Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
630 SZALAI MIKLÓS mintsem beszédének szólt. Mikszáth az ülésről írt tárcájában szellemesen azt írta, ha a szónokot Andrássy Gyula helyett történetesen Gyulai Andrásnak hívják, úgy a kormánypárton, mind az ellenzéken csak visszatetszést keltett volna a beszéd.20 Andrássy indítványában a kormánypárt természetesen a városok és a dzsentri érdekének sérelmét látta, az ellenzék viszont úgy vélte, addig, amíg az államapparátus olyan korrupt, mint amilyenné Tisza Kálmán tette, helytelen lenne a becsületességet az egyes állampolgáron számon kérni, azonkívül Andrássyék javaslata a nagybirtokot védi, ugyanis azon birtokosokat, akik helyett a hamis adóbevallást gazdatisztjeik tették, nem sújtaná. Az indítványt 1888. dec. 2-én a Ház nagy többséggel elvetette.21 Rövidesen, 1889 januárjában megkezdődött a nagy véderővita, amelynek során a szabályos eszközökkel való hatalomrajutást reménytelennek, Tisza uralmát rendíthetetlennek látó ellenzék elkeseredett rohamra indult a miniszterelnök és pártja ellen. A kormány törvényjavaslatot adott be a véderő tárgyában, mert a korábbi véderőtörvény hatálya lejárt. Ennek a törvényjavaslatnak két szakasza bőszítette fel az ellenzéket - de a kormánypárt egy részét is. Az egyik, a 14. § az 1868-as véderőtörvényétől eltérően nem a közös hadsereg teljes létszámát, hanem az évi újoncjutalékot állapította meg, éspedig időbeli korlátozás nélkül, anélkül, hogy említést tett volna arról, hogy azt tíz esztendőnként a királlyal egyetértésben a parlamentnek újra meg kell állapítania. Igaz, hogy néhány sorral lejjebb a szöveg már említést tesz a tízévenkénti módosítás lehetőségéről, és természetesen ami az újoncok tényleges kiállítását illeti, a javaslat a képviselőház évi újoncmegajánlási jogát érintetlenül hagyta, de mégis azt a benyomást keltette, hogy a törvény egyszersmindenkorra meg kívánja kötni a parlament kezét az újonclétszámot illetően, és ezáltal azt az — egyetlen magyar tényező számára sem elfogadható — osztrák közjogi álláspontot kívánja érvényesíteni, amely szerint a hadsereg ügyeit illetően a magyar törvényhozásnak nincs szuverén rendelkezési joga... A másik felháborodást kiváltó szakasz a 25. § volt, amely a tartalékos tisztek vizsgájáról intézkedve megkövetelte tőlük a német nyelvben való jártasság igazolását is, ilyen módon természetesen előnyt biztosított a német anyanyelvűeknek, és alátámasztotta azt a — magyar részről gyakori — szemrehányást, hogy a közös hadsereg a „germanizálás" eszköze... A javaslatnak Tisza a Szabadelvű Pártot is csak úgy tudta megnyerni, hogy elvetése esetére kilátásba helyezte lemondását. A január 8-án kezdődő parlamenti vitának mindjárt az első napján a mérsékelt ellenzék vezére, gróf Apponyi Albert határozati javaslatot nyújtott be a közös hadsereg keretein megvalósítandó magyar nemzeti vívmányok, a külön magyar katonai oktatás mellett. A parlamentben ő, Szilágyi Dezső, és Ugrón Gábor vezették a harcot a javaslat ellen, közben pedig a függetlenségi Eötvös Károly és Polónyi Géza a sajtót és az egyetemi ifjúságot mozgósítva hisztérikus kampányba kezdtek a javaslat ellen. Andrássy január 17-én szólalt fel a vitában.2 2 Mivel ő maga sem értett egyet a 14. § -sal, (amelynek az elejtése érdekében egyébként apja közbenjárt az uralkodónál, és néhány hónappal később a főrendiházban tartott beszédében — amely az idősebb Andrássy utolsó jelentős közéleti fellépése volt — nyíltan bírálta azt) de ezt természetesen nem mondhatta ki, ezért inkább nem ment bele a javaslat
