Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 419 további vállalásával, megerősítésével függött össze. E kérelmezők között találni olyanokat, akik névmagyarosításukkal nemzethűségüket és asszimilációs elkötelezettségüket akarták látványosan kifejezésre juttatni, mások — többnyire régóta keresztény környezetben élő konvertiták — a már korábban végbement beolvadási folyamat konzekvenciáit levonva igyekeztek megszabadulni a környezetük és maguk számára is immár idegenül ható családnevüktől. Sokan, főképp az idősebb nemzedékhez tartozók közül, minden átélt borzalom ellenére kitartottak öntudatosan vállalt zsidó és magyar identitásuk mellett, s névmagyarosításukkal régen érlelt szándékukat teljesítették be. Az e típusba sorolható személyek kérelmeiket általában olyan érdemek felsorolásával támasztották alá, amelyek a fasizálódás korszaka előtti keresztény magyar társadalomban konszenzuális értékeknek számítottak, s a keresztény magyar társadalommal közös történelmi élmények vállalásán alapultak. (Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban hazafias szerepet vállaló ősök; részvétel, vitézkedés, sebesülés az első világháborúban, aszszimilációs teljesítmények stb.) Ugyanakkor nem hallgatták el megaláztatásaikat sem. E két motívum együttes szerepeltetésével mintegy kihangsúlyozták névmagyarosítási szándékuk hitelességét. - Számos árván maradt fiatalnál feltűnik a hála motivációja: nem egy közülük a korábban őt rejtegető s befogadó család nevét vette fol. - Végül meg kell említeni a politikai-közéleti és államigazgatási káderré váló személyek névmagyarosítását. Közös jellemzőjük az, hogy zsidó származásukat, zsidó identitásukat és allogén lojalitásukat vagy zárójelbe tették, vagy hallgatólagosan, ámde egyértelműen megtagadták. Amit helyette választottak, az vagy a magyarság, vagy a marxista mozgalom közössége volt, sok esetben mindkettőé. Nem kevesen voltak, akik nemzetek fölötti kommunista identitásukhoz azért választottak magyar nevet, mert a mozgalom nemzeti keretek között működött. („Ok nem zsidók, hanem kommunisták - Magyarországon''.) Sokan korábbi, mozgalmi nevüket akarták törvényesíteni, mások a gyökeresen megváltozó közéletbe új névvel kívántak bekapcsolódni. A kommunista párt — a nemzetietlenség vádját cáfolandó és elfogadottságát növelendő — súlyt helyezett arra, hogy a közszereplésnek kitett káderei magyar nevet vegyenek föl, dolgozzanak akár a sajtó, akár a politikai élet, akár az erőszakszervezetek területén. (Ld. Függelék 16.) Egyébként az állami szervek a háború utáni években nem fejtettek ki jelentős méretű, az előző rezsimek gyakorlatával egy lapon említhető névmagyarosító propagandát. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne sugalmazták volna főleg a rendőrség, egyes közüzemek, a sajtó és más közintézmények új kádereinek körében is a névmagyarosítás fontosságát. (Függelék 17.) A háború utáni névváltoztatási mozgalom politikafüggő konjunkturális jel* legét mutatja a szláv nevű kérelmezők számának elapadása, illetve részvételi arányuk történelmi mélypontra zuhanása. Ennek hátterében a szláv öntudatnak a szlovák és a délszláv nemzetiségek körében tapasztalható átmeneti fellángolása állott. Ez mindenekelőtt abból táplálkozott, hogy szláv testvérnemzeteket — ellentétben a magyar állammal, melynek polgárai voltak — a győztesek oldalán találták. A Bács-Bodrog megyei délszlávok körében szállásterületük Jugoszláviához csatolásának törekvése is megfogalmazódott8 4 ^3 - valószínűleg nem függetlenül egyes jugoszláviai csoportok agitációjától —, és mindennaposak voltak a konf-
