Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

662 SZALAI MIKLÓS Apponyi újabb nemzeti követelésekkel való fellépése megütközést keltett Bécsben, annál is inkább, mert félő volt, hogy a függetlenségi párt majd indíttatva érzi magát még messzebb menő követelésekkel Apponyit túllicitálni. Ez pedig nagyon gyorsan be is következett: a függetlenségi párt határozata kimondta: a létszámemelés „átengedésének"feltétele a katonai szolgálat lerövidítése, a magyar szolgálati nyelvnek a magyar ezredekben való behozatala, a magyar ezredek Magyarországon való elhelyezése. A szabadelvű párt január 23-i értekezletén Fejérváry által kilátásba helyezett engedmények megnyugtatták Apponyiékat, de nem a függetlenségieket, akik ettől kezdve elsősorban a magyar vezényszó követelését állították propagandájuk középpontjába. Részben azt állították, hogy az 1867. XII. tc. ama szakasza, amely a hadsereg „vezérlete, vezénylete és belszervezete" kérdéseit egyértelműen az uralkodói felségjogok körébe sorolja, a szolgálati nyelv megállapítására való jogot nem tartalmazza — részben pedig azt a (már említett) értelmezést hangoztatták, hogy a kiegyezés ama meghatározása ,,a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része", voltaképpen azt jelenti, hogy a kiegyezés megalkotói magyar nyelvű hadsereget akartak volna... Megkezdődött tehát az újabb függetlenségi obstrukció, amelynek a veszélyességét növelte, hogy Apponyi — házelnökként — csak felemásan szállt szembe vele. Tekintve, hogy a Széli-kormány költségvetési megbízatása 1903 áprilisában lejárt, az obstrukció újabb „exlex" állapottal és kormányválsággal fenyegetett. Míg azonban Széli rezsimjének ellehetetlenülése Tisza Istvánban azon meggyőződést érlelte meg, hogy az élet őt, az obstrukció letörésének élharcosát igazolta Széllel szemben, és hasonló felfogásra jutott maga a király is, addig Andrássy — akinek miniszterelnöksége most is többször felmerült — kitartott az engedmények politikája mellett. Kétségtelen persze, hogy február 5-i nagy parlamenti beszédében szembeszegült az ellenzékkel. Egyrészt visszautasította a kiegyezési törvény általuk adott értelmezését, másrészt rámutatott arra, hogy a függetlenségi követeléseket nem lehet megvalósítani a közös hadsereg keretében. Önálló hadsereg nélkül nem lehetséges a magyar vezényszó sem, a nyelvi kérdés bevitele bábeli zűrzavart teremtene a hadseregben. (Beszédének eme kitétele miatt kapta azután Andrássy a „babiloni gróf' gúnynevet az ellenzéktől.) Igaz, hogy a hadsereg állapota, szelleme nemzeti szempontból nem kielégítő, mindazonáltal a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk: a Monarchia nagyhatalmi állása. A keleti kérdés, és Oroszország pánszláv aspirációi, mondotta ezúttal, bármikor háborút jelenthetnek a Monarchia számára. A beszéd nemcsak Andrássy közjogi jártasságát, de azt is mutatta, hogy egyre inkább lekötik — és aggasztják — a külpolitika, és mindenekelőtt a Balkánon folyó hatalmi átrendeződés kérdései.8

9 Az ellenzék nevében Okolicsányi László válaszolt. Előhozta, hogy az idősebb Andrássy is azt állította már, hogy a hadsereg az általános védkötelezettség bevezetése óta többé nem izolált keret, a katonák szolgálati idejükön kívül egyszerű •állampolgárok, akiktől nem lehet elvárni, hogy hazafias érzésüket mintegy „otthon hagyják". Andrássy is elismeri, hogy a közös hadsereg magyar része végül is magyar hadsereg, vagy legalábbis azzá kell lennie, de nyilvánvaló, hogy magyar hadsereg magyar nyelv nélkül abszurditás. A nagyhatalmi állásra vonatkozó fej-