Századok – 1997

Közlemények - Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban III/677

EDMUND ÉS HAROLD STEINACKER 685 Az eddig elmondottak alapján Edmund Steinacker a Südostforschung előtörténetében két egymástól el nem szakítható, de elkülöníthető területen játszott szerepet. Az egyik a magyarországi német mozgalomban kifejtett tevékenység, a másik — amelyet Valjavec is kiemelt — a német és osztrák közvélemény informálása volt a Kárpát-medencei németség helyzetéről, problémáiról. De Steinacker — miként a Bevezetésben már jeleztük — nem csupán egyik témája, passzív tárgya volt a délkelet-kutatásnak életműve alapján, hanem családtörténeti kutatása, főleg azonban a magyarországi német mozgalom dualizmuskori történetét is összefoglaló életrajzi írása folytán részt vett magában a kutatásban is. Genealógiai kutatásait politikai pályájának bécsi szakaszában, hozzávetőleg az 1890-es években kezdte el és szinte élete végéig folytatta. Az erre ösztönző motiváció azonban meglehetősen homályos. Talán egyszerűen a kisebb-nagyobb mértékben minden emberben megbúvó kíváncsiságról volt szó, de nem kizárt, hogy emellett a Magyarországon — részben szász pályatársaitól — elszenvedett politikai kudarcok is önvizsgálatra késztették, vagy esetleg a gyökértelenség, a sehova nem tartozás érzete váltotta ki a németséghez kötődés bizonyítási kényszerét belőle. Fia, Harold Steinacker 1960-ban megjelent írása szerint apja családtörténeti kutatása annak bizonyítására szolgált, hogy a „népiség (Volkstum) iránti érzék, valamint a család és az elődök szeretete milyen mély belső összefüggésben van egymással". S a félreértések elkerülése érdekében, az árja származás dicsőítését, vagy éppen a megszégyenítést és megbélyegzést szolgáló náci őskultusztól való elhatárolódás céljából, megjegyzi, hogy apja jóval azelőtt tárta fel családja történetét, mielőtt elkezdődtek volna az ősök és a hiteles családfa (Ahnenpass) utáni kutatások a Harmadik Birodalomban. Ez természetesen igaz, de az objektív mérlegelés igénye azt a megjegyzést is megkívánja, hogy az árja származás már az első világháború előtti alldeutsch ideológiában is érdemnek számított.18 Ennek ellenére az álja leszármazás bizonyítási szándékát ki kell zárnunk a lehetséges motivációk közül. Később még többször és részletesebben is kitérek arra a más vonatkozásban általános tartalommal már megfogalmazott megállapításra, hogy Edmund Steinacker nem vált a rasszizmus hívévé a völkisch-alldeutsch gondolat részleges akceptálása ellenére sem. Önmagában véve már az is némi bizonyítékul szolgálhat, hogy őszintén és nyíltan vállalta a francia eredetű Malvieux családot is, közelebbről apai nagyanyját, mint a Steinacker „családfa" egyetlen nem német és hugenotta tagját. A kutatás végeredményén azonban a Malvieux család , jelenléte" semmit nem változtatott. Egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a Steinacker család valóban az össznémetség része volt, aminek nem mondott ellent az, hogy tagjai az idők során szétszóródtak főleg Közép-Németország szász és részben thüringiai államaiba, a család egyik ága pedig — valamikor a 18. században — Bécsbe került, majd Magyarországon talált új hazára, de németségét mindvégig megőrizte. Steinacker 13 nemzedéket számolt össze a Quedlinburgból, 1531-ből származó első írásos dokumentumtól az ő fiait magában foglaló 13. generációig. A nyomok Luther Márton fellépésének idejéhez és a Wittenbergtől nem távoli városka egyik tanácsnokához vezetnek vissza, aki felesége révén rokonságban is volt