Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
412 KOZMA ISTVÁN tálunk feldolgozott adatok szerint ugyanebben az időszakban legalább 7500-8000 közé tehető a német nevű és keresztény származású folyamodók által benyújtott kérelmek száma. (Az összes kérelem kb. 36,5%-a.) De hangsúlyozzuk, hogy még távolról sem tekinthető tisztázottnak a visszanémetesítők nagyságrendjének kérdése. Mindenesetre az tény, hogy egymás mellett, párhuzamosan létezett a magyarhű, asszimiláns, és a harmadik birodalom iránt lelkesedő, disszimiláns magatartás a hazai német kisebbség körében. A német megszállás idején beadott kérvényekben a náciellenességnek, a magyarság és a magyar állam iránti hűségnek számos, tüntetésszámba menő megnyilatkozásával találkozhatunk. De látnunk kell azt is, hogy a visszanémetesítés sem mindig jelentett egyet a magyar állam és a magyar nemzet iránti illojalitással. A bécsi jegyzőkönyv jogi alapot és gyakorlati lehetőséget nyújtott az eredeti családnév visszaszerzésére olyan személyeknek is, akik korábban csak a tárgyalt külső kényszertényezők miatt magyarosították meg a nevüket, de a visszanémetesítéssel nem valamiféle disszimiláns, nácibarát vagy magyarellenes beállítottságot kívántak demonstrálni, hanem csupán helyre kívánták állítani a fontos érzelmi kötődéseket hordozó családnevüket. Ok is az adott lehetőséget használták ki, akárcsak a valóban disszimiláns beállítottságú németek. (A névmagyarosító és a visszanémetesítő névváltoztatásokat szemléltető példákat ld. Függelék 10.) A zsidóságnak a burkoltabb antiszemitizmustól a jogkorlátozásokon át a holocaustig terjedő sorstörténete is tükröződik a korszak névváltoztatási ügyirataiban. A zsidók a 19. század közepétől 1920-ig minden más allogén kisebbségnél aktívabban vettek részt a névmagyarosítási mozgalomban. Ebben a periódusban a magyar állam semminemű akadályt nem gördített a zsidók névmagyarosítása elé. Ez a folyamat a 20-as évek elején hirtelen megtört. Az 1919-1932 között engedélyezett névváltoztatásoknak 11,5%-a jutott zsidó kérelmezőknek. (Ld. a 8. táblázatot!) 1919-ben az összes kérelmezőnek még 71%-a, 1920/21-ben is 47,4%-a zsidó, 1922-32 közötti átlaguk viszont már csak 4%.6 8 A dekonjunktúrában többféle tényező játszhatott szerepet. A névmagyarosításra aspirálók jelentős része már korábban megtette ezt a lépést, így átmenetileg le is szűkülhetett a motiváltak köre. A Belügyminisztérium 20-as évekbeli engedélyezési gyakorlatára nézve nem találtam közvetlen forrásokat, de az engedélyezett zsidó névmagyarosítások számának hirtelen csökkenése a numerus clausushoz hasonló korlátozásokra enged következtetni ezen a téren is. A beadott és az elfogadott kérelmek számát nem tudjuk összehasonlítani, mert az 1933 előtti névváltoztatási anyag csak az engedélyezett eseteket tartalmazza. Jogszabály mindenestre nem rendelkezett a zsidó kérelmezők hátrányos megkülönböztetéséről. (De nem árt tudni, hogy ilyen jogszabály később sem született! Az 1939: IV tc. — az ún. második zsidótörvény — 3. §-a is csak a magyar állampolgárságukat elvesztő zsidók névváltoztatásának hatálytalanításáról rendelkezett. De nem is kellet a zsidók névmagyarosításának korlátozásáról külön rendelkezni, ugyanis a névváltoztatás engedélyezése a belügyminiszter diszkrecionális jogai közé tartozott. Nem kellett megindokolnia a kérelmek elutasítását.)
