Századok – 1997

Figyelő - Richly Gábor: Zsdanov másik arca. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság Finnországban II/489

490 RICHLY GÁBOR októberi Finnországba érkezésének előzményeit. Bár a Lengyelország lerohanását követő ún. téli háborúban a nyugati szövetségesek még a Szovjetunió által megtámadott Finnországot támogatták, a finnek által folytatólagosnak nevezett 1941-44-es „párhuzamos háborút" már a Szovjetunió elleni agresszióként értékelték, s hadüzenettel válaszoltak a téli háborúban elveszített területek visszaszerzését célzó hadjáratra. Egyedül Roosevelt elnök mutatkozott érzékenyebbnek a finn problematika iránt, amit az USA hadüzenetének elmaradása is jelzett. Az Egyesült Államok értékes szolgálatot tett Finnországnak az 1943 októberi moszkvai külügyminiszteri találkozón is, amikor visszautasította Molotov előterjesztését Finnország feltétel nélküli megadásáról. Teheránban már Churchill is csatlakozott Roosevelt álláspontjához — bár a fegyverszünet feltételeinek megállapítását Moszkvára bízták —, így 1943 végétől határozottabb formát ölthettek a titkos fegyverszüneti tárgyalások a Németország vereségéről meggyőződött finn és a katonai áttörésre képtelen szovjet vezetés között. A kezdetben elfogadhatatlannak tűnő szovjet követelések miatt a fegyverszüneti és előzetes békeszerződés aláírására azonban csak 1944 szeptemberében került sor. A Finnországba küldött SZEB feladata a Moszkva által diktált előzetes békefeltételek betartatása volt. Finnország a következő fontosabb kötelezettségeket vállalta: az Észak-Finnországban állomásozó német csapatok kiűzése, amennyiben nem távoznak szeptember közepéig, a hadsereg békelétszámra való leszerelése, finn-szovjet fogolycsere, a Helsinki mellett fekvő porkalai katonai támaszpont 50 évre történő bérbeadása, az ország meghatározott keleti területeinek (az ország összterületének kb. 12 %-a) átadása, a Szovjetunióból rekvirált javak visszaszolgáltatása, a finnországi német érdekeltségek átadása, 300 millió USD jóvátétel hat év alatti törlesztése, a betiltott baloldali politikai szervezetek engedélyezése, a politikai foglyok szabadon engedése, a szövetségesekkel való együttműködés a háborús bűnösök elítélésében, a politikai és társadalmi élet demokratizálása. Bár a közel 300 fős (ebből kb. 20 angol) SZEB megbízása elvben e pontok betartásának ellenőrzésére korlátozódott, és észrevételeit, javaslatait a bizottság kizárólag a kormány számára terjeszthette elő — tehát közvetlenül nem avatkozhatott be a finn hivatalos szervek munkájába —, a finnek meglehetős aggodalommal fogadták a szovjet küldöttséget. Kétségeik jelentős mértékben éppen Zsdanov személye miatt ébredtek, akinek neve a 30-as évek közepe óta hírhedt volt Finnországban. Zsdanov ugyanis 1935-ben az SZKP frissen kinevezett leningrádi körzeti titkáraként nagyarányú nemzetiségi tisztogatásba kezdett, aminek több tízezer karjalai és inkeri-finn esett áldozatul, különös tekintettel a finn nyelvű értelmiségre, majd 1937-ben a lenini nemzetiségi politikából megmaradt finn nyelvű oktatást, sajtót és könyvkiadást is betiltotta. О volt az első szovjet vezető, aki 1936 őszén megfenyegette Finnországot, hogy „kalandorpolitikája" következtében megtapasztalhatja a Vörös Hadsereg erejét. (Egyes finn történészek, pl. Keijo Korhonen, ettől a fellépéstől számítják a téli háború előzményeit.) A finnek számon tartották Zsdanovnak a Pravdában megjelent 1939 júniusi cikkét is, melyben már Molotov előtt elutasította annak lehetőségét, hogy a nyugati államokkal kötendő esetleges kompromisszum jegyében a SZU lemondjon Finnországot, Észtországot és Lettországot érintő „védelmi lépéseiről". Nevakivi és Ohto Manninen újabb