Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Bonkáló Sándor: A Ruténok(Ruszinok). Második bővített kiadás. (Ism.: Niederhauser Emil) III/800

801 TÖRTÉNETI IRODALOM Külön fejezet szól az irodalomról, ill. a népköltészetről, egy további a vallás és egyház kérdéséről. 1646 óta a ruszinok áttértek az unióra a katolikus egyházzal, kivéve a keletieket, akik erdélyi fennhatóság alatt éltek, a fejedelmek pedig az ortodoxiát támogatták abban a reményben, hogy sikerül őket megnyerni a kálvinizmusnak. Amikor a terület már nem tartozott többé Erdélyhez, az unió itt is megvalósult. Bonkáló kiemeli, mennyire ragaszkodnak a ruszinok a görög-katolikus valláshoz. A közgazdasági állapotokról szóló fejezetben, amely egyfajta gazdaság- és társadalomtörténet, Bonkáló ismerteti az Egán Ede vezette hegyvidéki akciót, amely a ruszinok nehéz helyzetén igyekezett segíteni. Minthogy Bonkáló így több témában tárgyalja a ruszinok történetét, különösen az első három fejezetben olykor óhatatlan ismétlések adódnak. Ennyi tehát Bonkáló könyve, a jelen kötet nagyobbik felét teszi ki. A korabeli felfogásban írt munka korrekt összefoglalása az ismereteknek, nagy lelkesedéssel az 1939-es visszatérés miatt, de valóban tárgyilagos, megállapításai ma is érvényesek, ha persze mai igények szerint sok minden egyebet is kellene egy ilyen könyvnek tartalmaznia. De illetlen volna ilyen igényeket támasztani egy 1940-ben megjelent munkával szemben. A maga korában jó munka volt, elismerést is kapott. Salga Attila a könyvnek majdnem egyharmadát kitevő Utószóban részletesebb képet ad Bonkáló Sándor pályájáról, röviden kitér egyéb munkáira is. Voltaképpen nyelvésznek indult, a rahói nyelvjárás hangtana volt a bölcsészdoktori disszertációja, amelyet tanára, Asbóth Oszkár kissé elsietett munkának nevezett. Irt még egy népszerű munkát a szlávokról (1915-ben!), már 1920-ban a ruszinokról, 1922-ben az első világháború alatti és utáni ukrán nemzeti mozgalomról, amely Ukrajna függetlenségéért harcolt, egy munkát a ruszin irodalomról és művelődésről (1935), de van kétkötetes orosz irodalomtörténete is (1926). Ha úgy tetszik, sokoldalú irodalmár volt tulajdonképpen, hiszen elég sok műfordítása is van oroszból, többek között a Háború és béke harmadik magyar fordítása. Salga Attila ismerteti néhány cikkét is, amely a szovjet irodalomról, a nemzetiségi politikáról és a vallásüldözésről szólt. Az Utószó második részében Salga Attila rövid áttekintést ad az 1919-45 közti helyzetről, azután valamivel bővebben a ruszinok és a kárpátaljai magyarok fejlődéséről 1945-től napjainkig. A ruszinok viszonylagos többsége ma is ukránnak tartja magát, hiszen ezt kellett vallania 1945 óta, csak kisebb rész mondja magát ruszinnak. Az unitus egyházat a fordulat után helyreállították, a többség visszatért ide. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek 28 000 tagja van, a magyarok száma hivatalosan 160 000, de becslések 200 000-ről tudnak. A ruszinok Kárpátalja számára követelnek területi autonómiát, a magyarok ezen belül a maguk számára szintén területi autonómiát, az ukrán kormányzat azonban azon az alapon áll, hogy az új ukrán alkotmány nem tud politikai autonómiáról, tehát a követelés alkotmányellenes. A könyvet elsősorban a kárpátaljai magyarok számára adták ki újból, jelentős apparátussal. De ha már az 1945 utáni fejlemények szóba jöttek, érdemes lett volna egy szót szólni az 1960-as években megindult hazai kutatásokról, ahol Perényi József és Mayer Mária könyveit lehetett volna említeni. Bonkáló nem vetette fel, vajon a ruszinok külön nemzet-e, mert ez számára nyilvánvaló volt. A művelődés kapcsán ugyan röviden említi azt, hogy a 20. századra sem alakult ki egységes irodalmi nyelv, voltak, akik oroszul írtak, mert a ruszinokat oroszoknak tekintették, de ezeket Bonkáló szerint senki sem értette meg. 1918 után sok ukrán emigráns is érkezett ide, ők megerősítették az ukrán irányzatot, amelyik persze korábban is megvolt. Bonkáló persze akkor nem tudhatott arról, hogy a titói Jugoszláviában végül is a népnyelv alapján kanonizáltak egy irodalmi nyelvet (mintegy 30 000 ember számára), de erről Kárpátalján nem vettek tudomást, mint láttuk, ukránokká nyilvánították a ruszinokat. A probléma azonban most is fennáll. Az autonómiatörekvések mögött nyilván egyfajta ruszin öntudat húzódik meg. Persze az a mozzanat, hogy az irodalmi nyelv csak 1945-re és nem is otthon jött létre, meghatározta a nemzeti fejlődés lehetőségeit vagy inkább lehetetlen voltát. Paul Robert Magocsi első nagy könyve éppen ezt a problematikát taglalta (Shaping of a National Identity). Ő is a nyelvkérdést látja alapvetőnek, de a jugoszláviai példában találja a megoldást. Kárpátalján ma még eldöntetlen a helyzet, de valószínűnek látszik, hogy az ukrán kormányzat kitart a ruszinok ukrán volta mellett, s ez már el is dönti a kérdést. Mint már jeleztük, Bonkáló számára itt nem volt probléma. De az Utószóban érdemes lett volna erre kitérni. Ahogy arra is, miért nevezte Bonkáló a ruszinokat ruténeknek, eredeti könyvcíme csak ezt ismeri, a (ruszin) kiegészítést a mostani kiadó fűzte hozzá. Kétségtelen, hogy a magyarban a ruszin és a rutén egyaránt megtalálható, az utóbbi nemcsak „ukrán", hanem „ruszin" értelemben is. Mégis inkább a ruszin honosodott meg a magyarban, nem mondhatjuk azt sem, hogy a rutén magyarabb kifejezés volna a ruszinnál.