Századok – 1997
Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623
626 SZALAI MIKLÓS párosult, egyfelől természetesen alkalmas volt arra, hogy Andrássynak az elméleti kérdések iránt általában nemigen érdeklődő magyar arisztokrácia és politikai elit világában megszerezzék a komoly elméleti szakember hírnevét, másfelől azonban a századfordulóra, a nyugat-európai társadalomtudományokkal ismerkedő progresszív értelmiség szemében már kissé anakronisztikus figurává tette őt. Ami az ifjú Andrássy eszmei orientációját illeti, ezt ekkor még teljesen meghatározta az apai befolyás. Andrássy fiatal éveiben magától értetődő természetességgel, a kétkedés minden jele nélkül tette magáévá a magyar nemesi politikai elit ideológiájának, a nemzeti liberalizmusnak hatvanhetes változatát. A magyar történeti alkotmányosság, és az ebben megalapozott „egy politikai nemzet" fenntartása, a magyar liberalizmus kossuthi alapgondolata: a néptömegeknek — vallásra, származásra, nemzetiségre való tekintet nélkül — az eredetileg nemesi jellegű magyar politikai nemzet kereteibe való fokozatos „beemelése", végül az Ausztriával való szoros szövetség, mint az ezirányú fejlődésnek az — elsősorban a pánszláv veszély miatt nélkülözhetetlenül szükséges — garanciája, s a kiegyezés, mint e szövetség bevált, legmegfelelőbb formája — ezek voltak az induló liberális-konzervatív politikus politikai alapelvei. A konzervativizmus, amelynek Magyarországon ekkor csak klerikális formája létezett, és amely 1867 után egyébként is ellehetetlenült, igen szűk arisztokrata és papi körökbe szorult vissza, nem hathatott Andrássyra, már csak azért sem, mert mindenfajta vallásos hit távol állt tőle. Apja — párizsi évei alatt — állítólag szabadkőműves körök vonzásába került, mindenesetre gyermekei vallásos nevelését teljesen mellőzte, maga Andrássy pedig már fiatal éveiben Darwin és Herbert Spencer befolyása alá kerülve teljesen ateistává vált, aki a vallásos érzést soha értékelni nem tudta. De természetesen a nemzeti liberalizmus gondolatkörének a polgári demokratikus fejlődés irányába mutató, progresszív vonulatai éppoly távol álltak tőle, mint az antiliberális konzervativizmus. A hatvanhetesség ekkor egyetlen alternatíváját jelentő, a nemzeti liberalizmus alapelveit elfogadó, az Ausztriával való szövetséget azonban bíráló függetlenségi felfogás pedig neki, az elsősorban a külpolitikai szempontok alapján tájékozódó, a Monarchia Európában betöltött szerepét, és az ennek esetleges bukásából a magyarságra háramló következményeket szem előttartó politikusnak csak veszedelmes kalandorpolitikát jelenthetett. 1886 augusztusában Andrássy váratlanul elhagyta a külügyi pályát, és — ambícióival és természetes érdeklődésével homlokegyenest ellentétes módon — a magyar belpolitika felé fordult.1 3 Ennek a döntésnek a hátterében valószínűleg az állott, hogy az idősebb Andrássy — aki a külügyminiszteri posztról visszavonulva is időnként részt kívánt venni a politikai életben — egyre nagyobb ellenérzéssel figyelte utódai, Haymerle báró, majd gróf Kálnoky Gusztáv közös külügyminiszter külpolitikáját. Ebben az időszakban elsősorban Kálnokynak az ún. bolgár kérdésben való, szerinte a Bulgária belügyeibe erőszakosan beavatkozó Oroszországgal szemben túlságosan is konciliáns magatartása váltotta ki ellenérzését... Röviddel kisebbik fiának a képviselőházba való beválasztása után a delegációban támadást intézett a Kálnoky-féle külpolitikai vonalvezetés ellen, azonban lényegében magára maradt, Tisza Kálmán miniszterelnök pedig határozottan Kálnoky védelmére kelt. Hogy azután Andrássy kívánt-e szolidaritást vállalni apjával, vagy
