Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 653 és a Ludovika honvédtisztképző intézetnek akadémiai rangra emelése — nem csillapíthatták az ellenzék keserűségét Bánffy erőszakosan kivívott választási győzelme miatt. Ezért hamarosan újra — és minden korábbinál hevesebben — kirobbant az obstrukció, ezúttal az ún. „sajtószakasz" kapcsán, 1897 júniusában. Voltaképpen a bűnvádi perrendtartás reformját bevezető törvénytervezetről volt, szó, amelynek 16. §-a azzal váltotta ki az ellenzék felháborodását, hogy a sajtó útján elkövetett rágalmazást és becsületsértés eseteit ki akarta vonni az esküdtszékek hatásköréből, és hivatásos bírák elé kívánta utalni. Ezt az intézkedést az üzleties bulvársajtó megerősödése, és annak a közéleti személyiségek magánéletében, erkölcseiben való állandó turkálása tette indokolttá, az ellenzék azonban úgy vélte, az esküdtszék a sajtószabadság garanciája. Az ezűttal Justh Gyula által dirigált obstrukciót az tette különösen fenyegetővé ezúttal, hogy a javaslattal egy időben le kellett tárgyalni a cukoradóról szóló törvényjavaslatot is, amely — az osztrák kormánnyal való megegyezés értelmében — határidőhöz volt kötve. Bánffy az obstrukciót nem vette túlságosan komolyan, de a kormánypártban kialakult egy — Tisza István vezette — irányzat, amely az obstrukció vaskézzel való letörését sürgette, akár a házszabályok módosítása révén is: hangsúlyozva: a többség nem engedhet a kisebbségnek. Tisza július 21-én nagy beszédben ítélte el az obstrukciót. Andrássy azonban már július 9-én aggodalmasan azt írta sógornőjének, hogy a pártot Bánffy belevezette egy olyan küzdelembe, amelynek megoldásáról neki magának sincs fogalma.7

1

Július 21-én már Szilágyi vezetésével pártközi konferenciára került sor a békekötés érdekében, majd július 29-én -elsősorban Andrássy közvetítésének és az ellenzék jó szándékába vetett bizalmának köszönhetően7

2

— megszületett a béke: a 16. szakasz módosítása — a közhivatalnokok és a nyilvános elszámolásra kötelezett vállalati tisztviselők elleni sajtó útján elkövetett rágalmazás megmarad az esküdtbíróság hatáskörében — fejében az ellenzék befejezte az obstrukciót. Ezt azonban még egy kellemetlen közjáték követte: Bánffy a szabadelvű pártklubban a „populus Banffyanus" segítségével kimondatott egy olyan határozatot, amely szerint a kormány, ha a viszonyok erősebb rendszabályokat (esetleg klotürt) tesznek szükségessé, számíthat a párt támogatására. Andrássy viszont, amikor erről tudomást szerzett, nyilvánosan dezavuálta magát ettől a határozattól, kijelentve, hogy azt a pártnak még újra kell tárgyalnia.7

3 A sajtószakasz elleni obstrukció idején jelentkeztek először a nyilvánosság előtt Tisza Istvánnak és Andrássynak az obstrukcióval kapcsolatos nézeteltérései s ezzel az az ellentét, amely néhány év múlva a magyar politika középpontjába kei-ült. A felszínen az ellentét lényege abban állt, hogy Andrássy elítélte az obstrukciót, mint a parlamenti harc eszközét, de meggyőződése volt, hogy az obstruáló ellenzéket nem szabad erőszakkal megrendszabályozni, Tisza viszont minden magyar államférfi közül a legerőteljesebben hangoztatta mindig, hogy a parlament többségének akaratát minden áron érvényesíteni kell. Emögött a véleménykülönbség mögött azonban egyéb nézeteltérések, két, egymástól gyökeresen eltérő koncepció feszült. A különbséget Andrássy — már küzdelmük lezárulása, a dualizmus bukása után a következőkben fogalmazta meg: „Láttam és tudtam, hogy ha nem sikerül a kormányzati rendszert közelebb hozni a közhangulathoz, a nem-