Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 659 hogy Széli úgyszólván csak a volt nemzeti pártiakban és Andrássyban bízott meg.8 6 A régi szabadelvűek és a visszalépett disszidensek, illetve a volt nemzeti­pártiak közötti feszültség megmutatkozott már 1899 novemberében, amikor ki­derült, hogy Széli ugyan pártkérdéssé kívánja tenni a kvóta megszavazását, azon­ban lehetővé akarja tenni a Ház üléséről való távolmaradást (tehát a szavazás előli kitérést) Horánszky Nándornak és Apponyinak, a volt nemzeti párt vezető egyéniségeinek, illetve esetleg általában a volt nemzetipártiaknak is. A „régi gárda", amelynek azt is tapasztalnia kellett, hogy Széli a pótválasztásokon kizá­rólag a régi nemzeti párt, a disszidensek és a néppártiak köréből kikerült képvi­selőket „hoz be", érthető módon úgy érezte, hogy a Széli-kormány egyrészt egye­dül őellenük alkalmazza a ,jog, törvény igazság" jelszavát, meggyengítve parla­menti pozícióikat, másrészt rájuk kívánja hárítani a népszerűtlen döntések ódiu­mát. Nem nyugtathatta meg őket a Széli alatt végrehajtott házszabályreform sem, mert az — jóllehet Andrássy bízott eredményességében — csak a technikai ob­strukció bizonyos formáit tette lehetetlenné, és távol állt attól a következetes reformtól, amelynek szükségességét az obstrukció letörése érdekében Tisza István továbbra is sürgette. Széli kormánya alatt — 1901 júniusában — Szilágyi végre megalkotta a képviselői összeférhetetlenségről szóló törvényt. Együtt a volt nemzetipártiakkal, Andrássy — jóllehet közben ő maga is összeférhetetlenségi eljárásnak volt kitéve — továbbra is lelkesen támogatta az — elsősorban a Tisza-csoport pozíciói ellen irányuló — összeférhetetlenségi mozgalmat, csak attól tartott, hogy Tisza annak ellenzéket fog csinálni, mert, mint írta „fedezni akarta panamista barátait". Azonban az Andrássyval folytatott tárgyalás után Tisza beérte azzal, hogy a törvény mér­séklését követelje, ugyanis Széli is az összeférhetetlenség szigorításának híveit támogatta, vele pedig Tisza nem kívánt szakítani.8 7 1901 őszén került sor a választásokra, amelyek — szöges ellentétben a Bánffy-féle választással — a tiszta választás példáiként kerültek be a politikai köztudatba. Ezen a választáson a korábbinál erőteljesebben jelent meg az agrá­riusok és a merkantilisták közötti ellentét, gróf Károlyi Sándor ún. „gönci leve­lének" nyomán. Mivel Károlyi és a többi agráriusok Apponyi bizalmas hívei közé tartoztak, míg a Szabadelvű Párt régi gárdája túlnyomórészt a gazdasági libera­lizmus, a merkantilizmus híve volt, már csak a gazdasági életben betöltött sze­mélyes pozícióik miatt is, ezért ez az ellentét is hozzájárult a kormánypárt további bomlásához. Andrássyt az agráriusok jelentkezése igencsak nehéz helyzetbe hozta. Gazdasági kérdésekkel egyáltalán nem szeretett foglalkozni, ha azonban mégis állást kellett foglalnia, akkor ezt az ortodox „manchesteri" liberalizmus szelle­mében tette. Magától értetődő módon nem támogathatta az agráriusok mozgal­mát, hiszen az — mint ismeretes — a mezőgazdasági érdekek védelmén túl egy­szersmind a kibontakozó magyar kapitalizmus „romantikus antikapitalista", neo­konzervatív, keresztényszociális, olykor antiszemita szellemiségű bírálatát is je­lentette. Ugyanakkor azonban (mint ez az összeférhetetlenséggel kapcsolatos ál­lásfoglalásából is kitűnt) Andrássy ellenszenvvel figyelte a Tiszák alatt kibonta­kozó tőkés modernizáció etatista tendenciáit is, mert az állam növekvő gazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents