Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 571 újabb is társult: a félelem attól, hogy a keresztény lakossággal szembeni török kegyetlenkedések mozgásba hozhatják a német, és főként az orosz közvéleményt. A német közvéleményre feltehetően csak a szimmetria kedvéért utalt, igazából az orosztól tartott. Pétervári évei alatt szerzett tapasztalatai alapján nagyon jól tudta, hogy ez a közvélemény képes arra, hogy az orosz kormányt letérítse a hagyományos hatalmi politika vágányáról. Az emlékirat nem akcióprogram volt, hanem csak helyzetanalízis és azzal zárult, hogy Németországnak továbbra sem kell tartózkodó állásából kilépnie.9 2 A bennefoglaltak mindamellett jelezték, hogy a német külpolitika adandó alkalommal milyen irányba kívánja befolyását érvényesíteni. Az alkalom rövidesen elérkezett. Ugyanazon a napon, amikor Bismarck a felterjesztést készítette, II. Sándor jelezte Schweinitznek, hogy a helyzet komolyságára való tekintettel célszerűnek tartaná, ha Bismarck, Andrássy és Gorcsakov tanácskozást tartana Berlinben.9 3 Bismarck 1875 május óta nem tudott gyanakvás nélkül gondolni Gorcsakovra és Oroszországra,9 4 a cár kezdeményezését mégsem utasíthatta vissza. Andrássy, akit már korábban értesítettek, ugyancsak beleegyezően válaszolt, bár eléggé őszintétlenül azt mondta Novikovnak, hogy attól tart, hogy a „nagy Bismarck" agyonnyomja majd az eszmecserét. Az osztrák-magyar külügyminiszter szavait készpénznek vevő orosz nagykövet azt válaszolta erre, hogy a cár jelenléte biztosíték arra, hogy a német kancellár ne ékelődjék Oroszország és a Monarchia közé.9 5 Hogy mennyire őszintétlen volt Andrássy, megmutatkozott abban, hogy Bismarck invitációjára minden további nélkül hajlandó volt arra, hogy az oroszok érkezése előtt két nappal a német fővárosba utazzék.9 6 Lehet, hogy Andrássy többet várt az előzetes eszmecserétől, de Bismarck csak arról akart tájékozódni, hogy az április 24-i felterjesztésben foglalt, a Monarchia szempontjából kedvezőnek vélt elgondolásai mennyiben vágnak egybe az osztrák-magyar külügyminiszter felfogásával. A május 10-én tartott háromórás megbeszélésen a törökök elleni külső kényszert, a szerb-montenegrói fegyveres beavatkozás lehetőségét nem hozta szóba, de ezen kívül felterjesztésének csaknem minden pontját végigtesztelte.9 7 Miután előrebocsátotta, hogy Németország nem óhajt a Monarchia és az Oroszország közötti választás kényszerhelyzetébe kerülni, először azt közölte, hogy a felkelők kívánságait tekintetbe vehetőeknek tartja és úgy gondolja, hogy azok a Monarchia szempontjából is inkább elfogadhatóak, mint autonóm országok létesítése. Ez utóbbit Andrássy bizonyára megnyugvással hallotta, de nem erre reagált, hanem azokat a nehézségeket taglalta, amelyek a felkelők kívánságainak teljesítésével járnának együtt. (A felkelők még április elején hét pontban fogalmazták meg kívánságaikat, köztük a török csapatok mozgáslehetőségeinek korlátozását, és ezek nagy részét Andrássy elfogadhatatlanoknak minősítette.)9 8 Ezt követően Bismarck anélkül, hogy saját véleményét érzékeltette volna, megkérdezte, hogy Andrássy elfogadhatónak tartaná-e azt, hogy a Monarchia egyedül, vagy Oroszországgal együtt intervenciót hajtana végre. Andrássy mindkét lehetőséget elutasította, hasonlóképp azt is, hogy az olaszok lépjenek fel mint béketeremtők. A továbbiakban kiderült, hogy Andrássynak, a Novikovnak mondottakkal ellentétben, nem Bismarcktól volt félnivalója. Az osztrák-magyar külügyminiszter
