Századok – 1997
Közlemények - Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban III/677
680 TOKODY GYULA jellegét tekintve a politikai pálya bécsi szakaszában sem változott: a mozgalom propagandisztikus előkészítésére, illetve támogatására, a célok, feladatok, programok megfogalmazására vagy az abban való részvételre irányult, de — mintegy a mozgalmi fejlődés jeleként — egyre nagyobb hangsúlyt kapott benne az időközben kialakuló erdélyi szász, főleg azonban a dél-, kisebb részt nyugat-magyarországi, valamint budapesti sváb politikai elit informálása, összetartása, végül a kicsiny, ám meglehetősen aktív és befolyásos bécsi „emigrációs" csoport működtetése. (A tényleges vezetés — legalábbis az utóbbi vonatkozásban — azonban az Alldeutscher Verband berlini központja által megbízott Paul Samassa professzor kezébe került a világháborút megelőző évek folyamán.)6 Talán e rövid vázlat is elég annak előzetes érzékeltetésére, hogy Edmund Steinacker egyrészt azért tudta magára vonni a kortársak, majd az utókor figyelmét, mert meghatározó szerepet játszott a magyarországi német mozgalom ideológiai-politikai arculatának formálásában, másrészt, mert e mozgalom elsősorban az ő közvetítésével került kapcsolatba befolyásos német és osztrák nacionalista körökkel, valamint az Ausztria-Magyarország átalakítására irányuló tervekkel, illetve törekvésekkel, végül, mert személyét és az általa reprezentált mozgalmat a két világháború közötti radikális német kisebbségi szervezetek történelmi előfutáruknak tekintették. Mindhárom vonatkozásban olyan tevékenységekről volt szó, amelyek összmonarchiai és német birodalmi érdekeket érintettek, s amelyek a két világháború között közvetlen, a második világháború után közvetett aktuálpolitikai üzenetet hordoztak. A német délkelet-kutatásban is e szempontok miatt kaptak kiemelt figyelmet a szóban forgó kérdések, s a rájuk adott válaszok nemcsak Edmund Steinacker és „mozgalma" tevékenységét, hanem a korabeli német történelmi gondolkodást is minősítették. Mivel pedig ezek a válaszok a magyar történelem egyik részkérdésére vonatkoznak, számunkra sem lehetnek közömbösek. Ez a tanulmány mindenesetre ennek a feltételezésnek a jegyében született meg. A két világháború közötti Südostforschung Edmund Steinacker történelmi szerepéről A korabeli hivatalos iratok, a vezető politikai körök és a magyar nyelvű sajtóorgánumok túlnyomó többsége szerint Edmund Steinacker szélsőséges német nacionalista, majd a pángermánizmus vezető hazai képviselője volt, a szász és a sváb értelmiségiek egy része szemében viszont a Kárpát-medencében élő németség nemzeti öntudatra ébresztője, már-már karizmatikus vezére, „Erwecker und Führer", miként a sírjára vésett felirat hirdeti. Ezzel szemben a szász politikai elit, a mögötte álló társadalmi csoportok, továbbá a magyar városok asszimilálódó német polgársága és értelmisége többségében elvetette nézeteit, úgy tekintett rá, mint kívülről jött és kívül is maradt idegenre, aki nem értette meg az évszázadok óta itt élő németek magyarsághoz fűződő érdekeit és érzelmeit. Bécsben a nagyosztrák gondolat hívei között tartották számon Edmund Steinackert, főleg azért, mert a századforduló után Ferenc Ferdinánd bizalmi köréhez kapcsolódott. A trónörökös halálát követően, a világháború éveiben a
