Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

440 KOZMA ISTVÁN többször állottam a román hadbíróság előtt és a magyar iskola áldozatos fenntartása miatt pedig öt éven keresztül visszatartották az államsegélyemet. Az állam elvonta tőlem az államsegélyt, mert nem engedtem bevezetni a katolikus iskolában a német nyelvet. Egyházam mellett a magyarságnak igyekeztem harcos apostola lenni. 2.1 Negyvenhét éves ember, huszonöt éve pap vagyok. Ebben a korban már nem szoktak nevet változtatni. Én azonban régi óhajomat követve és egyben példaadás miatt is határoztam el magam a lépésre. [V]-nak vagyok esperes-plébánosa. A község sváb telepesekből, tehát teljes mértékben német nevű családokból áll. Plébánosi feladatomnak tekintem, hogy ezt a községet lélekben és nevében is magyarrá akarom tenni. Ez életprogramom. Tudom, hogy nekem kell jó példával előljárni. (...) [V], 1943. szeptember 5." c.) Az alábbi kérelem írója evangélikus vallású erdőmérnök, aki — mint „ideiglenesen alkalmazott erdőmérnök a m. kir. erdőfelügyelőségnél" — 1938-ban magyarosította meg a nevét. 1943-ban az alábbi indoklással kéri vissza eredeti nevét. (BM ÁFI, „N.ü." 1943. évi iratcsomók, 23.380/1943. sz. a.) „(...) Kérésem indokául mély tisztelettel előadom, hogy a németség gigászi élet-halál harca oly nagy mértékben felébresztette bennem a németség élet- és sorsközösségéhez való tartozandóságom érzését, hogy ez az egyre erősödő érzés meghiúsította a magyarságba való teljes beolvadásomat, s arra ösztönöz, hogy őseimtől örökölt családi nevemet újra felvegyem. Kérésem megértő szíves jóindulatába ajánlva maradtam őszinte tisztelettel: [X. Y.] erdőmérnök, H. [Máramaros vm.], 1943. évi október 23-án." 11. Részletek izraelita vallású, illetve zsidó származású kérelmezők folyamodványaiból 1938-1944. a.) A folyamodó izraelita vallású állatorvos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. A kérelmét 1938 márciusában nyújtotta be, s bár a kérelmet felterjesztő polgármester támogatta, végül is a BM 1940. július 15-én indoklás nélkül elutasította azt. (BM ÁFI, „N.ü.", 1938. évi iratcsomók, 5.153/1938. sz. a.) „(...) Kérésem támogatására bátorkodom felhozni, hogy a mellékelt hatósági bizonyítványok tanúsága szerint itt születtem a Kunságon, [K.]-on. [K.]-i illetőségű magyar állampolgár vagyok. Apám, Anyám a magyar alföldön született. Magyar talajon nőttem fel, magyar levegőt szívtam, magyar erkölcsöt tanultam s aszerint élek. Magyar hazámnak hű fia voltam, midőn a harctereken mindenkor híven teljesítettem kötelességemet s vitézségi éremmel is kitüntettek. Hű fia vagyok s maradok a polgári életben is, és felemelt fővel állíthatom, hogy magyar testvéreimnek úgy igyekeztem mindig hasznára lenni s kenyeremet megkeresni, hogy tudtommal vagy akarattal senkinek fillérnyi kárt nem okoztam. Ha Isten erőt ad, Magyarország védelmében megint az első sorokban fogok küzdeni. (...)" b.) 1939. január 10-én aláírt és 1940. március 12-én, indoklás nélkül elutasított folyamodvány. (BM ÁFI „N. ü."., 1939. évi 2. iratcsomó, 230.257/1939. sz. a.) „Nagyméltóságú M. kir. Belügyminiszter Úrnak! Mély tisztelettel alulírott és itt is megnevezett [K. L.] kereskedő, [A.]-i (Fejér vármegye) lakos, azzal a kérelemmel fordulok Nagyméltóságodhoz két kiskorú gyermekem: [M.] és [R.] nevében is, hogy családi nevünknek [K. i.]-ra vagy esetleg |Ka..i]-ra, vagy |Ku..i]-ra való változtatását engedélyezni kegyeskedjék. Bár zsidó ember vagyok, mégis, bevallom, becsületes magyar embernek érzem magam. Szüleim is A. községben éltek évtizedeken át, atyám itt is született. Jómagam is itt születtem és születésemtől kezdve itt lakom. Állampolgári kötelességemnek mindig hűségesen eleget tettem. Végigharcoltam a világháborút emberséggel, melynek elismeréséül megkaptam a II. osztályú ezüst majd a bronz vitézségi érmet, később megszereztem a Károly-csapatkereszt igazolványt is. Az olasz fronton bal térdemen sebesülést szenvedtem. Mély tisztelettel előadom, hogy én magam már csak megmaradtam volna eddigi családi nevem mellett, azonban két kiskorú leánygyermekem jövője késztet annak megváltoztatására. Mind a kettő odanőtt, hogy féijhezmenő sorban van már. Kicsi koruktól kezdve róm. kath. iskolában tanultak és nevelődtek. Faluhelyen nincs más megoldás. Teljesen keresztény szellemben nőttek föl. Talán ez az