Századok – 1997

Történeti irodalom - A Dunántúl szolgálatában. Előadások Rúzsás Lajos emlékének.(Ism.: Kaposi Zoltán) III/804

805 TÖRTÉNETI IRODALOM A szakmai tanulmányok sorát Benda Gyula munkája nyitja, amelyben megpróbálta Rűzsás Lajosnak az 1960-as években írt várostörténeti munkásságát értékelni, egy mai sokoldalúbb városkutatási platformról szemlélve. Bírálatát nem érzem elég keménynek, rendkívül sok benne az eufemisztikus elem. Végül is Benda megállapítja: „Hivatkozásai egyértelműen bizonyítják, hogy az 1930-as évek német gazdaságtörténete... mellett alig egy-egy modernebb „keletnémet" résztanulmány és néhány összefoglaló juthatott el hozzá". Nyilván nagyon nehéz ma már azt megmondani, hogy abban a korban mennyire volt egy dunántúli várostörténeti tanulmány modern, de a korszak több hasonló jellegű alkotását ismerve megállapíthatjuk, hogy lehetett volna Rúzsás modernebb is. Úgy érzem, hogy az 1960-as évektől meginduló paradigmaváltás elemei Rúzsás későbbi — például agrártörténet-írói — munkáiba sem épültek be kellő határozottsággal, bár kétségtelen, hogy a sok túlburjánzó ideologikus elem mintha csökkenőben volna. Benda Gyula értékelését Bácskai Vera tanulmánya követi, amely a dunántúli városhálózat 18. századi rendszerét elemzi. A már korábban (1984, 1988) megjelentetett várostörténeti munkáinak eredményeit is felhasználva, azok gondolati síkján mozogva közelíti meg témáját a szerző. Érdemes kiemelni Bácskai Vera néhány megállapítását. Az egyik a városok, a központok cserélődésére vonatkozik, hiszen a 18. századdal korábban jelentős uradalmi központok veszítettek jelentőségükből, s helyettük a városfejlődés már más dimenziók mellett zajlott: kulturális, államigazgatási, kereskedelmi, piacközponti szerepek váltak a városiasodás generátorává. Arra is rámutat a szerző, hogy az egész korszakot a kisvárosok világa jellemzi, s ez egyben a mezőgazdasági tevékenység uralmát is jelenti. Megállapítja a szerző, hogy a mezővárosok a belkereskedelem területén lendületesebben fejlődtek, mint a kis számú szabad királyi város. S végül említsük meg a polgár átalakulásáról mondottakat: a mezővárosi kézművesek, kereskedők öntudatát a „...parasztoktól való elhatárolódás szándéka a felfelé irányuló, a szabad királyi városok polgáraival való azonosságtudat táplálta", ami persze alapvetően az azonos szerepkörből adódott. Bácskai Vera tanulmánya a kötet legszínvonalasabb darabja, dolgozatának szemlélete, frissessége követendő szakmai mintának állítható bárki számára. Kajtár István a városi önkormányzatok 18-20. századi sajátosságaival foglalkozott, egy olyan témával, amelynek rendkívül nagy a szakirodalma. A szerző azt ígéri bevezetőjében, hogy „...az összefüggések erővonalainak bemutatására" összpontosítva, az európai és hazai folyamatokat együttesen szemléli. Mindezt nem érezzük megvalósultnak a tanulmány alapján. A folyamatok együttes kezelése helyett a szokásos történetírói módon előbb leírja az európai jelenségeket, aztán rátér a magyarra. Kajtár írása egyértelműen jogtörténeti tanulmány, amelybe általános történeti, demográfiai elemek is beépülnek, bár nem elég mélyen. Az írás erénye, hogy bemutatja mekkora volt a városok vagyona, milyen mértékű volt a bürokrácia, milyen zárszámadással zárták például az 1908. évet, stb. A tanulmánynak vannak lényegi deskriptív elemei, amelyek viszont fontosak lehetnek egyéb források szempontjából is. (Megemlítjük például a személyzetre, a hivatali szervezetre vonatkozó leírásokat, avagy kiemelhetnénk a választott képviselők foglalkozási megoszlásáról mondottakat). Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szerző nagyvonalú az adatokkal: az odavetett táblázatok forrástanilag megkérdőjelezhetők, néha adatok hiányoznak belőlük, a táblázatok magyarázata, ami különösen fontos következtetések levonására adott volna alkalmat, rendszerint elmarad. Rúzsás Lajos szakmai kutatásaiban az 1960-as évektől egyre nagyobb szerepet játszott az agrártörténet. Két jelentős alkotását is érdemes kiemelni, mégpedig a baranyai parasztságról írtakat, illetve a Magyarország története kötetben megjelent mezőgazdasági tanulmányát. Nyilván ez ihlette a kötet következő három tanulmányának szerzőjét. A sort Szili Ferenc nyitja, aki a Somogy megyei kereskedelemről ad rövid összefoglalót. Szili ez irányú kutatási eredményeit már ismerjük, a tanulmány új kutatási eredménnyel a korábban megjelent kötethez képest nem szolgál. Néhány gondolatát azonban érdemes kiemelnünk. A kereskedelem leggyengébb pontjának a közbiztonság hiányát tartja, talán érdemesebb lett volna bővebben is kifejteni álláspontját. Nagy figyelmet szentel az infrastruktúra változásainak: az útépítés, a vízi utak kezelése, bővítése valóban neuralgikus pontja volt az ország gazdaságának. Rendkívül tanulságos és egyben izgalmas leírásokat olvashatunk a vásárokról, a piacok működéséről, a kiépülő uradalmi ügykezelésről, a csárdákról, a kereskedőkről - ezek jelentősen növelik a tanulmány értékét. Ugyanakkor nem hallgathatom el annak megállapítását sem, hogy — ellentétben a szerző állításával — Magyarországon a 19. század első felében még nem volt közgazdaságtudomány, Tessedik, Fényes, Nagyváthy természetesen nem közgazdász, hanem a gazdaság valamilyen területével foglalkozó szakember. Ódor Imre nemességtörténeti dolgozattal jelentkezett. A tanulmánykötetben megjelent rövidke írás a Baranya megyei kurialista nemesekkel foglalkozik. A szerző eddig már két cikket is