Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
664 SZALAI MIKLÓS Ház feloszlatása nem lehet megoldása a válságnak, mert a függetlenségi pártot megsemmisíteni nem lehet „természetes és mély gyökerei vannak a nemzetben", és a bejövő kisebbség megint csak obstruálna. Végül a házszabályok szigorításától is óvott, tekintve, hogy ez esetben a többség uralma korlátlanná válnék, ami Magyarországon végzetes lenne. Közös intézményeink vannak Ausztriával, és ezért „megvan az elméleti lehetőség rá, hogy idegen érdek domináljon a kormányzatban". Andrássy nem mondja ki természetesen, de nyilvánvalóan attól tartott, ami ekkor már aggasztotta az egész magyar közvéleményt, hogy tudniillik Ferenc Ferdinánd trónörökös és köre a Monarchia olyan átalakítását tervezik, amely a magyar államot legalábbis alárendelné valamilyen közös „nagy osztrák" állami szuverenitásnak., és vele a dualizmust felszámolni kívánó „nagy osztrák" irányzat befolyása válik uralkodóvá a Monarchiában. Adott esetben létrejöhet egy, az ilyen törekvéseket kiszolgálni kész kormánytöbbség, és akkor a nemzet egyetlen fegyvere a kisebbség obstrukciója marad. Éppen azért annyira elítélendő a jelenlegi obstrukció, mert „az obstrukció igénybevétele rendes parlamentáris küzdelmi eszköz gyanánt lehetetlenné teheti, hogy hozzája folyamodjunk, ha egyszer valóban szükség volna reá.", hiszen államközösségben élve Ausztriával, és óriási lévén a kormány hatalma, elméletileg meg van az eshetősége „a többség könnyen öncélúvá teheti saját érdekét, és egyoldalú szenvedéllyel gázolhat a közérdekben". Andrássynak erre a gondolatgazdag tanulmányára végül is az áll, amit Tisza mondott egy ízben róla:, hogy ti. Andrássy mindig elítélte az obstrukciót, de mindig le akarta fogni azt a kezet, amely véget akart vetni annak. Április-május folyamán — mikor Széli bukása már egyre valószínűbb volt — a király és tanácsadói (mindenekelőtt az újoncjavaslatok kidolgozója, Fejérváry, aki az obstrukció uralmát tarthatatlannak érezte) már Tiszát szerették volna miniszterelnöknek megnyerni, de a Szabadelvű Párt többsége — beleértve még a vele enyhén szólva nem szimpatizáló Bánffy Dezsőt is — Andrássyt gondolták a legplauzibilisebb utódjelöltnek,9 4 mégpedig valószínűleg azért, mert ő a közvélemény szemében nagyobb rokonszenvnek örvendett Tiszánál. Május végére azonban úgy látszik, személye végleg lekerült a napirendről.9 5 Tisza viszont — népszerűtlensége tudatában — először nem akart vállalkozni, és önmaga helyett Khuen-Héderváry Károlyt javasolta. A bán azonban az 1894-95-ös krízishez hasonlóan - megint csak húzódozott a feladattól, és miután június 3-án végleg nemet mondott, Tisza rászánta magát a kabinetalakításra. Június 16-án Széli a parlamentben bejelentette a kormány lemondását. Ferenc József Bécsbe hívatta a politikai élet vezető személyiségeit, Tisza kabinetalakításának elfogadtatása céljából. A Tisza-féle kabinetalakítás szorgalmazói azonban elkövették azt a hibát, hogy a kabinetalakítási tervet Andrássyval és csoportjával nem egyeztették.9 6 Amikor Tisza a megbízással a zsebében Budapestre érkezett, a Szabadelvű Párt — a volt nemzetipártiak, és Andrássy csoportjának fellépése hatására — egyértelmű ellenszenvvel fogadta, amellett azt az elképzelését, hogy az újoncjavaslatokat mindenfajta nemzeti vívmány nélkül keresztülvigye, saját lelkes hívei sem merték felvállalni.9 7 Hasonlóképpen riadalmat váltott ki, hogy Tisza kijelentette: az obstruáló ellenzékkel szemben kész akár karhatalmat is bevetni. Ezért Tisza kénytelen volt meghátrálni, és a megbízást visszaadni. A miniszterelnök így mégiscsak a Szabadelvű
