Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 659 hogy Széli úgyszólván csak a volt nemzeti pártiakban és Andrássyban bízott meg.8 6 A régi szabadelvűek és a visszalépett disszidensek, illetve a volt nemzetipártiak közötti feszültség megmutatkozott már 1899 novemberében, amikor kiderült, hogy Széli ugyan pártkérdéssé kívánja tenni a kvóta megszavazását, azonban lehetővé akarja tenni a Ház üléséről való távolmaradást (tehát a szavazás előli kitérést) Horánszky Nándornak és Apponyinak, a volt nemzeti párt vezető egyéniségeinek, illetve esetleg általában a volt nemzetipártiaknak is. A „régi gárda", amelynek azt is tapasztalnia kellett, hogy Széli a pótválasztásokon kizárólag a régi nemzeti párt, a disszidensek és a néppártiak köréből kikerült képviselőket „hoz be", érthető módon úgy érezte, hogy a Széli-kormány egyrészt egyedül őellenük alkalmazza a ,jog, törvény igazság" jelszavát, meggyengítve parlamenti pozícióikat, másrészt rájuk kívánja hárítani a népszerűtlen döntések ódiumát. Nem nyugtathatta meg őket a Széli alatt végrehajtott házszabályreform sem, mert az — jóllehet Andrássy bízott eredményességében — csak a technikai obstrukció bizonyos formáit tette lehetetlenné, és távol állt attól a következetes reformtól, amelynek szükségességét az obstrukció letörése érdekében Tisza István továbbra is sürgette. Széli kormánya alatt — 1901 júniusában — Szilágyi végre megalkotta a képviselői összeférhetetlenségről szóló törvényt. Együtt a volt nemzetipártiakkal, Andrássy — jóllehet közben ő maga is összeférhetetlenségi eljárásnak volt kitéve — továbbra is lelkesen támogatta az — elsősorban a Tisza-csoport pozíciói ellen irányuló — összeférhetetlenségi mozgalmat, csak attól tartott, hogy Tisza annak ellenzéket fog csinálni, mert, mint írta „fedezni akarta panamista barátait". Azonban az Andrássyval folytatott tárgyalás után Tisza beérte azzal, hogy a törvény mérséklését követelje, ugyanis Széli is az összeférhetetlenség szigorításának híveit támogatta, vele pedig Tisza nem kívánt szakítani.8 7 1901 őszén került sor a választásokra, amelyek — szöges ellentétben a Bánffy-féle választással — a tiszta választás példáiként kerültek be a politikai köztudatba. Ezen a választáson a korábbinál erőteljesebben jelent meg az agráriusok és a merkantilisták közötti ellentét, gróf Károlyi Sándor ún. „gönci levelének" nyomán. Mivel Károlyi és a többi agráriusok Apponyi bizalmas hívei közé tartoztak, míg a Szabadelvű Párt régi gárdája túlnyomórészt a gazdasági liberalizmus, a merkantilizmus híve volt, már csak a gazdasági életben betöltött személyes pozícióik miatt is, ezért ez az ellentét is hozzájárult a kormánypárt további bomlásához. Andrássyt az agráriusok jelentkezése igencsak nehéz helyzetbe hozta. Gazdasági kérdésekkel egyáltalán nem szeretett foglalkozni, ha azonban mégis állást kellett foglalnia, akkor ezt az ortodox „manchesteri" liberalizmus szellemében tette. Magától értetődő módon nem támogathatta az agráriusok mozgalmát, hiszen az — mint ismeretes — a mezőgazdasági érdekek védelmén túl egyszersmind a kibontakozó magyar kapitalizmus „romantikus antikapitalista", neokonzervatív, keresztényszociális, olykor antiszemita szellemiségű bírálatát is jelentette. Ugyanakkor azonban (mint ez az összeférhetetlenséggel kapcsolatos állásfoglalásából is kitűnt) Andrássy ellenszenvvel figyelte a Tiszák alatt kibontakozó tőkés modernizáció etatista tendenciáit is, mert az állam növekvő gazdasági