Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
IFJ. ANDRÁSSY GYULA PÁLYÁJÁNAK ELSŐ SZAKASZA 641 közvéleményt, sem a királyt nem kívánta maga ellen fordítani, és így mintegy „két szék közt a pad alá esett". Amíg azonban a közvélemény haragját a kormányról elterelte Bánffy magatartása, aki uralkodói utasítás nélkül, önként maradt távol a temetésről, addig Ferenc Józsefnél Wekerle — többek közt — a temetés eseményei miatt vált kegyvesztetté. Andrássy maga is érezhette, hogy magatartása nem volt túl szerencsés, ugyanis a temetés kapcsán beadta lemondását államtitkári állásáról,4, 7 amit azonban — úgy látszik •— a kormány nem fogadott el, mert végül is a helyén maradt. Eközben a Wekerle-kormány — dacolva a klérus, a kormánypárt egy jelentős része, Apponyiék és a függetlenségi párt egyik, Ugrón Gábor vezette frakciója ellenállásával — egymás után terjesztette a képviselőház elé az egyházpolitikai javaslatokat: a zsidó vallás recepciójáról, az állami anyakönyvekről, a vallás szabad gyakorlásáról, majd végül a házasságjogról szólót. 1894. április 12-én a képviselőház erős többséggel elfogadta a kötelező polgári házasságot. A túlnyomórészt főpapokból és konzervatív arisztokratákból álló főrendiház azonban — a magyar politikában szokatlan módon — megmakacsolta magát, és 1894. május 10-én visszautasította a javaslatot. A képviselőház azonban Wekerle indítványára kimondta, hogy ragaszkodik a javaslatokhoz, Wekerle pedig jelezte az uralkodónak, hogy a javaslat sorsához állását köti, és hogy a javaslat másodszori visszautasítása a főrendiház által súlyos zavarokat támasztana a magyar politikában, egyúttal javasolta a király ún. „pair-schub"-bal, azaz új főrendiházi tagok kinevezésével törje meg a főrendiház ellenkezését. Ferenc József — éppen mivel tisztában volt vele, hogy az egyházpolitikai reform bukása újból a katonai kérdéseket tolná előtérbe — saját belső meggyőződése ellenére is kész volt továbbra is támogatni az egyházpolitikai reformot, azonban azt szerette volna, ha azt olyan politikus viszi keresztül, aki az egyházpolitikai ellenzék szemében rokonszenvesebb Wekerlénél. Ezért azután 1894. június 1-én gróf Khuen-Hédervári Károly horvát bánt bízta meg kormányalakítással, aki szilárdan 67-es meggyőződésű, de a Szabadelvű Párton kívül álló, és a magyar belpolitikában kissé idegenül mozgó politikus volt. Ekkor meglepő fordulatra került sor: amikor Wekerle — azzal az indokolással, hogy a királytól nem kapott felhatalmazást a „pair-schubra" — a kormánypárt előtt bejelentette lemondását, a párt — támogattatva az egyházpolitikai reformok mellett álló közvéleménytől — teljes erővel Wekerle mellé állt. Az uralkodó visszakozott, és késznek mutatkozott újra Wekerlét nevezni ki miniszterelnöknek, azonban nehézségek támadtak Szilágyi miatt, akivel a király semmiképpen sem kívánt tovább együttműködni, és az egyházpolitikai ellenzék szemében is különösen gyűlöletes volt. A Budapesten tartózkodó királyt végül is nem kis részben Andrássy győzte meg arról, hogy mégis egyezzen bele Szilágyi igazságügyminiszterségébe.4 8 így alakult meg a második Wekerle-kormány, amelyből azonban kimaradt a korábbi kabinet néhány tagja, köztük gróf Tisza Lajos korábbi király személye körüli miniszter. Az ő utóda Andrássy lett. Feltehetően a második Wekerle-kormány hatalomra jutása körüli fáradozásai jutalmaként is kapta ezt a méltóságot, de azért is, mert Tisza Lajos, aki maga is rosszul érezte magát bécsi pozíciójában, nehézkes, darabos egyéniségével nem tudott kellő ügyességgel mozogni a bécsi
