tud eleget tenni alapvető kötelezettségének, a 15 paraszt utáni lovas katona-állításnak, hiszen egy fegyveres eltartása valójában ötven földművelő munkáját feltételezné.7 A moszkvai kormányzat a „zavaros" időszak utáni években egy ördögi körbe került. A nagyarányú pusztásodás miatt a föld értékét vesztette, a szolgáló nemesség a pénzben kapott adományokra áhítozott. Ezért növelik az állami adókat, ami ellen a parasztság ismételt elmeneküléssel védekezik. A végeredmény: az adófizetők száma is, a megművelt földterület mennyisége is csökken. Új megoldás után kell nézni, s ennek kihatásai alapjaiban meghatározzák az orosz társadalom képét. Az orosz kis- és középbirtokosoknak régi vágya volt parasztjaik földhözkötése. Borisz Godunov kormányzása alatt érvényesült is e törekvésük, ám a „zavaros" évek földcsuszamlásszerű társadalmi mozgásai elsöpörték a „tiltott évek" gyakorlatát. Az állam azonban partnerük lett ebbeli szándékukban, s a maga területén, a kincstári és udvari földeken már a 17. század elején is érvényesült e kötöttség. A világi és egyházi földeken azonban bonyolultabb volt a helyzet, ugyanis a nagybirtokosok ellenérdekelteknek számítottak, hiszen a népesség-csökkenés időszakában elcsábítgatták a kisbirtokosok földjeiről a munkaerőt. Elsősorban a szegényebb földesurak érdekeit szolgálták a 17. században többször módosított rendeletek a szökött parasztok felkutatásáról. Az eredetileg öt évben megszabott határidő 1641-re 10, illetve 15 évre tolódik ki, majd 1646-ban gyakorlatilag időhatár nélkül visszatoloncolhatok lettek az 1620-as, illetve 1646-os összeírások alapján a szökött parasztok.8 Ezen, az orosz parasztság szempontjából sorsdöntő, változások alapját az időközben a gazdaságban végbement folyamatok vetették meg. Az egyetemleges pusztulás időszakában ugyanis a földművelők nem nélkü-