Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 645 tikai harc kimenetére azonban Andrássynak nem volt döntő befolyása. Míg azonban a protestáns és polgári elemek (mint például Wekerle) magatartását az ellentábor természetesnek vehette, addig ugyanez az állásfoglalás a katolikus arisztokrata és főkegyúr Andrássy részéről felháborította őket. A konzervatív-klerikális-antiszemita körök szemében örökre ellenszenvessé vált.6

2 Miközben az 1896-os évre a pártok — a millenniumi ünnepségek miatt — „treuga Deit" kötöttek egymással, valamikor 1896 nyarán Andrássy végre befejezte első könyvét, a kiegyezésről írott nagyszabású munkáját.6

3

Andrássy munkája nem történetírói mű, hanem a történelemértelmezés, a közjogi fejtegetések és az aktuálpolitikai vitairat keveréke. A könyv két részből áll, az első — jóval nagyobb — rész a kiegyezés történelmi szükségszerűségét és pozitívumait fejtegeti, valamint a függetlenségi ideológiát bírálja, míg a második rész — a Függelék — négy fejezetében Andrássy a hatvanhetes ellenzékiséggel, az apponyizmussal vitázik Andrássy történelemszemlélete a mai olvasóra idegenül hat, s bírálatokat váltott ki már a két világháború közötti Magyarországon is. Elsősorban azért, mert — mint már említést tettünk róla — Andrássy szemében a történelem főszereplője, a gazdasági, társadalmi, kulturális szempontok háttérbeszorításával a magyar államiság és a magyar alkotmány, amelyet az Aranybullától kezdve szervesen fejlődő egységes egésznek, egyszersmind a nemzeti lét életprincípiumának tekint, s a modern polgári magyar államot is úgy fogja fel mint ennek az ezeréves alkotmányfejlődésnek organikus folytatását. E közjogi historizáló szemlélet korlátai között azonban a munka kiemelkedő intellektuális teljesítmény. Célja az, hogy bebizonyítsa: az ilyen értelemben vett magyar államiságot, nemzeti létet egyedül a 67-es alaphoz való legszigorúbb ragaszkodás tarthatja fenn. Andrássy könyvének alaptétele az, hogy Magyarországnak szüksége van állandó államszövetségre, mégpedig Ausztriával. E szükségszerűség a modern kor szülötte. A régmúltban ugyanis a kis államok háború idején a személyes bátorság, a hadvezetés ügyessége, vagy nagyobb pénzforrásaik, zsoldosok segítségével legyőzhették nagyobb ellenfeleiket is. A modern technika és az általános védkötelezettség intézménye azonban a nagyobb lélekszámú nemzeteknek döntő erőfölényt biztosit. Magyarország pedig történelmi sorsa és földrajzi helyzete folytán rászorul arra, hogy nagyhatalom legyen. A szláv és germán népfajok ütközési területén, a világ olyan részén fekszik az ország, ahol a hatalmi viszonyok feltehetően évszázadokon át nem fognak véglegesen rendeződni. Magyarországtól Keletre olyan roppant nagyhatalom helyezkedik el, a cári Oroszország, amelynek puszta méretei, ereje, és azon lehetőség, hogy a magyarországi szláv nemzetiségek lojalitását fenyegető pánszlávizmust szolgáló politikát is követhet, kizárja, hogy szomszédságában ne mint nagyhatalom létezzünk. A dicső történelmi múlttal ellentétben tehát a jelenben az ország a maga mindössze 15 millió lakosával nem lehet önálló tényező a népek küzdelmében. Ha az ország mégis teljesen önálló lenne, akkor a nagyhatalmak játékszere, hol az egyik, hol a másik csatlósa volna. A nagyhatalmi állás, és így a külső szövetséges keresésének történelmi szükségszerűségét igazolja az is, hogy a magyarság a mohácsi katasztrófa óta mindig is külső szövetségeseket keresett létérdekei megvédéséhez. Igaz volt ez a Habs-