Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám. Válogatott tanulányok I–II.(Ism.: Káldy-Nagy Gyula) I/299

TÖRTÉNETI IRODALOM 299 nem tartozott az osztrák parlament kompetenciájába, hogy a közös miniszterek közvetlenül nem voltak felelősek az osztrák parlamentnek, az osztrák alkotmányosságnak súlyos korlátja volt és maradt. A bürokrácia kiemelkedő szerepe az osztrák társadalom és politika alakulásában — amiről Hanisch gyakran és meggyőzően ír —, hasonlóképpen annak következménye, hogy a birodalmi bürokrácia a Gesamtstaat legfőbb képviselője és védelmezője a civil életben. Ausztriában túlértékelik az állam jelentőségét - írta egykor Redlich (az 1920-as években), s ma nyomában Hanisch. Csakhogy ezt az államot — legalábbis a Monarchia időszakában —, nem lehet túlértékelni. Ez az államgépezet tartotta egyben a sok nemzetet, tartotta fenn, amíg lehetett, a történetileg kialakult birodalmat. Hanisch bírálóinak ajánlja könyvét - abban a meggyőződésben, hogy a tudomány a kritikából él. Nyilván tisztában van azzal, hogy könyve vitákat fog provokálni - két alapvető okból is. Hanisch nemzeti önismeretre oktat, s az ilyen vállalkozás mindenütt ellenállásba szokott ütközni. S arra törekszik, hogy a 20. századi osztrák történeti fejlődésről egy koherens koncepciót alakítson ki, hogy szintézist teremtsen egy korszakban, amely súlyos értékválságban szenved, amelyben a történettudomány bizonyos irányai egyenesen tagadják a szintézis lehetőségét. Márpedig éppen e két törekvés teszi oly lenyűgözővé Hanisch könyvét, amely rendkívül informatív képet nyújt, segítséget ad Ausztria társadalmi és szellemi életében való tájékozódáshoz a magyar olvasó számára is. Somogyi Éva Goldziher Ignác AZ ARABOK ÉS AZ ISZLÁM. VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK I II. Szerk.: Ormos István Budapest Oriental Reprints series A 7, editors: E. Apor - E. Schütz. Budapest 1995, XXVII+ 1089 o. A tanulmánykötet 1873-1912 között megjelent 28 hosszabb-rövidebb értekezés utánnyomását tartalmazza. Ormos István a válogatás sajtó alá rendezője, Goldziher munkásságának és a rávonatkozó szakirodalom jó ismerője, a kötet előszavában (XV-XXI) a nemzetközi társadalom igényeire hivatkozva rámutatott arra, hogy ezeknek a magyarul megjelent írásoknak az idegen nyelvű fordítása mindmáig mennyire hiányzik. Ormos István egyúttal tanulságosan számot adott a Goldziher munkásságával foglalkozó jeles kutatók (A. A. Bevan, Heller Bernát, Joseph de Somogyi, Scheiber Sándor, Bernáth Lívia, P Sj. van Koningsveld, Simon Róbert, Raphael Patai, L. I. Conrad, J. Schacht, E. Ullendorff) cikkeiről, illetve műveiről. A Goldziher-kutatók teljes névsorát összeállítani valóban nehéz feladat, de azért a hazaiak közül mégis meg kell említeni Németh Gyula nevét (ld. Goldzihers Jugend, in: Acta Orient. Hung., 1950). A felsorolt orientalistákon kívül említést érdemel még C. H. Becker berlini egyetemi tanár (porosz kultuszminiszter, 1925-1930), aki Goldziher kutatási eredményeit olyan alaposan ismerte (Ld. Islamstudien I-II. Leipzig 1924-1932), hogy igaz meggyőződéssel írhatta róla: „Amit ma iszlámtudománynak nevezünk, az Goldziher és Snouck Hurgronje műve." (Ignaz Goldziher, in: Der Islam, 1922, 212-22.) Hasonló meggyőződését juttatta kifejezésre hetven évvel később. A Hourani, napjaink egyik legkiválóbb arabistája az „Islam in European Thought" (Cambridge 1991) с. tanulmánykötete előszavában: „Különös figyelmet szenteltem Goldziher Ignácnak, mert számomra úgy tűnik, hogy neki központi helye van abban a történetben, melyet felvázolok." Majd Goldziher munkásságának ismertetését A. Hourani így kezdte el: „Az iszlám — mint egy vallási és kulturális rendszer fejlődése és jellege — európai tudományos szemléleti képének kialakításában talán a legfontosabb személyiség Goldziher Ignác volt." (i.m. 2. és 36-41.) Ormos István bevezetőjében utalt arra is, hogy Goldziher alapvető műveit németül adta ki, ezért „a magyar nyelven írt művek előtanulmányának tekinthető, másik részük azonban olyan kérdéseket tárgyal, melyekkel Goldziher később nem foglalkozott" (XVI). Mindezek mellett szeretném felhívni a figyelmet néhány olyan későbbi magyarul megjelent értekezésre, melyek ma is nagyon tanulságosak. Ezek közül Goldzihernek „Az iszlám az Omajjádok bukásáig" c. közel száz oldalas tanulmányát olvastam először még hallgató koromban Németh Gyula tanácsára, mert szerinte az iszlámra vonatkozó alapismereteknek ez a legjobb összefoglalása (ld. 745-859). Jól kiegészíti ezt az arab irodalom történetéről írt tanulmány (905-996), melyben különösen figyelmet érdemel a Koránról (918-26), a Hagyományról (966-70) vagy a történeti irodalomról szóló rész (951-58).