Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 657 oldás az ellenzékkel szembeni erőszakoskodáson kívül? Természetesen, ha az ellenzék az obstrukciót például a külön magyar hadsereg kivívásáig akarná folytatni, akkor nem lehetne mást tenni. De az ellenzék csak a miniszterelnök lemondását követeli. S mivel az ellenzék, ha most le is győzik esetleg, annyira el van keseredve Bánffy ellen, hogy mindig meg fogja akasztani a törvényhozás menetét, sokkal egyszerűbb megoldás, ha lemond Bánffy. „Az, akinek politikai egyénisége olyan nagyfokú gyűlölséget és szenvedélyt tudott felébreszteni a nemzet tekintélyes részében, hogy miatta minden kérdés elmérgesedik, hogy miatta az ellentétek egészen a forradalmi hangulatig fokozódnak... az állandóan miniszterelnök nem maradhat, előbb vagy utóbb mennie kell" - vonta le a konklúziót. Az Andrássy vezette „disszidensek"-nek nevezett csoport — akiket Tisza és hívei lázadóknak, árulóknak tekintettek — létrejötte természetesen tovább nehezítette Bánffy helyzetét, aki azonban megmakacsolta magát, bizakodva abban, hogy Ferenc József a végsőkig tartani fogja. Dec. 30-án Andrássy még közvetíteni próbált egyfelől Bánffy, másfelől az ellenzék vezérei — Kossuth és Horánszky — között, de a kísérlet nem sikerült. 1899. január 3-án vagy 4-én egy egészen bizalmas beszélgetésben végre sikerült megértetnie Bánffyval, hogy nem ura többé a helyzetnek, és tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától.80 Ezután megkezdődtek a kompromisszumos tárgyalások, amelyekben Andrássy lelkiismeretesen igyekezett közvetíteni. Az ellenzék mindig többet követelt Bánffytól, Andrássy pedig, aki továbbra sem bízott annak alkotmányos szándékaiban, egyre inkább azon fáradozott, hogy őhelyette Széli Kálmán — aki a válság idején szintén ki akart lépni a Szabadelvű Pártból — legyen a miniszterelnök. Végül — február 23-án — az ellenzék, Széli, és a Szabadelvű Pártból kilépett vezető politikusok — Andrássy, Szilágyi, és Csáky — egy olyan kompromisszumos megállapodást létesítettek az ellenzékkel, amely szerint az ellenzék nem akadályozza tovább a gazdasági kiegyezés megkötését, és elfogad egy mérsékelt — az obstruálás lehetőségét továbbra is meghagyó — házszabályreformot, a kormánypárt viszont lemond a házszabályoknak az obstrukciót lehetetlenné tévő megszigorításáról. A jövőben a házszabályokat csak pártközi megállapodással lehet módosítani. Ugyanakkor a Szabadelvű Párt vállalta azt is, hogy az új kormány tető alá fog hozni egy olyan új törvényt, amely a választási visszaélések megakadályozása érdekében a választások feletti bíráskodást a kúria hatáskörébe utalja át.8 1 Végzetes hiba volt azonban, hogy ezt a kompromisszumot Andrássy és barátai „disszidensekként" írták alá, ugyanis Tisza és hívei ennek következtében a későbbiekben ezt nem tekintették kötelezőnek magukra, és általában a Szabadelvű Pártra nézve. így 1899. február 26-án megalakult a Széli Kálmán-kormány, és Andrássy és barátai ezután visszaléptek a kormánypártba, amely persze meglehetősen vegyes érzésekkel fogadta őket. Velük együtt lépett be a pártba a volt nemzeti párt is, amelynek fő követelését, a magyar katonai akadémiát Bánffy közben megvalósította. 1899 szeptemberében Andrássy — feltehetően a béke létrejötte körüli fáradozásait honorálandó — megkapta a titkos tanácsosi címet a királytól.
