Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

648 SZALAI MIKLÓS csönös védelmi kötelezettséggel járó perszonális unió elképzelésének mindössze egy fejezetet szentel. Ebben arra mutat rá, hogy a külön diplomácia és külön hadsereg vagy technikailag kártékony, és egyébként fölösleges formális módosításai volnának a fennálló rendszernek, vagy pedig szükségszerűen lehetetlenné tennék a közös védelmet és a közös külpolitikát, így tehát végső soron a perszonális uniót is, továbbá arra, hogy az uralkodóház a maga érdekeit ugyanűgy (vagy még inkább) tudná a magyar önállóság ellenében érvényesíteni perszonális unió esetén is. Végkövetkeztetése: nem megalázó és méltatlan a magyarsághoz, ha „lemond a külön sereg felállításáról, hogy éppen ennélfogva Európában mint nagyhatalom érvényesüljön, és ugyanakkor országát gazdaggá, műveltté és magyarrá tegye". Annak, hogy a munkában sokkal nagyobb tér jut a 67-es ellenzékiség bírálatának, az a fő magyarázata, hogy míg a függetlenségi párt programja — ezzel minden, valamennyire reálisan látó politikus tisztában volt — Ferenc József számára teljesen elfogadhatatlan volt, és így az adott körülmények között megvalósíthatatlan, addig a nemzeti párt programjáról sokan úgy érezték, hogy megvalósítását végül is — mivel nem sérti a 67-es alapot — ki lehetne az uralkodótól kényszeríteni. Egy további oka annak, hogy Andrássy a nemzeti pártban nagyobb aktuális politikai veszélyt látott, az volt, hogy a nemzeti párt (illetve Apponyi) a maga nemzeti követeléseit - nem pusztán a 67-es alappal összeegyeztethetőeknek, hanem abból következőeknek, a nemzet 1867 óta észre nem vett, ún. „alvó" jogainak tekintette, és ilyen módon tulajdonképpen azt állította, hogy az 1867 óta uralkodó rendszer a nemzet meglévő jogaival ellentétes gyakorlatot folytat. Végül a nemzeti pártot mindenesetre veszedelmes tényezővé tette, hogy vezére egy aulikus-katolikus környezetből indult politikus volt, akinek fellépése elkerülhetetlenül azt a benyomást kellett, hogy keltse a közvéleményben, hogy csakugyan tarthatatlan a rendszer, ha már Apponyi Albert is szembefordult vele. Andrássy véleménye szerint a nemzeti párt általános axiómája, amelyből követeléseit levezeti, hogy ti. egy dualisztikus államszervezetben a dualizmust, a két külön állam létezését az állam minden szerve (így a hadsereg is) szervezetében kifejezésre kell, hogy juttassa, teljesen helytelen, ugyanis egy dualisztikus struktúrában lehetetlen a részek önállóságát mindenütt és mindenben teljesen kifejezésre juttatni. Az önállóság valódi kritériuma Andrássy szerint nem az, hogy ez az állam életében mindenütt kifejezésre jusson, hanem az, hogy az állam legyen a maga valamennyi jogviszonyának a kizárólagos forrása. A kiegyezés alapján létrejött státusa országunknak pedig — mivel a kiegyezés egy, a magyar törvényhozás, és a magyar király megállapodása alapján létrejött, és — elvileg — ilyen módon meg is változtatható magyar törvény — eleget tesz ennek a kritériumnak. Ugyanígy tévesek a kiegyezési törvény konkrét megállapításaiból a nemzeti párt által levont következtetések, mindenekelőtt az, hogy az 1867. XII. tc. 11. szakasza, amely azt mondja „A magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része", valamiképpen maga után vonná külön magyar katonai oktatás, vagy egyéb, a hadseregen belüli „nemzeti vívmányok" megállapítását. Igaz, hogy a kiegyezési törvény nem tett külön említést a katonai oktatásról, azonban általános érvényű elv az, hogy valamilyen szervezet számára kiképzendő személyek oktatásának az