Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 643 láthatóan csak kellemetlen kötelezettséget jelentő miniszteri állásból.5 4 Az uralkodónak 1894. XII. 8-án olyan értelemben referált, hogy a kormány kész a lemondásra.5 5 A Wekerle-kormány lemondásával kormányválság vette kezdetét, ugyanis a király megint Khuen-Héderváryt szerette volna miniszterelnöknek látni, akinek nemcsak az lett volna a feladata, hogy megnyugtatóan lezárja az egyházpolitikai küzdelmet, hanem az is, hogy véghezvigye a hatvanhetes alapon álló erők (a kormánypárt, a Nemzeti Párt, és a Szabadelvű Pártból az egyházpolitikai fordulat miatt kilépett csoport, az ún. „puroszok") fúzióját. A Szabadelvű Párt viszont az egyházpolitikai reakciónak tekintett engedményként fogta volna fel Khuen miniszterségét és a fúziót, és ezért ellenállást tanúsított e koncepcióval szemben. Több miniszterelnök-jelölt neve is felmerült, így Széli Kálmáné és báró Bánffy Dezsőé is. Khuennek Andrássy támogatást ígért,5 6 azonban amikor a király audiencián fogadta a bátyját (aki ekkor a képviselőház alelnöke volt), az Széli Kálmán miniszterelnöksége és az ő vezetése alatt végrehajtandó pártfúzió mellett foglalt állást,5 7 bár valójában a család Széliért sem lelkesedett különösebben.58 Khuent, úgy tűnik, a Szabadelvű Párt várható ellenállása és csekély taktikai készsége miatt nem akarták az Andrássyak, Bánffyt viszont azért nem, mert az ő vezetése mellett a fúzió az egyházpolitika mérsékelt ellenzékével lehetetlennek látszott. Az erdélyi kálvinista főispán egész, a vidéki közigazgatásból magával hozott stílusa, nyers, kissé bárdolatlan egyénisége különben sem lehetett számukra rokonszenves, azonfelül meg voltak győződve arról, hogy Bánffy egyszerűen Wekerle eszköze lenne a miniszterelnöki székben. Végül is a miniszterelnök Bánffy lett, alighanem azért, mert ő volt az, akinek a Kossuth-temetés idején tanűsított viselkedésével tüntetően kimutatott lojalitásában az uralkodó is bízhatott, viszont a Szabadelvű Párt őt nem tekinthette az aulikus-klerikális reakció exponensének.5 9 Báró Bánffy Dezső, ez az országos politikában újoncnak számító, szellemi képességeit tekintve kortársai által nem túl nagyra becsült, viszont rendkívül magabiztos és energikus politikus új taktikával próbálkozott a közjogi status quo érdekében. A Wekerle-kormány módszere ugyanis, a liberális reformok politikája nem vált be - egyrészt a közjogi kérdésről nem tudta elterelni tartósan a magyar közvélemény figyelmét, másrészt kiváltotta a külön katolikus párt, a Néppárt megszerveződését, amely éppen a legszilárdabban dinasztiahű elemeket fordította szembe a kormánypolitikával, és vezette végül a közjogi ellenzék táborába. Bánffy ezzel szemben egyrészt meghirdette a nemzeti szempontból egységes magyar állam programját, a nemzetiségellenes sovinizmus felszításával törekedve a közfigyelmet a közjogi kérdésről elvonni, másrészt a korábbinál erőteljesebben alkalmazta az ellenzékkel szemben az erőszakos eszközöket. Bánffy miniszterelnökségének kezdetén az Andrássyak — miként sokan mások is — pusztán átmeneti megoldásnak tartották őt, és ezért nem támasztottak neki nehézségeket. Sőt, amikor az 1895-ös költségvetési törvényjavaslat vitájában, amelynek az igazi tétje az volt, hogy sikerül-e a Szabadelvű Párt és Apponyiék frigyét tető alá hozni, a függetlenségi párti Polónyi Géza és Ugrón Gábor (nyilván a szabadelvűek és a nemzetipártiak közötti ellentét felszítása céljából)
