Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 429 a névmagyarosítással (magyar nevek is változtak, ill. módosultak nem magyar hangzásúra), s nem kapcsolódott össze tudatos magyarosító törekvésekkel. A névváltoztatás a reformkor táján kezdett összekapcsolódni a magyar nemzeti mozgalommal, akkor, amikor az asszimiláció, a nemzetiségi hovatartozás, illetve a magyar államon belüli nemzetiségi erőviszonyok kérdése politikai töltést nyert. Mindaddig, amíg a nemzeti és a nemzetiségi kérdés különböző okokból a politikai élet és közgondolkodás előterében álló, megkerülhetetlen probléma volt, illetve amíg az allogén származás és hovatartozás ténye lényegesen befolyásolta egyes magyarországi kisebbségek helyzetét és sorsát, addig a családnév-változtatás meghatározó funkciója a „nyilvános önbemutatás nemzetiesítése" (Karády) volt. A névváltoztatás, legalábbis az 1860-as évektől egészen az 1940-es évek végéig, többnyire egyet jelentett a névmagyarosítással. (A jelzett időhatárok között — egy-két év kivételével — a névváltoztatási folyamodványok több mint 90%-a mindig névmagyarosítási kérelem volt.) Az egyes személyek névváltoztatási szándékának kialakulásában sokféle indíték, külső körülmény és személyes megfontolás játszott szerepet. Azonban a névmagyarosítás, mint tömeges társadalmi jelenség: egyik oldalról az allogén kisebbségek részben önkéntes és természetes, részben kényszeres — és emiatt sok esetben csak külsődleges — magyarosodásának megnyilvánulási formái közé tartozott, másfelől az allogén népesség magyarosítására és a lakosság nemzeti jellegének demonstrálására irányuló állami-politikai törekvésekkel volt összefüggésben. A névmagyarosítás nagy konjunktúrái 19-20. századi történelmünk egyes fordulópontjaival, illetve a nemzeti és a kisebbségi politika új irányzatainak megjelenésével, vagy hatalmi helyzetbe kerülésével estek egybe. (Forradalom és szabadságharc 1848-49-ben; - a politikai antiszemitizmus színre lépése és a tiszaeszlári vérvád, amelyekkel egy időben vette kezdetét az első nagyobb arányú agitáció a névmagyarosítás terjesztése érdekében; - a Bánffykormány erőszakos nemzetiségpolitikája és a millennium körüli nemzeti felbuzdulás, ami egybeesett a forradalom 50. évfordulójával; - a nemzeti radikalizmus hatalmi helyzetbe kerülése és a területi revíziós eltökéltség megerősítése Gömbös miniszterelnöksége idején; - végül a háborús összeomlás, rendszerváltás, zsidóság rehabilitációja és a németek felelősségre vonása 1945/46-ban.) - A dualizmuskori liberális rezsim idején a névmagyarosítók többsége (közel 60%-a) izraelita vallású volt. Az anyanyelvileg elmagyarosodó zsidóság körében a magyar név felvétele az asszimilációs eltökéltség látványos és voluntarista kinyilvánítása volt. A keresztény allogén népességből főként azok vettek részt a mozgalomban, akik közületi alkalmazásban álltak, s ily módon hol enyhébb, hol komolyabb hivatali nyomás nehezedett rájuk a névcsere érdekében. A lakosság többségét kitevő őstermelők jelenléte elenyésző a névmagyarosítók között (ekkoriban a néwáltoztatók kevesebb mint 1%-a volt foldmíves.). - A forradalmak utáni adminisztráció a névmagyarosítókat „nemzethűségi" szempontból megszűrte; a zsidók névmagyarosítását előbb korlátozta, majd a 30-as évek utolsó harmadától lehetetlenné tette. Mindazonáltal a korábban felvett magyar név sem mentett meg senkit a rasszista megkülönböztetésektől. A harmincas évek nagy névmagyarosítási kampánya az ország-imázs külföldnek címzett nemzetiesítését szolgálta, egyszersmind nyomást gyakoroltak általa az idegen nevű keresztény lakosságra hazafias érzelmeik „be-