Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
420 KOZMA ISTVÁN liktusok e területek délszláv, illetve német és magyar nemzetiségű lakosai között. A párizsi békeszerződés aláírása után és a jugoszláv-magyar közeledés hatására a feszültség hamarosan elcsitult. A szlovákságra mindenekelőtt a csehszlovákiai nacionalista propaganda gyakorolt hatást, és a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény keretében javarészük — mintegy 60 ezer személy, a hazai szlovákság kb. 60%-a — Szlovákiába települt.8 5 A szláv identitás átmeneti reneszánsza nemcsak abban jelentkezett, hogy a korábbiak töredékére zuhant névmagyarosítóik száma, hanem abban is, hogy mintegy 150-en kérelmezték eredeti szláv hangzású nevük visszavételét. Közülük többen is a Szlovákiába történő áttelepülésükkel indokolták névvisszavételi szándékukat. (Függelék 18.) A családnév-változtatást továbbra is Keresztes-Fischer Ferenc 1933. évi rendelete szabályozta. Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. március 24-én kihirdetett 5151/1945. BM. sz. rendelete8 6 ezt a korábbi szabályozást erősítette meg, s csupán három ponton módosított azon. Bevezette az 50 éves korhatárt (2.§.), amely fölött a kérelmek elvileg nem voltak teljesíthetők. (A gyakorlatban ez a megszorítás alig-alig éi-vényesült.) Kötelezővé tette a kérelmek közvetett beterjesztését (l.§.), vagyis azokat csak az alsóbb szintű hatóságok és különböző — itt most nem részletezhető — társadalmi és politikai szervezetek véleményes (a kérelmet támogató vagy elutasító) jelentésével együtt lehetett felterjeszteni. (Ennek hátterében a szinte mindenkire kiterjedő háborű utáni igazoltatások állnak.) Végül — ellentétben a korábbi rendelkezéssel — kötelezővé tette a rendőrkapitányságok vagy a községi elöljáróságok által kiállított erkölcsi bizonyítványt, amelyben „...folyamodó előéletét 1939. január hó 1-től fogva ... büntetőjogi és politikai szempontból egyaránt..." vizsgálat tárgyává kellett tenni. (5151/1945. BM. sz. rendelet 3-4.§§.) Az általános szabályozáshoz képest szigorúbb előírásokat alkalmaztak a német származású folyamodók irányában. Az 1945. június 13-án kibocsátott 37.898/1945. BM. számú belügyminiszteri körrendeletben foglalt rendelkezések előírták, hogy a kérelmet felterjesztő alispán vagy polgármester „...a sváb telepítésű községben lakó folyamodó politikai előéletére és magatartására vonatkozóan, az egyszerű pártoló felterjesztésen tűlmenően szigorúan tüzetes, részletes véleményes jelentést tegyen - személyes felelősség terhe mellett. Jelentésében különösen arra terjeszkedjék ki, hogy folyamodó a múltban nem volt-e valamely jobboldali szervezetnek tagja, és hogy tanújelét adta-e annak idején a magyar nép és haza iránti hűségének, valamint a fasisztaellenes politikai meggyőződésének."87 Az érintett kisebbséghez tartozó személyek névváltoztatási kérelméhez ekkortól kellett csatolni a helyhatóságok, vagy a 3.820/1945. M. E. sz. rendelet88 2. §.-a szerint létrehozott, nemzethűséget vizsgáló járási bizottságok igazoló okmányát arról, hogy a folyamodó nem volt sem vezetője, sem tagja, sem támogatója a megbélyegzett szervezeteknek. Továbbá feltétlenül megkövetelték a nemzethűségi vizsgálatnak kitett településeken lakóktól, hogy 1945. január 1. után kiállított, szó szerint egyező születési anyakönyvi kivonatot csatoljanak kérelmükhöz, annak igazolására, hogy korábban nem németesítették vissza a nevüket. Ettől kezdve a német származásúak ügyeinek intézése az esetek nagyobb részében körülményessé, elhúzódóvá vált, többször is megjárta a folyamodó és a Belügyminisztérium közötti közigazgatási grádicsokat oda és vissza egyaránt.
