Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 663 tegetésekkel viszont az a probléma, hogy a Monarchia már ma is inkább csak amolyan „tiszteletbeli" nagyhatalom Európában, ha viszont ez nem így van, és a külpolitikai helyzet megnyugtató, akkor miért a hadsereg erősítése, miért nem a békés termelésre fordítjuk az ország erőforrásait? Szomorúnak mondotta, hogy Andrássy úgy beszélt, ahogyan, és hozzátette: reméli, nem egészen úgy gondolkodik, ahogyan beszél. Március 5-én hasonló szellemben utasította vissza Andrássy érveit Eötvös Károly, kifejtvén, hogy a nagyhatalmi állás nem pontosan meghatározható, és hangsúlyozva, bármiben is álljon a nagyhatalmi pozíció, azért az országnak függetlenségét és jólétét feláldozni nem szabad. Tisza viszont február 21-én elhangzott beszédében teljes mértékben azonosította magát Andrássynak a nagyhatalmi állásról szóló fejtegetéseivel, sőt, amikor egy függetlenségi gúnyosan közbekiáltott: „Egy húron pendülnek!", higgadtan azt válaszolta: „Igen, egy húron pendülünk, ha úgy tetszik. En a magam részéről készséggel kijelentem, hogy annak a beszédnek, amelyet gróf Andrássy Gyula tisztelt barátomtól itt hallottunk, minden szavát készséggel aláírom." Miközben azonban a két politikus a nyilvánosság előtt vállvetve igyekezett megvédeni az újoncjavaslatokat, a színfalak mögött ellentétes irányban politizáltak. Andrássy arról volt meggyőződve, hogy a javaslatok felületesek, balszerencsések,9 0 és csak azért fogadta el a létszámemelést újabb nemzeti koncessziók nélkül, és kísérelte meg erről a nemzeti közvéleményt meggyőzni, mert félt a katonai engedményekkel járó küzdelmektől, és mert úgy gondolta, hogy a magyarság legfőbb érdekét, azt tudniillik, hogy a magyar katona magyar érzésú és származású tisztek alatt szolgáljon, a fennálló alapokon is el lehet érni.9 1 Eközben pedig folyamatosan sürgette, hogy a közös hadsereg vezetése valósítsa meg legalábbis azokat az elvi engedményeket a katonai kérdésben, amelyek megadását Ferenc József kilátásba helyezte: tudniillik a közös hadsereg jelvényeinek és az általa használt címernek a magyar igényeknek megfelelő módosítását, és a közös hadseregben szolgáló magyar tisztek magyar ezredekhez való áthelyezését. Ügy vélte, hogy ezek megadását Tisza akadályozza, ő az, aki a „keményebb" álláspontra ösztönzi a királyt. Ez a gyanúja nem volt megalapozott, Tisza éppúgy kívánta a címerkérdés és az áthelyezések rendezését mint ő, csakhogy ezeket nem tekintette az obstrukció megszüntetésére alkalmas elvi engedménynek,9 - hanem az obstrukciót lényegében mindenfajta újabb nemzeti vívmány nélkül kívánta letörni. Március elején már nyíltan közölte Széllel, hogy amennyiben az exlex-állapot az obstrukció következtében megérleli ennek szükségességét, szembe fog fordulni a kormánnyal. Andrássy és Széli ezzel szemben kitartottak az ellenzékkel szembeni „paszszív rezisztencia" álláspontján. Andrássy ezzel kapcsolatos nézeteit egy külön tanulmányban fejtette ki március elején, Bródy Sándor „Jövendő" c. folyóiratában.9 3 Egyrészt hangsúlyozta, hogy míg a választási erőszakoskodás révén létrejött Bánffy-féle többséggel szemben az obstrukció indokolt lehetett, a Széll-kormánnyal szemben, mely többségét tiszta választásoknak köszönheti, megengedhetetlen fegyver, a „liberum vétó", a többséggel szembeni kisebbségi ellenállás anarchikus szellemét idézi fel, amellett, mivel megbéníthatja az államgépezet normális működését, millióknak okozhat kárt. Ugyanakkor aláhúzta azt is, hogy a
