Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

AZ OROSZ „RÖVID" 17. SZÁZAD 859 hívták meg őket, ami a városi lakosság, a kereskedők esetében még gyakrabban előfordult. A zemszkij szobornak tehát nem volt állandó az összetétele, az egyes társadalmi csoportok részvételét a cár, és gyakran a napirendre kerülő kérdések döntötték el. A zemszkij szoborok ezért igen gyakran nem képviseleti, hanem „tematikus" jellegűek voltak, s csak az adott kérdéskörben érdekelt rétegek delegáltjait hívták meg. Ennek megfelelően, ezek az országos gyűlések — ritka kivételtől, pl. az 1613-astól eltekintve — nem döntéshozó, hanem inkább tanácskozó, tanácsadó fórumok voltak, amelyeken az elhangzó vélemények semmire sem kötelezték a végrehajtó hatalmat. Amint arra sincsenek adataink, hogy a választott képviselőket a választók bármiféle olyan instrukciókkal látták volna el, amelyek meghatározták volna a gyűléseken játszott szerepüket. A meghívottak a fővárosban való ülésezést valójában valamiféle olyan szolgálatnak tekintették, mint a katonáskodást, ezért vonakodva tettek eleget alattvalói kötelességüknek. A 17. századi másfél tucat zemszkij szoborból mintegy tíz Mihail alatt ülésezett. Ez részint a cári hatalom viszonylagos erőtlenségét mutatta, s ettől elválaszthatatlanul, a politikai viszonyok kuszaságát. 1619-ben ugyan visszatér a fogságból Filaret, a cár apja, s ez az esemény jelentősen megszilárdítja a személyi hatalmat. Tulajdonképpen egy duális hatalom jön létre a cárfiű és a pátriárka-apa között, amelyben az egyházfőnek meglehetősen kiterjedt világi jogosítványai voltak; fiával együtt használhatta pl. a „nagy uralkodó" címet, s a cári családban családfői tekintélye elvitathatatlan volt. Országos gyűléseket azonban ő is összehívatott, elsősorban az ország közállapotának hitelesebb megismerése céljából. Ezzel a zemszkij szoborok funkciója jelentős metamorfózison megy keresztül, egyre inkább a központi hatalom szolgálattevőjévé válik, miközben a résztvevők köre is mindjobban szűkül, majd nagyon hosszű ideig egyáltalán nem hívják össze. A korabeli orosz viszonyok között a legszélesebb nyilvánosságot megtestesítő, és lehetőségeiben a legfontosabb politikai döntéseket befolyásolni, valamint egy korlátozott társadalmi kontrollt gyakorolni hivatott intézmény így válik végül autokrácia-konform intézménnyé. Lényegét tekintve ugyan már eredetileg is különbözött a nyugati monarchiák valóságos jogokkal felruházott rendi-képviseleti országgyűléseitől és parlamentjeitől, de ez alatt a néhány év alatt teljesen belesimul az újjászerveződő totális állam gépezetébe. A szolgáló nemesség térnyerése Filaret hazaérkezte után a cári hatalom tekintélye elvileg ismét csorbítatlan. A korabeli viszonyok között ez a szükséges, de messze nem elégséges alapja a belső rendteremtésnek. Ha valamiben, akkor ebben teljes volt a megegyezés az egész társadalomban, ezért az új hatalomnak nem kellett érdemleges ellenzékkel számolnia. Zokszó nélkül tűrték, hogy a kormány rendkívüli adók sorát zúdítja rájuk - rendszeres jelleggel. A cári kincstár üresen kongott, ezért a legdrasztikusabb eszközökhöz nyúltak: vagyonötödöt vetettek ki, először még 1612-ben, majd évente, egészen 1619-ig. Az ötöd valójában a harmad és a tized között ingadozott, s először csak a városlakóktól szedték be, ráadásul az sem teljesen világos, hogy a teljes vagyont sarcolták-e meg, vagy csak az ingóságokat, mindenesetre ez olyan terhet jelentett, amelyet csak a rendkívüli állapot indokolt. A kormányzat igye-