Századok – 1997

Közlemények - Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet”-ről II/453

472 ERŐS VILMOS során, ennek megfelelően az a fő törekvése, hogy megvédje a protestantizmust, illetve a vele szövetséges reneszánszt és felvilágosodást s bizonyítsa, hogy a protestantizmus nem pusztán a felekezeti béke megbontására, viszálykeltésre és pártoskodásra törekedett, hanem komoly értékekkel járult hozzá a magyar fejlődéshez. (pl. a polgári értékek, a racionalizmus, a nemzeti eszme, a szociális gondoskodás vagy a haladás-gondolat elterjesztése és népszerűvé tétele.) Mint 1938-as, vagy 1936-os értékelései52

bizonyítják, Mályusz maga is bevallja, hogy nem utolsósorban a protestantizmus védelme, s Szekfű katolikusok iránti elfogultsága miatt támadta a „Magyar Történet"-et. 1936-os előadása (de 1938-ban is utal erre) ugyanakkor arra is bizonyíték, hogy a protestánsok álláspontjának védelmét, a magyar művelődés önállóságának bizonyítását a népi nemzetfogalomra, egy radikálisabb nacionalizmusra építő s a helytörténeti kutatásokból kinövő „népiségtörténeti" irányzat kialakításától várja. „Ilyen felelősségtudattól eltelve — fejezi be előadását Mályusz —, ne hagyjuk tehát, hogy kifejlődjék bennünk az ösztönszerű védekezésnek a legegyszerűbb módja és ezért ne helyezzük a népiségtörténet előterébe a protestáns szempontokat. A magyar protestantizmus mindig büszkén hirdette, hogy előbb magyar és csak azután protestáns. Ha ebben a szellemben dolgozunk, újra a protestáns tudományosság kerül az élre. Nem ugyan a magunk számára, de utódainknak kivívhatjuk így a győzelmet, a jól megérdemeltet."53 Azaz a protestantizmus felekezeti és a népiség politikai álláspontja kiegészítik egymást Mályusz felfogásában, tekintve, hogy a protestantizmus a maga nemzeti és szociális gondolatával gyakran a népiség egyfajta szövetségese is volt. JEGYZETEK 1 Hóman Bálint-Szekfü Gyula: Magyar Történet. I. kötet, Előszó. 10. (Tanulmányomban a Budapesten 1935-ben megjelent második kiadást használtam.) 2 Erdélyi László: Hóman és Szekfű Magyar Történelme. Pannonhalmi Szemle, 6. évf., 1931. 2. szám 140-148. 3 Magyar Történet. III. A tizenhatodik és tizenhetedik század. 63. 4 Szekfűnek a rendiségről alkotott felfogását jól megvilágítja egy Angyal Dávidhoz írt, 1931. XII. 5. keltezésű levele is. Ebben olvashatjuk az alábbiakat: „A rendiség különböző korszakainak különböző megítélésénél, úgy vélem, tekintetbe kell venni azt a lényeges különbséget, mely a középkori és a 18-19. századi rendi állam közt van: ez utóbbi már feladatai körébe vonta mindazt, amit az abszolutisztikus állam is államfeladatnak nyilvánított, s ami sokszorosan szélesebb terület volt, és sokszorosan nagyobb költségekkel járt, mint a középkori államfeladatok köre. A 15. században az állam a védelem fenntartását célozza, s ennek szolgálatában is elsősorban a rendek katonáskodnak, s a jobbágy az úrnak való szolgáltatáson kívül ekkor még nem volt kénytelen hozzájárulni nagyszámú állami hivatalok eltartásához, iskolaügy üzemben tartásához, vízlecsapolási, népjóléti stb. költségekhez, a hadi adó is sokkal egyszerűbb szükségletek fedezésére szolgált, semmint 1715. VIII. óta. Emellett a jobbágy a 15. században kétségtelenül semmi adót sem fizetett a vármegyének, nem úgy, mint a 18. században 1848-ig: a domestica Mária Terézia utolsó éveitől kezdve rohamosan nő (ezt Berzeviczy Gergely számadatokkal illusztrálja), s 1820-30 körül egyes megyékben majdnem a dupláját teszi az akkori már igen magas állami contributiónak (pl. Tudom. Gyűjteményben kimutatások.) A középkori állam könnyű súly volt az újkorihoz képest s kétségtelen, hogy amint kiterjesztették az állam feladatait újabb területekre, ez új funkciók fedezését a rendek a királyra, de legtöbbször a jobbágyokr a hárították át. A rendek önzéséről a következő kötetben még súlyosabban kell majd megnyilatkoznom." A levél a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kéziratgyűjteményében (a továbbiakban MTA KK) található Ms 805/39-es jelzet alatt. 5 Tarnai Andor: Szekfű és a 'nemzetietlen kor' irodalomtörténete. Irodalomtörténeti Közlemények, 64. évf., 1960. 2. szám 193. 6 Szekfűnek ez a felvilágosodásellenessége tükröződik egy tanulmányában is, melyben a felvilágosodást azért bélyegzi meg, mert szemben a középkorral vagy a barokkal, racionalista elfogult-