Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

634 SZALAI MIKLÓS Tisza bukása után hamarosan kiderült, hogy az ő uralmát jellemző, a „quieta non movere" jegyében való vezetés nem folytatható tovább. Szapáry Gyula gróf invenció nélküli, erőtlen személyiség volt, kivált a kormányában szereplő a modern jogállam kiépítésében maradandót alkotó nagyformátumú egyéniségek - Baross Gábor kereskedelemügyi, Szilágyi Dezső igazságügyi, és gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszterekkel összehasonlítva... Nem volt képes a kormánypártot a „Generális"-éhoz hasonló vasszigorral összetartani, sem valamilyen, a kormánypárti politikának energiát adó koncepciót megfogalmazni. Miniszterelnöksége alatt határozott frakciók kezdtek a pártban kialakulni. Az egyik frakció a színfalak mögött továbbra is igen aktív Tisza Kálmán, és nagytehetségű, erős egyéniségű fia, Tisza István köré csoportosult. Ok továbbra is a régi módszerrel, a hűséges „mamelukoknak" juttatott állások és gazdasági kedvezmények, valamint a pártnak a bankokkal és más jelentős gazdasági tényezőkkel való erősödő összefonódása segítségével kívánták fenntartani a Szabadelvű Párt tizenöt éve tartó hatalmi monopóliumát, felhasználva ehhez a vármegyei önkormányzat rovására erősíteni kívánt közigazgatás hatalmát is. Mások viszont — így elsősorban az Andrássy-fiúk és a köréjük csoportosulok, főleg liberális arisztokraták — ugyan a hatvanhetes alap rendíthetetlen híveinek, és ugyanakkor elvhű liberálisnak vallották magukat, azonban — részben idealizmustól fűtve, részben átlátva a pártmonopólium erőszakos fenntartásából eredő, az alkotmányos politikai élet belső egyensúlyát és fenntarthatóságát fenyegető veszélyeket — új módszereket kívántak keresni e politika érvényesítéséhez. Közjogi engedményekre — mint Apponyiék — ők nem gondolhattak, tehát maradt az a megoldás, hogy a hatvanhetes tábor vállaljon fel bizonyos, a közjogi alapot nem érintő reformokat, a modern liberális jogállamon belüli olyan rendi-feudális maradványok felszámolását, amelyek megszüntetését a liberális korszellem és az általa befolyásolt közvélemény követelte, és ilyen módon teremtsen a maga számára szélesebb tömegbázist. Az ilyen típusú reformalkotásokra példát szolgáltatott a Tisza Kálmán által 1885-ben végrehajtott liberális szellemű főrendiházi reform, amelynek a főrendekkel való elfogadtatásában döntő szerepe volt éppen az idősebb Andrássynak. Most pedig az ilyen reformok végrehajtására ideális terepül kínálkozott az egyházpolitika, a polgári anyakónywezetés és a polgári házasság, valamint a felekezetek közötti teljes egyenjogúság megvalósítása. Ezt nemcsak az tette időszerűvé, hogy az ilyen reformok Európa számos országában már megvalósultak, vagy megvalósulóban voltak, hanem az is, hogy a kizárólagos egyházi anyakönywezetés (mivel a katolikus lelkészek vegyesházasság esetén a protestáns féltől a gyermekek katolikus vallását biztosító reverzálist kértek) a protestánsok, a vegyes házasságok kérdése pedig, (mivel a vegyesházasság csak kikeresztelkedés révén valósulhatott meg, hiszen polgári házasság nem volt, a zsidó vallásra pedig nem lehetett áttérni) annak az egyre erősödő gazdasági pozíciókkal rendelkező magyar zsidó polgárságnak a számára jelentett komoly sérelmet, amely pedig egyébként a burzsoáziával egyre inkább összefonódó történelmi magyar uralkodó osztály lojális partnerének bizonyult. Mivel a dualizmus magyar politikai elitjének kohézióját egy felekezetfölötti nacionalizmus adta, teljesen fölösleges volt, hogy az amúgy is sokféle belső és külső veszélytől fenyegetett magyar uralkodó osztályokat még az ilyen sérelmek