Századok – 1997

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557

BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 573 Andrássyval, hogy ha más megoldás nem lehetséges, Németország nem lenne ellene annak, hogy a Monarchia is, Oroszország is egy-egy területet megszerezzen magának. A lehetséges osztrák-magyar szerzeményt nem nevezte néven, de orosz vonatkozásban meg is mondta, hogy Besszarábiára gondol. Tudata, hogy ezzel kapcsolatban kérdést intézett Pétervárhoz, és bár még nem kapott pozitív választ, úgy látja, hogy az ajánlat nem ütközik nemtetszésbe. A kérdésre, hogy Ferenc József el tudná-e ezt fogadni, Andrássy azt felelte, hogy azt hiszi, igen.10

6

Az ajánlattal Bismarck igencsak érzékeny húrokat pendített meg. II. Sándor égett a vágytól, hogy eltüntesse a párizsi szerződés utolsó szégyenfoltját,10

7

Andrássy pedig, noha utóbb állandóan viaskodott Rodich tábornokkal a bevonulás miatt, ha már egyszer a nagy délszláv állam létrejötte és az annexió között kellett választania, amint az az 1875 januári konferencián is megmutatkozott,10

8

inkább az utóbbi felé hajlott. Hogy valamikor a balkáni népekre akarta bízni saját sorsuk intézését,10

9

arra talán már nem is emlékezett. Miután Bismarck így előkészítette a terepet, az osztozkodás az Andrássy és a Gorcsakov közötti megbeszélésnek is témája lett. Gorcsakov megígérte, hogy nem ellenzi Török-Horvátország (Bosznia katolikusok által lakott nyugati részének) annektálását,11

0

Andrássy pedig nem emelt kifogást az ellen, hogy Oroszország újra birtokba vegye Besszarábia azon részét, amelyet 1856-ban elcsatoltak tőle.11

1

„Kezdetnek elég" - táviratozta Bécsbe Andrássy,11

2

ami arra vall, hogy lelke mélyén mindig valami ilyesmit akart. Bizonyára Gorcsakov is. De hogy a két hatalom az osztozkodásban, a válságmenedzselésnek ebben a tizennyolcadik századi formájában ilyen könnyen egymásra talált, abban Bismarck közvetítése is szerepet játszott. * Május 13-án délután egy órakor az angol, francia és olasz nagykövetek Bismarck invitálására megjelentek a német külügyminisztérium épületében, ahol a kancellár társaságában Gorcsakovot és Andrássyt is üdvözölhették. Bismarck röviden vázolta előttük az összejövetel célját, majd Gorcsakov, mint a kancellárok doyenje ecsetelte a keresztény hatalmak összefogásának szükségességét, Jomini pedig felolvasta a berlini memorandumot. A nagykövetek, amint ez ilyenkor szokásos, kijelentették, hogy instrukció hiányában csupán referálni tudnak a hallottakról, de kifejezték meggyőződésüket, hogy a memorandumban foglaltak kormányaiknál elfogadásra találnak.11

3

Az előrejelzés csak részlegesen vált be. A francia és az olasz hozzájárulás két napon belül megérkezett, de a brit kormány előbb köntörfalazott, majd május 19-én közölte, hogy nem kíván csatlakozni a hatalmak együttes eljárásához.11

4 Diplomáciai körökben az a hír járta, hogy az angol elutasítást formai okok motiválták. A kormány sértőnek találta, hogy távirati úton szólították fel arra, hogy csatlakozzék a három hatalom által meghozott határozathoz. Anglia nem Montenegró vagy Monaco, mondotta állítólag Disraeli brit miniszterelnök.115 Lehet, hogy ez az epés megjegyzés valóban elhangzott, az elutasítás valódi indítékai azonban sokkal mélyebben gyökereztek. Anglia számára az 1815-ös bécsi kongresszus óta valóságos külpolitikai dogma volt a török integritás. A közel-keleti