Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 647 gyünk, vagy... ez áramlatok reakciója, a centripetális erők a magyar alkotmány árán biztosítanák az összetartást?" (114. o.). Mit ért azon Andrássy, hogy a 67-iki alkotások „tényleg beváltak?" Elsősorban a Monarchia nagyhatalmi állását, Európában 1867 óta egyértelműen megerősödött tekintélyét, amely természetesen részben a külpolitikusok (nem nehéz észrevenni, hogy Andrássy elsősorban saját apjára gondol) képességeinek köszönhető, azonban alapvetően a Monarchia katonai súlyának, annak, hogy a berlini kongresszus idejére egy 800 000-es hadsereg adott a Monarchia fellépésének nyomatékot. Ez pedig nem lett volna lehetséges a dualizmus nélkül: egyedül a dualista rendszer biztosíthatta ugyanis a magyarság ragaszkodását a közös keretekhez, és azt, hogy legalábbis akkor, amikor külső fenyegetésről van szó, a magyarság feltétlenül lojális az uralkodóházhoz. De természetesen a Monarchia nagyhatalmi állása keveset érne a magyarság számára, ha nem sikerült volna egyidejűleg állami önállóságát megóvnia. Andrássy szerint jogi szempontból tekintve az Osztrák-Magyar Monarchia semmiképpen sem szövetségi állam, a kiegyezés nem alkotott valamiféle „összállamot", hanem csak két szuverén állam szövetsége, amelyeket összekapcsol az uralkodóház közössége és bizonyos közös intézmények fenntartása, emellett pedig a kiegyezés kellően körül van bástyázva olyan biztosítékokkal, amelyek a centralizáció irányába mutató fejlődést kizárják. Az ország önállóságának a gyakorlatban való érvényesülését illetően Andrássy rámutat mindazokra az esetekre, amikor a Monarchia külpolitikájában a magyar álláspont érvényesült az osztrák álláspont rovására (így a porosz-francia háború idején Andrássy álláspontja Beusttal szemben), valamint arra, hogy ami a magyar belpolitikát illeti, sohasem történt kísérlet osztrák tényezők részéről arra (így az egyházpolitikai reformok idején sem, amelyek pedig jelentős osztrák tényezők nemtetszésével találkoztak), hogy abba beavatkozzanak. A kiegyezés azonban nem pusztán nagyhatalmi pozíciónkat biztosította önállóságunk megóvása mellett, hanem amellett a nemzet nagyarányú gazdasági és kulturális építőmunkájának, fejlődésének vált a megalapozójává. Nem pusztán azzal, hogy békés kereteket teremtett fejlődésünkhöz, hanem azzal is, hogy létrehozta a magyar államot. 1848 előtt Széchenyi a maga reformgondolataival nem érhetett el sikert, hiszen ezek az — akkor idegen — államhatalomnak a gazdaságba való fokozott beavatkozását jelentették volna, amelytől a magyarság indokoltan tartott. 1867 óta viszont erőteljesen érvényesül az állam gazdaságfejlesztő szerepe. A gondolatmenetből kiviláglik, hogy, bár Andrássy alapvetően a laissez faire, a gazdasági liberalizmus híve volt, ekkor még az állam gazdasági szerepével, a bankokkal, vállalatokkal összefonódó állam „túlhatalmával" kapcsolatos aggályai nem voltak olyan erősek, mint később. Andrássy szerint azonban nemcsak arról van szó, hogy a kiegyezés olyan értékes alkotás, amely bevált a gyakorlatban, és amelyet ezért nem szabad semmilyen tetszetős elgondolás kedvéért kockára tennünk, hanem ráadásul a kiegyezés módosítására irányuló törekvések nem kínálnak a magyarságnak még elméletileg kívánatos alternatívát sem. A függetlenségi párt programjának, a pragmatica sanctio alapján létesítendő, külön hadsereggel, külön diplomáciával, és köl-