Századok – 1997
Tanulmányok - Péter Katalin: Társadalom és gazdálkodás a kora újkori Sárospatakon. A patakiak csendes ellenállása IV/809
842 PÉTER KATALIN a szolgálatban szerzett iparcikkekkel kereskedett. így például egy 1639-i inventárium szerint a pataki vár különböző raktáraiban nemcsak egy „pénzolvasó fekete tábla" és egy „arany mérték tokostul" volt található, tehát kereskedői eszközök, hanem rengeteg, nyilvánvalóan árusításra szánt holmi is. így összesen 51 vég fehérített vászon, 124 pár fekete csizma, 24 pár női cipellő, 59 pár „férfi gyermeknek való apró saru", 198 fatányér, 100 fatál, 24 ezer zsindelyszeg és végtelen mennyiségű különböző fazekas gyártmány.13 8 Az iparosoknak tehát távolról sem csak az uraság vagy esetleg az udvari emberek közvetlen szükségleteit kellett szolgálatban kielégíteniük. Mégis úgy tűnik, többen voltak, mint amennyi iparost az uradalom megkívánt. így lehetett mind a 16. században, mind később, mert az első fennmaradt urbáriumok tanúsága szerint az itteni iparosok többségét nem engedték termékeivel szolgálni, később pedig másfajta munkát kényszerítettek volna egyesekre. Gyakorlatilag az történt, hogy előbb a földesúri igényeket kielégítő iparosokat - az udvari tisztviselőkkel vagy az íródeákokkal együtt - felszabadították az általános fizetési- és munkakötelezettségek alól, míg mások - foglalkozásuktól függetlenül - mindent kötelesek voltak teljesíteni. így 1570-ben például a felsőhóstáti szabadok között első helyre sorolja az urbárium azt az Ötvös Gáspárt, akit művészi aranyműves munkájáért Perényi Gábor külön is megjutalmazott,139 aztán még egy ötvös és a már említett Alessandro de Vedano építész volt a Felsőhóstátban az iparostevékenységen kívüli szolgáltatások alól szabad. Az uradalmi tisztviselők mellett pedig 3 kovács, 2 gyapjúnyíró, 1 asztalgyártó, 1 bölcsőkészítő, 1 fazekas, 1 mészáros, 1 lakatgyártó, 1 csiszár és 1 szíjgyártó, valamint 1 megállapíthatatlan foglalkozású személy adózott mesterségével. Eltek viszont asztalgyártók, csiszárok, fazekasok közönséges terhek alatt. A 17. században aztán az uradalom azt kívánta volna, hogy egyes iparosok hol így, hol úgy adózzanak. A szándékot leírva először az 1631-i urbárium tartotta fenn: „Vannak Patakon külen-külenféle mesteremberek, kik, amikor kívántatik, mesterségekkel szolgálnak. Mikoron az úr mívét kiadják reájok, közönséges dologra az bírák nem erőltetik őket; ha az úr dolgátul öresek, akkoron el kell menniek úr dolgára." Vagyis legyenek iparosok, ha az úrnak ilyen minőségükben van rájuk szüksége, de egyébként robotoljanak. A rendelkezést megismételte az 1676-i urbárium is, az előtte lévők pedig valamilyen más formában vetettek volna robotot a mesteremberekre, de 1688-ban, majd később már nem került elő az iparosok robotjának ügye. Közben időnként valószínűleg tényleg robotoltak egyes telektulajdonos mesteremberek a 17. században is, ahogyan többségük előzőleg ez alatt a teher alatt élt. Az urbáriumokban összeírt iparosok számának változása pedig lehet a következmény: amikor éppen a robot volt soron, esetleg nem tüntettek fel az iparosoknál foglalkozást. A földesurak hullámzó igényei és az iparűzőkkel szemben változó magatartásuk ellenére is szilárd körvonalai alakultak azonban ki az iparosságnak. Elképesztően szívós iparos-dinasztiák éltek Sárospatakon. 1554-ben dolgozott például egymás melletti, illetve egymáshoz közeli telkeken 3 kovács, Kowach Gergely, Fábián és Péter a Felsőhóstátnak a vár felől eső elején. Több mint száz esztendővel később, 1661-ben, Báthory Zsófia bizonyos
