Századok – 1997

Közlemények - Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban III/677

678 TOKODY GYULA Steinacker politikai pályája ugyan 1874/75-ben egy pártalapítási kísérlettel kezdődött, amely a magyarországi német polgárság összefogására irányult, de szerepe nem lépett túl a tervezett program sajtócikkek, levelezések, magánbeszélgetések formájában történő propagálásán, majd megfogalmazásán. Nem is léphetett túl, mert a párt tényleges megalapítására, szervezeteinek kiépítésére, de még programjának elfogadására sem került sor. A kísérlet kudarcával egyidejűleg és feltételezhető összefüggésben erdélyi szász politikai körökhöz kapcsolódva és támogatásukat megnyerve lehetővé vált Steinacker számára, hogy három választási cikluson keresztül — 1875 és 78, 1881 és 84, valamint 1884 és 87 között — egyetlen nem szász képviselőként részt vegyen a magyar országgyűlés munkájában. Ez természetesen megkívánta a kapcsolatok ápolását a képviselőtársakkal és a választókörzettel, de szintén nem szervezési, hanem parlamenti beszédekben és sajtócikkekben kifejtett propagandisztikus tevékenységet jelentett. Miután politikailag elszigetelődött, állásából is felmentették és 52 évesen kényszernyugdíjazták, 1892-ben pedig családjával elhagyta Magyarországot és Bécsbe, illetve a közeli Klosterneuburgba települt át, végleg megszűnt annak a lehetősége, hogy részt vegyen egy mozgalom vagy párt megszervezésének, esetleg irányításának mindennapi munkájában. A „magyar ügyek szakértőjeként" azonban Bécsben is aktív zsurnalisztikái tevékenységet folytatott, ismertette és bírálta a magyar kormányok nemzetiségi politikáját és a magyarországi németséggel szembeni hatósági túlkapásokat. A századforduló éveiben meginduló dél-magyarországi szervezkedés, a Deutsches Tagblatt für Ungarn (1900), majd a Deutschungarischer Volksfreund (1902) megjelentetése, végül öt évvel később a Magyarországi Német Néppárt megalapítása ezek után érthetően nem az ő kezdeményezésére történt, a vezetést, a lapszerkesztési és a pártszervezési feladatokat már egy új, nála fiatalabb és radikálisabb értelmiségi csoport végezte el. De cikkeivel, tanácsaival, főleg pedig szerteágazó személyi kapcsolataival ő is aktív résztvevője volt ennek a munkának. Befolyását a dél-magyarországi szervezkedésre különösen az alldeutsch Szövetséghez és a Ferenc Ferdinánd köréhez fűződő kapcsolatok, valamint az ezek révén nyert — vagy csupán feltételezett — politikai tájékozottság biztosította. Az első világháború és az azt követő összeomlás azonban szétzilálta Steinacker gondosan ápolt kapcsolatait és végzetes csapást mért magára az eredeti mozgalomra is. 1918 őszén és 1919 elején ugyan a Károlyi kormányzat nemzetiségi politikája új lehetőséget teremtett a politikai érvényesülésre, amellyel az akkor már 80 esztendő Steinacker is kész volt élni: képviselőjelöltséget vállalt a szentgotthárdi választó körzetben és részt vett a szociáldemokraták által is támogatott Magyarországi Német Néptanács létrehívásában. Am a német nemzetiségi mozgalom irányításában még szellemi értelemben sem játszhatott vezető szerepet, ez ekkor már Rudolf Brandsch, illetve a vele szemben álló Bleyer Jakab kezében volt. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával, majd leverésével, véglegesen pedig a trianoni békeszerződéssel vége szakadt ennek a politikai lehetőségnek is. Az eddig elmondottak természetesen nem arra szolgálnak, hogy minősítsék Edmund Steinacker politikai tevékenységét, még kevésbé arra, hogy kisebbítsék annak jelentőségét. A rövid vázlat csupán a nemzetiségi mozgalmak általános