Századok – 1997
Közlemények - Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban III/677
682 TOKODY GYULA A kutatások területi és tematikai keretei Fritz Valjavec, valamint az általa alapított és szerkesztett Südostdeutsche Forschungen című folyóirat működése nyomán már az indulás éveiben kialakultak. Az előbbi vonatkozásban főként az 1918 előtti Ausztria és a történelmi Magyarország területéről volt szó, illetve az egykor Bizánchoz, majd az Oszmán és a Habsburg birodalomhoz tartozó délkelet-európai népekről. Tematikai szempontból pedig kiemelt helyet az itt élő németség történetének a kutatása kapott, miként azt az Intézet folyóiratának a címe is jelezte. De Valjavec már a folyóirat első, 1936-ban megjelent számának bevezető tanulmányában hangsúlyozta, hogy ugyanakkora figyelmet kell fordítani a „Habsburg utódállamokra", mint a bennük élő németekre. Ennek megfelelően a folyóirat 1940-től már Südost-Forschungen (tehát a korábbi „délkeleti német" helyett csak „délkelet-kutatások") címmel jelent meg, s ez a cím csakúgy, mint az általa kifejezett tematikai célkitűzés véglegesnek bizonyult.11 Az előfutárok között Valjavec Raimund Friedrich Kaindl nevét említi csupán, akinek 1911-ben publikált háromkötetes munkája első ízben tett kísérletet a Kárpát-medencei németek egész történetének az összefoglalására.12 Figyelmen kívül hagyta tehát azt a reformkorban kezdődött, az egész 19. századon áthúzódó és többnyire igen éles hangú vitát, amely elméleti — esetenként azonban riasztóan alacsony — szinten német és magyar értelmiségiek között folyt a magyarosítás, illetve germanizálás vádjairól, főleg pedig a magyar és német nyelv és kultúra állítólagos értékkülönbségéről. Noha Valjavec tanulmánya más vonatkozásban hivatkozik Némedi Lajos említett doktori disszertációjára, nem használta fel az erről a vitáról ott közölt információkat. De ettől függetlenül is ismertek lehettek számára azok a lesújtó vélemények, amelyeket például a Magyarországon is nagy tekintélynek örvendő filozófus, Johann Gottfried Herder, vagy a történész August Ludwig Schlözer írt a magyar nyelv, sőt az egész magyar nép várható és szükségszerű eltűnéséről, nem különben azok a joggal megütközést keltő nézetek, amelyeket jó hét évtizeddel később a kevésbé neves Franz von Löher, müncheni professzor vallott, már nem a klasszikus liberalizmus kultúrnemzet koncepciójának, hanem az agresszív irányba forduló német nacionalizmusnak a szemszögéből.13 Hibának tartanám, ha ez a vita ma is figyelmen kívül maradna, mivel a német résztvevők hatást gyakoroltak mind Edmund Steinacker és csoportja politikai nézeteire, mind pedig arra a völkisch-alldeutsch gondolkodásra, amely a két világháború közötti német délkelet-kutatásra is jellemző volt. Feltételezhető azonban, hogy Valjavec nem feledékenységből, hanem tudatosan zárta ki az éppen induló délkelet-kutatás előtörténetéből a szélsőségesen magyarellenes és a Löherféle nyíltan expanziós nézeteket. Elsősorban talán nem azért, mert 1936-ban az Anschluss megvalósítására készülő náci Németországban aktuálpolitikai szempontból nem lett volna kívánatos a versaillesi-trianoni rendszer felszámolásában szintén érdekelt Magyarországon németellenes hangulatot szítani, hanem főleg azért, mert maga a tanulmány szerzője sem értett egyet ezekkel a nézetekkel. Elvi ellentmondásban voltak ugyanis az egész Délkelet-Európát átfogó, lényegét tekintve szupranacionális koncepciójával, amelynek képviseletéért az új folyóiratot
