Századok – 1997

Történeti irodalom - A Dunántúl szolgálatában. Előadások Rúzsás Lajos emlékének.(Ism.: Kaposi Zoltán) III/804

806 TÖRTÉNETI IRODALOM közölt ebben a témában, így a tanulmány sok eredetit a korábbiakhoz képest már nem vonultat fel. A dolgozatból közel száz — a 18. század első felében élt — kurialista és armális nemesnek a jobbágysorba süllyedés elleni hosszú küzdelmét ismerhetjük meg. Növelhette volna a tanulmány értékét, ha valamilyen nagyobb összefüggésben szemléli a szerző ezen emberek szabadságvágyát, így túlságosan epizódszerű a leírás. Simonffy Emil a nagykapornakí uradalom úrbérrendezését vizsgálja egy rövid dolgozatban. Mivel erről a kérdésről valójában legalább 250-300 kisebb nagyobb tanulmányt írtak már, az ismertetőben nagyok az elvárások, s a minőségi-módszerbeli újdonságok iránti igény. Ehelyett kaptunk egy hagyományos forráskezelésű munkát, ahol a szerző tradicionális módszerekkel vizsgálja forrásait, s sajnálatosan elmarad a tágabb közegben való értelmezés, a megállapítások nem nyúlnak túl a nagybirtok fizikai határain, s ezzel eléggé helytörténeti jellegűvé válik a tanulmány. Annyi eredménye természetesen van a dolgozatnak, hogy egy újabb nagybirtok, mégpedig az egy mezővárost és hat falut magába foglaló nagykapornakí uradalom foldbirtokrendszeréről relatíve pontos képet kapunk. Érdemes kiemelnünk, hogy a 18. században — itt is — az uradalom pontos határainak kijelölése egy meglehetősen elhúzódó folyamatnak bizonyult. A térség ugyanakkor egy olyan agrárterület, ahol alig folyik majorsági gazdálkodás, így aztán a nagy úrbéres és urasági összezördülés ezúttal is elmaradt. Végül is megfontolandónak érezzük annak kimondását, hogy az uradalom viszonylag rugalmasan tudta kezelni a jogos vagy jogtalan követeléseket. Ebben a térségben az árutermelés majd csak a 19. század második felében vesz nagyobb lendületet. A szakmai tanulmányok sorát Hajdú Zoltán írása zárja, aki a Dél-Dunántúl politikai földrajzi helyzetét mutatja be, rendkívül hosszú időintervallumban, a római kortól napjainkig. A szerző vállalkozását alapvetően elhibázottnak érzem, hiszen előre megadott (előadás illetve megírható oldalszám) keretek között ilyen időtáv áttekintése szükségszerűen két jellegzetességet ad: egyrészt elnagyolttá válik a szakmai érvelés, másrészt — az előbbi következményeként — nem marad hely az adatszerű bizonyításra. Hajdú Zoltán tanulmánya is ezzel a két nehézséggel küszködik. A Krisztus után 33-tól induló politikatörténeti áttekintés vázlatosra sikeredett, így az — főleg az új eredmények bemutatása tekintetében — hiányérzetet kelt az olvasóban. Csak a 19. századhoz érve, amikor a duális államszerkezetben élő dél-dunántúli térségről olvasunk, kapunk újszerű információkat. Nem érzem ugyanakkor kidolgozottnak a Dél-Dunántúl kategóriát: a szerző megközelítése egyértelműen területi alapú, talán érdemes lett volna egyéb vonatkozásain (területi munkamegosztás, térszerkezet, a térségen belüli gazdasági-társadalmi heterogenitás, nemzetiségi és kulturális stb.) is töprengeni, ez csak javíthatta volna a politikatörténeti vizsgálatot. Kiemelem viszont azt, hogy a tanulmány végén bőséges és sokoldalú irodalomjegyzék található. Az emlékkötetet két egység zárja. Az egyik — szokásos módon — Rúzsás Lajos szakirodalmi tevékenységének felsorolását adja, Sziráki Zsuzsanna összeállításában. Technikai problémám van vele, mégpedig az, hogy nem szerencsés egy szakmai életmű tanulmányok, kötetek stb. szerinti csoportosítása a kissé hagyományosabb, az egyes években létrehozott alkotások időrendi felsorolása helyett. A megírt és kiadott könyvek, kötetek és kisebb tanulmányok időrendi felsorolása ugyanis óhatatlanul kijelöl egy-egy sajátos időintervallumot az ember életében, jobban kiderül az olvasó számára, hogy az általa személyesen nem ismert ember életében milyen „szakmai korszakok" rajzolódnak ki. A részletes bibliográfiát Benda Gyula által közreadott néhány levél zárja, amelyek Rúzsás Lajos és Benda Kálmán még az iskolában kezdődő barátságába engednek bepillantást az 1940-es évekből, illetve egy megváltozott ideológiai korszakban, az 1960-as években. Nem biztos, hogy ez utóbbit szerencsés volt beszerkeszteni a kötetbe, mert sokféleképpen értelmezhető levelekről van szó, ez az ember a levelek alapján nem az, akinek emlékére a kötet íródott. Végül is a kötetről „vegyesen jók" a benyomásaim. Vannak benne jó, gondolatébresztő tanulmányok, de ugyanakkor a szakmai színvonalat tekintve egyenetlen. Színvonalas szerkesztői munka, szép kivitel, elkülönített szakmai blokkok jellemzik. Érdemes kézbe venni. Kaposi Zoltán