Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Vissza a történelemhez… Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára (Ism.: Petri Edit) II/551
552 TÖRTÉNETI IRODALOM Györgyöt is foglalkoztatja. A pszichológia eszközeivel vizsgálódó és a közfelfogást alakító történész munkájának tanulsága: a múlt képe függvénye a jelen nézőpontjainak. Krausz Tamás „Az oroszországi rendszerváltó történetírás csapdája" címú historiográfiai elemzése az 1986-ot követő nagyszabású politikai fordulattal foglalkozik. Mint rámutat, a politikai-legitimációs indíttatású totalitárianizmus, avagy a modernizációs elméletek konkrét történelmi elemzések híján, egyaránt zsákutcába torkollnak. Majdnem teljesíthetetlen feladatra vállalkozott Romsics Ignác, amikor „Az 1945 és 1948 közötti magyar történelem a magyar historiográfiában" áttekintő bemutatásába belevágott. A jelzett korszak fontosabb publikációinak számbavétele során legalább megemlítésre méltónak tartanánk az MTA Történettudományi Intézete gondozásában, Molnár Erik főszerkesztő nevével jegyzett, 1964-ben megjelent Magyarország történetét, mely hosszú ideig alapvető egyetemi tankönyvként is használt szintézis volt. Föglein Gizella témaválasztása „A nemzeti kisebbségek jogállása Magyarországon (1945-1993)" is erősen kötődik tanítómestere munkásságához. Ismerteti a világháború után a kollektív felelősség „elvére" alapított sorsdrámát, a kitelepítést és lakosságcserét. Helyzetük a továbbiakban önmagától is megoldódónak vélt belpolitikai kérdéssé degradálódott, s mint ilyen — a különböző párthatározatok ellenére — a politika perifériájára szorult, egészen az 1993. évi nemzetiségi törvény megszületéséig. Fülöp Mihály „Az új Potsdam (A Bevin-terv és a Külügyminiszterek Tanácsa német béketárgyalásai)" című munkájában az új munkáspárti külügyminiszter irányította brit külpolitika átorientálódásának folyamatát vázolja fel. Pritz Pál „A Haushofer-jelenség" című tanulmányában a náci Németország béke-vízióiról fest elborzasztó képet, bemutatva, milyen sorsot szántak Magyarorzásnak totális győzelmük esetére. Kiaknázatlan diplomáciatörténeti forrásokra irányítja a figyelmet Horváth Jenő „Magyarország olasz diplomaták szemével" című írásában. Vida István „Az Ideiglenes Nemzeti Kormány átalakítása 1945 júliusában és a szovjet diplomácia." című tanulmányának megállapításait a magyarországi SZEB politikai tanácsadója, G. Puskin feljegyzéseinek közreadásával támasztja alá. Diószegi István a Szovjetunió elleni hadjáratba történt magyar bekapcsolódás motivációit az ideológiai-politikai averzióban és a hagyományos revíziós törekvésekben látja, ennek következménye lett „Magyarország belépése a Szovjetunió elleni háborúba (1941. június)". Kis Aladár „Másként is lehetett... (Emlékek és gondolatok Budapest 1942. szeptember 4-i és 9-i szovjet bombázásáról)" című írásában az eseményeket átélt ember történészi igazságkeresésének eredményét teszi közzé. A Ménesi-űti Kollégium szabadabb szelleme indította útjára a „Polgári pártok Magyarországon 1944-1956" című írás szerzőjét Izsák Lajost. Kutatási eredményeit összegezve máig ható tanulságokkal szolgál a vizsgált időszakban létezett valamennyi polgári párt megalakulásának körülményeiről és a társadalomhoz való viszonyáról. Földesi Margit - Szerencsés Károly „A Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a Magyar Szabadság Párt" című dolgozatukban adalékokat szolgáltatnak a Szabadság Párt és más polgári pártok történetéhez is. Az 1944 utáni változások, az intézményrendszer működésének kérdése foglalkoztatta Berényi Sándort: „A magyar közigazgatás újjászervezése" című dolgozatában. Az 1992-ben Balogh Sándor ötletéből megjelent „Rendszerváltás történész szemmel" című cikk- és tanulmánygyűjtemény műhelymunkálatairól olvashatunk szerkesztői beszámolót Kende János „Adalékok egy könyv történetéhez. (Ahogy én láttam...)" című írásában. Székely Gábor „A politikai pártok társadalmi bázisáról" szólva a jelenre vonatkozóan is tanulságokkal szolgál: a mai politikai pártok sem lehetnek eredményesek a társadalom érdekérvényesítését szem előtt tartó gazdaság- és szociálpolitika nélkül. Szilágyi Péter „A jog és a magyar átmenet" összefüggéseit vizsgálja és arra a következtetésre jut, hogy a fölülről induló reformmozgások indukálta kezdeti civil társadalmi, ellenzéki mozgolódások mindvégig legális közjogi keretek között maradtak. Érzékeny kérdéshez nyúl Földes György, amikor „Kádár János és a nemzet (1956 november)" viszonyának külső és belső motivációit vizsgálja. Egy más aspektusú megközelítése a problematikának Korom Mihály „A Rákosi-uralom legfőbb törvénysértő szerve és fő felelősei" című tanulmánya, melyben az Államvédelmi Bizottságra vonatkozó, a közelmúltban feltárhatóvá vált forrásokból, emlékezésekből vonja le következtetéseit.
