Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
586 DIÓSZEGI ISTVÁN rássy kijelentéseiről,19 6 és amelyet a történeti kutatás szempontjából első ízben Franz Josef Kos hasznosított. A külügyminiszter kijelentéseiben nincs nyoma az orosz szótartást, illetve szószegést mérlegelő nagyszabású koncepciónak, az eszmefuttatás inkább a kompenzáció jegyében fogant hagyományos hatalmi politikai gondolkodásmódra emlékeztet. Háborúról három alkalommal is szó esik, de soha nem a Montgelas és később a Dóczi által említett összefüggésben. Először úgy, mint a cár levelében javasolt közös fellépés következményéről: Oroszország ugyanis az ideiglenes megszállás helyett annektálná Romániát és Bulgáriát, ami a Monarchia számára elfogadhatatlan lenne. De ezt, mint távolabbi lehetőséget, Andrássy nem részletezte. Másodszor úgy, mint a Törökország oldalán Oroszország ellen vívott küzdelemről. Andrássy ezt elvetette, mert ez esetben Románia, Görögország, Szerbia és Montenegró hadbalépésével is számolt, és Törökországot, amelyet különben is menthetetlennek tartott, inkább tehernek vélte, mint szövetségesnek. Végül úgy, mint az oroszokkal közösen a törökök ellen végrehajtott fegyveres akcióról, ami viszont a Monarchia közvéleményére való tekintettel nem jöhetett szóba. Mindezek után és mindezek helyett a megegyezés maradt, amelyben a Monarchia megfelelő kompenzációval, nevezetesen Bosznia-Hercegovina megszerzésével ellensúlyozhatja az oroszok háború árán elért gyarapodását. Andrássy úgy vélte, hogy Bosznia-Hercegovina megszerzése egyébként mindenféle megegyezés nélkül is megfelelő garancia az orosz túlsúly növekedése ellen.19 7 Dóczi feljegyzéséből kiviláglik, hogy Andrássy 1876 szeptemberében Bulgária lehetséges orosz annektálásának megakadályozásával és Bosznia-Hercegovina megszerzésével, tehát a stratégiai egérfogó felállítása és működtetése nélkül is biztosítottnak látta a Monarchia érdekeit. Csupán annyit lehetne még hozzátenni mindehhez, hogy Andrássy 1876 őszén sajnálatos módon nem lépett ki a kompenzációra alapozott hatalmi politika kereteiből. Amikor ezt 1885 őszén nevezetes emlékiratában megtette,19 8 már nem volt befolyása a Monarchia külpolitikájának alakulására. A szeptember 28-i feljegyzésben nem esett szó sem Angliáról, sem Németországról, de a dolog természetéből adódott, hogy Andrássy a készülő alku nemzetközi hátterét is biztosítani akarta. Főként a német támogatás megszerzését vélte szükségesnek. Még ugyanazon a napon, amikor a döntés körvonalai kirajzolódtak, elmondta Stolbergnek, hogy az orosz javaslatokat jelenlegi formájukban nem tartja elfogadhatóaknak. A Monarchia, miután 1866-ot követően keletre helyezte súlypontját, a török birodalom alterálásához csak akkor tudja kezét nyújtani, ha biztos benne, hogy a határai mentén végbemenő átalakulás nem ütközik saját érdekeibe. Azzal, hogy Oroszország a két felkelő tartomány osztrák-magyar birtoklása fejében befészkelné magát Bulgáriába, éppen ez a helyzet állna elő. Andrássy a nagykövet értésére adta, hogy a Monarchia nem akaija megakadályozni, hogy Oroszország fegyveresen lépjen fel Törökország ellen, de a kilátásba helyezett jóindulatú semlegesség fejében ragaszkodni óhajt Bosznia-Hercegovina birtoklásához. Hangsúlyozta azonban, hogy a Monarchia a végleges birtoklás igényével akkor is bevonul a két tartományba, ha Oroszországgal nem jön létre megállapodás. Mindezekhez még hozzátette, hogy a meglévő, és Bosznia-Hercegovina megszerzése miatt feltehetően megerősödő olasz irredenta megnyilvánulásokkal
