Századok – 1997

Tanulmányok - Zeidler Miklós: A Magyar Revíziós Liga. Trianontól Rothermere-ig II/303

334 ZEIDLER MIKLÓS rületeiről, Erdély hovatartozása pedig attól függ, a magyar vagy a román diplomácia tud több Jópontot" szerezni az szövetségeseknél. Az angolok ugyanakkor azt is jelezték, hogy nincsenek maradéktalanul megelégedve a magyar javaslatban foglaltakkal. 1943 február elején Cecil C. Parrott, a sajtóiroda vezetője, úgymond magánvéleményként, közölte Gellérttel: Magyarországtól immár a német követelések visszautasítását várják, hosszabb távon pedig azt, hogy ne engedje területének német hadműveleti térségként való felhasználását. Mikor Gellért a várható német megszállás veszélyét említette, azt a választ kapta, hogy az idő sürget, ráadásul „finn és román részről a tengelyből való kiszakadás folyamata megindult".135 A román kiugrás és a szovjet megszállás lehetőségétől tartó magyar kormány mindenáron azt akarta elérni, hogy az országot angolszász csapatok szállják meg, ezért további engedményekre is hajlandó volt s ajánlatát folyamatosan új pontokkal egészítette ki: együttműködést kínált, továbbá azt, hogy nem küld megszálló csapatokat Jugoszláviába és nem harcol a partizánok ellen. A szövetségesek azonban azt sürgették, hogy a magyar kormány szánja el magát a németekkel való határozott szembefordulásra, s Gellért is ilyen értelmű információkat juttatott el Budapestre.136

1943 július végén újabb figyelmeztetés érkezett Gellérthez -immár egyenesen a Foreign Office-tól. Elmondták, hogy amennyiben a németek továbbra is csapatokat szállíthatnak Magyarországon át, Budapestet és a vasútvonalakat a szövetségesek bombázni fogják. Gellért minden bizonnyal hiába próbálta meggyőzni beszélgetőpartnerét, hogy egy ilyen lépés stratégiailag, politikailag és lélektanilag egyaránt célszerűtlen, mivel a magyar kormány közeledési politikáját lehetetlen helyzetbe hozná.137 E megbeszélések — ha közvetve is — hozzájárultak, hogy a magyar kormány szeptemberben végre elfogadta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. Am ahogy halványult a balkáni partraszállás reménye, úgy vált egyre fenyegetőbbé a lehetőség, hogy a szovjet hadsereg fogja először elérni Magyarországot. A moszkvai és teheráni konferencia, valamint a szovjet hadsereg előrenyomulása után elkerülhetetlenné vált, hogy a keleti szövetséges irányába is elkezdődjék a tapogatózás. Most jelentőséget kapott az a körülmény hogy a Szovjetunió követséget tartott fenn Svédországban. 1944 januárjában a szovjetek értésre adták, hogy a fegyverszüneti megállapodások közül csak azokat ismerik el, amelyekben maguk is közreműködtek. (A magyar kormánynak szabott előzetes fegyverszüneti feltételek megszövegezésében a szovjetek nem vettek részt.) Azt is hozzátették — bizonyára taktikai megfontolásból —, hogy Erdély kérdését még nem tekintik lezártnak. A három nagy szövetséges és a magyar fél közös tárgyalásait kilátásba helyező javaslatot január 23-án már Ullein-Reviczky, a néhány hónappal korábban kinevezett új stockholmi követ vette át, ám Ghyczy Jenő külügyminiszter efféle tárgyalásokat akkor még elképzelhetetlennek tartott. Február végén viszont Fali Endre „legmagasabb helyről" — valószínűleg Kállaytól — érkezett utasításra hivatkozva megkérte Gellértet, hogy óvatosan teremtsen kapcsolatot a stockholmi szovjet körök irányába és tapogatózzon a tárgyalások lehetőségéről. Eközben Ullein-Reviczky is átadott a szövetségeseknek egy memorandumot, mely összefoglalta a németellenes magyar akciókat, ismételten leszögezi, hogy Magyarország „nem tekinti magát a szövetségesek ellenségének", de szót sem ejt arról, mi történik,