Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
608 DIÓSZEGI ISTVÁN halogattak, és az aláírás 1877. január 15-én Budapesten meg is történt.31 7 Azt lehet ezért gondolni, hogy csupán műfelháborodásról volt szó, amely azt célozta, hogy valahogy mégiscsak elnyerjék a Törökország elleni eljárásra felhatalmazó európai mandátumot. Akárhogy is volt, rövidesen kiderült, hogy az oroszok alaposan túllőttek a célon. Bismarck ugyan húszoldalas magánlevélben igyekezett megnyugtatni Schweinitzet, azt írva neki, hogy ő saját politikai pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja, hogy mindig elengedte a füle mellett a cár hasonló gorombaságait, de az esetből messzemenő politikai konzekvenciákat vont le. A megnyugtatásra szánt levélben megint arról volt szó, hogy Gorcsakov tulajdonképpen Andrássy megbuktatásával, és egy Németország ellen irányuló orosz-osztrák-magyar koalíció létrehozásával próbálkozik, amelyet Franciaország bevonásával még tovább akar erősíteni.31 8 Talán mondani sem kell, hogy a feltételezés minden alapot nélkülözött. Ignatyev későbbi feljegyzéseiből ugyan kiderül, hogy ő szívesen vette volna, ha Andrássy helyét Potocki, vagy méginkább Mollinary tábornok foglalja el,31 9 de semmi nyoma sincs annak, hogy Gorcsakov osztotta volna a konstantinápolyi nagykövet véleményét. A pétervári és moszkvai sajtó elégedetlensége, amelyről Schweinitz is számot adott,320 csupán Gorcsakov manővereinek aláfestésére szolgált, a német határon végbemenő csapatösszevonásokról szóló hírek pedig megalapozatlanok voltak. Hogy a franciák megnövelték volna a német határ közelében állomásozó alakulataiknak létszámát,32 1 nem volt hadászati jelentősége. Ezekre a jelenségekre a német politikai vezetés mégis olyan hisztérikusan reagált, mint 1875 tavaszán, amikor egészen napirenden levőnek vélte az orosz jóváhagyással indítandó francia revansháborút. Moltke vezérkari főnök 1877 január végén felvonulási tervet készített a Franciaország, Oroszország és az Osztrák Magyar Monarchia elleni háború esetére, a külügyminisztérium pedig sajtókampányt indított, amellyel újabb német-francia háborús riadalmat keltett.32 2 A diplomácia is megtette a feltételezett orosz-francia koalíció elleni ellenlépéseit. Bismarck január 27-én a berlini angol nagykövettel folytatott megbeszélése során drámai színekkel ecsetelte az orosz-francia koalícióból a békére áramló veszélyeket, és értésre adta, hogy háború esetén Anglia támogatására, de legalább jóindulatú semlegességére számít.32 3 Január 31-én pedig megírta Stolbergnek, hogy ha a három császár szövetsége nem tartható tovább, akkor az Ausztriával fennálló ezeréves kapcsolat és a jelenlegi viszonyok alapján a két állam közötti szövetséget kell létrehozni.324 Az Anglia és az Osztrák Magyar Monarchia irányába tett, a szövetség létrehozására irányuló lépésekről Schweinitz is tájékoztatást kapott.325 A konstantinápolyi konferenciával kapcsolatos orosz panaszokról Andrássy is értesült, de az osztrák-magyar külügyminiszter, Bismarcktól eltérően, kellő higgadtsággal reagált.32 6 Valami nem egészen indokolt derűs optimizmus töltötte el abban a tekintetben, hogy a konferencia, annak ellenére, hogy kudarcot vallott, valamiféle megoldáshoz mégiscsak hozzásegít. Január 8-án azt mondta a pesti német főkonzulnak, hogy szemmel láthatólag vége van azoknak a komplikációknak, amelybe Ignatyev és társai lovalták bele az orosz kormányt, és most mindenütt teljes tanácstalanság mutatkozik.32 7 Andrássy inkább amiatt bosszankodott, hogy azt a beszélgetést, amelyet ő 1876 novemberében Salisburyval folytatott,
