Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
642 SZALAI MIKLÓS udvari és politikai körökben. Márpedig a király személye körüli miniszternek semmiféle valóságos feladata nem volt azon kívül, hogy az uralkodó bécsi környezetének — a magyar kormány szempontjaival nemritkán ellentétes irányba ható — befolyását, amennyire ez lehetséges, közömbösítse. Ez a szempont most különösen fontos volt, hiszen a második Wekerle-kormány eleve a kegyvesztettség tehertételével indult. Andrássynak magának sem lehettek ez ügyben különösebb illúziói, mert állítólag, amikor Bécsbe indult, kesernyésen megjegyezte: — Nem érdemes fölhurcolkodni arra a rövid időre...4 9 De azért nem tartozott azon miniszterek közé, akik rögtön a kormányalakításkor bejelentették, hogy csak az egyházpolitikai törvények tető alá hozásáig maradnak hivatalukban, és utána mindenképpen távoznak. Hátra volt a főrendiház ellenállásának a megtörése. Andrássy nem volt barátja a „pair-schubnak", és feltehetően az ő közvetítésére rokona, Andrássy Aladár megkísérelt kompromisszumot létesíteni a kormány és a mérsékelt egyházpolitikai ellenzék között. A kompromisszum azonban kudarcba fulladt, mert amíg a kormány maximális engedményként abba ment volna bele, hogy a kötelező házassági ceremónia elvégzése után az állami tisztviselők figyelmeztessék a házasulandókat az egyházi szertartás üdvös voltára, addig a főrendek maximális engedményként olyan kompromisszumot tartottak lehetségesnek, hogy a kötelező polgári esketést kövesse a kötelező egyházi házasság is, kivéve akkor, amikor kizáró egyházjogi akadályok állnak fenn.5 0 A főrendiház azonban végül is belátta a további ellenállás hiábavaló és veszedelmes voltát, és június 21-én csekély szótöbbséggel elfogadta a házassági javaslatot. Ezzel tulajdonképpen az egyházpolitikai küzdelem döntő szakasza lezárult, bár néhány kisebb jelentőségű javaslat keresztülvitele a következő kormányra maradt. Andrássy eközben természetesen már Bécsben tartózkodott, és így a minisztertanácsokon sem vett részt mindig, de ha jelen volt is, soha nem szólalt fel.51 Tulajdonképpen egyetlen feladata volt csak, hogy a még mindig lelkiismereti konfliktusokkal küszködő uralkodót rábíija a megszavazott egyházpolitikai törvények szentesítésére. A király ugyanis még mindig habozott (őszinte szánalmat ébresztve a vele ellentétes felfogású Andrássyban is)5 2 és ezzel nagyon megnehezítette a kormány helyzetét, mert a reformok ellenzői, akik ekkor már megkezdték egy új, külön katolikus politikai párt megszervezését, a szentesítés elhúzódásában annak a jelét látták, hogy a király végül mégiscsak meg fogja akadályozni Wekerle programjának megvalósulását. A szentesítés megadása után Andrássy befejezettnek tekintette a maga miszszióját - a kormányéval együtt. Akadtak azonban olyan vélemények — tekintve, hogy a Szabadelvű Párt továbbra is támogatta Wekerlét, és ő maga is időnként visszakozott lemondását illetően —, melyek szerint Andrássy nem képviselte kellő eréllyel a Wekerle-kormány érdekeit a királynál, sőt, arról is tudni véltek, hogy ő presszionálta volna — a kabinet és a király közötti megromlott viszonyra hivatkozva — Wekerlét lemondásra.5 3 Hiteles dokumentumok azonban nem támasztják alá ezt a feltételezést. A tény csak annyi, hogy miután Andrássy megkapta a szentesítést a királytól, a Wekerle-kormány lemondását már befejezett ténynek tekintette, és maga is mindenképpen távozni akart a számára szemmel-
