Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 425 Ellenben a hazafiságra és nemzethűségre hivatkozó, és a valamely politikailag stigmatizált allogén népességcsoporttól való elhatárolódást deklaráló kérelmek száma ugyanebben az időfolyamatban apadni látszik. Ebben persze nem csupán a hatalom nemzetiségi, kisebbségi politikájának megváltozása játszott szerepet, hanem a közélet nyelvének, érvkészletének átalakulása is. Feltehető, hogy a név által közvetített idegenszerűséget kiküszöbölni akaró néwáltoztatók is célszerűbbnek látták, ha nem hazafias, „magyarkodó" — az 1945 előtti rezsimek nyelvezetére emlékeztető — érveket hoznak fel kérelmük alátámasztására. Viszonylag csekély az arányuk, de annál érdekesebbek a politikai okokra hivatkozó kérelmek. A kemény diktatúra légkörét adják vissza azok az akták, amelyeket olvasva „politikai névadásoknak" lehetünk tanúi (Függelék 19.), vagy azok, amelyekben valamelyik aktuális „népellenség", „áruló", vagy „kém" nevétől igyekeznek elhatárolódni a névrokonok, de olykor a valóságos rokonok is. Ennek voltak egészen hátborzongató, tragikus esetei is. Úgy vélem, hogy a sztálinista diktatúra mélypontján átélt sorsokról aligha lehetne az alant olvashatónál tömörebb és megrázóbb képet festeni:93 „Belügyminiszter Úr! Alulírott özvegy [X. Y]-né, sz. [А. В.] azzal a kéréssel fordulok a Belügyminiszter Úrhoz, hogy férjem, néhai [X. Y.l nevét, akit általam ismeretlen okok miatt ítéltek el és elvette méltó büntetését, - letehessem és csak a leánykori nevemet használhassam. A legszegényebb néprétegből származom. Egy napszámosnőnek a gyermeke vagyok ... .Férjemmel 3 évig éltem együtt. Házasságom előtt gyermekkoromtól fogva a legnehezebb munkával kerestem kenyeremet. Férjemet mélyen elítélem, mert nem váltotta be a népidemokráciánk [sic!l beléhelyezett bizalmát. Ezért nem akarom nevét tovább viselni. Kérésem kedvező elintézését kérem. D. [Heves megye], 1951. november. Tisztelettel: özv. [X. Y]-né" A néwáltoztatás és a magyarosodás (illetve magyarosítás) korábban szoros kapcsolatának meglazulására utal az is, hogy a magyar nevük helyett egy másik magyar nevet választók aránya 1950-56 között 21,2%-ra emelkedett, míg azelőtt — a húszas évek utolsó esztendeit kivéve -— sosem haladta meg a 7%-ot (1945/46-ban pl. 1,9%, 1948-ban 6,8% volt). A kérelmezők közel 2%-a az 1945 előtt kényszerből (sorkatonai szolgálata alatt) megmagyarosított neve helyett eredeti családneve helyreállítását kérelmezte. Azonban tompultabb erővel és áttételesen ugyan, de továbbra is hatottak a különböző asszimilációs és szimulációs kényszerek: A nagypolitikai fordulatokat szignifikánsan követette a néwáltoztatások előbb csökkenő, majd emelkedő tendenciája. A sztálinista fordulattól 1953-ig csökken, a nemzeti ízléséhez közelebb álló első Nagy Imre kormány idején növekszik a néwáltoztatást kérők száma.