Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Szabadon szolgál a szellem. Tanulmányok és dokumentumok a száz esztendeje alapított Eötvös József Collegium történetéből. 1895–1995 (Ism.: Pető Andrea) I/294

296 TÖRTÉNETI IRODALOM 296 gimnáziumban érettségizett, és 44%-uk katolikus iskolába járt. (63. o.) A szülök 50%-a értelmiségi foglakozású, elsősorban tanárok, tanítók, lelkészek. (65. о.). Ha követjük az Eötvös Collegium mítoszát, feltehetjük a kérdést, hogy milyen volt a két világháború közötti magyar elitképzés. A válasz feltétlenül a sokféle ösztöndíj lehetőség rostáján átjutottak számára a zártság és a műveltségében pedig a 19. századi műveltségeszmény, ahol a párbajképesség éppen olyan fontos volt, mint a tökéletes német nyelvtudás. A kollégisták fele magyar szakos volt, a szakok népszerűségi sorrendje pedig ezt követően a latin és a német, a francia, történelem és az ógörög.(66. o.) A Collegiumba fel nem veitekről szóló tanulmány: „Alkalmatlan. Nem ajánlom." Ablonczy Balázs és iß. Bertényi Iván tollából alátámasztja a fenti elemzést. A fel nem vettek elsősorban nem római katolikusok, és alsó középosztálybeli kispolgárok az ország keleti feléből. Az elemzésből az is kiderül, hogy az ajánlóleveleknek nem sok szerepe volt a felvételnél, mely a személyi összefonódásokról szóló tévhitünket árnyalja, de a volt Collegisták hálózata jól működött. A felvételi beszélgetéseknél a tanári pályára való alkalmasság volt a fő szempont, így szelektálódhatottak ki Vörös Károly vagy Hajnal István történészek, akik akkor nyilván nem csillogtatták képességeiket. (77. o.) Azt is örömmel állapítja meg a késői olvasó, hogy a szakmai sovinizmus gyakran felülemelkedett a szigorű minőségi kontrollon, hiszen oly kevesen jelentkeztek a Pais Dezső szívéhez közel álló nyelvészeti specializációra, hogy ő mindenkit melegen támogatott (76. o.). A szolgálat a nemzetközi kapcsolatok terén is értelmezhető lett volna. A külföldi diákok az Eötvös Collegiumban (83-97. o.) Nagy Zsombor tollából összefoglalja a nem magyar nemzetiségű diákokkal kapcsolatos tudnivalókat. A tanulmány figyelemre méltó része, melyben a „kisállamok" képviselőinek életét kísérli meg nyomon követni (szerb, horvát, tatár, bosnyák, stb.) új adalékokat szolgáltatva a kis és nagyállami lét viszonylagosságához, hiszen ezeket a Magyarország felé irányuló keretszámokat mindig sikerült kitölteni, míg a Németországból, Franciaországból, Angliából jövő diákok száma mindig alacsonyabb volt a lehetségesnél és elsősorban a személyes kapcsolatokon múlott. A tanulmány jól összegzi, hogy az Eötvös Collegium hogyan szolgálta a klebesbergi kultúrpolitikát, hogy segítsen az országnak a szellemi elszigeteltségből való kitörésben, hiszen a Collegium Hungaricumok személyzete elsősorban a volt kollégisták jól képzett diákjaiból került ki, és mint fogadóintézmény a külföldi magyarbarát értelmiség képzését tűzte ki célul. A Horthy-rendszer összeomlásával azonban a Collegium is elvesztette szolgálati célját és új célok meghatározásában a volt kollégisták már rendkívül ellentmondásos szerepet játszottak. Ez felveti a kollaboráció problémáját, hiszen sok kollégista megtalálta helyét az 1945 valamint 1947 utáni új Magyarországban. Ennek az együttműködésnek a pszichológiai feldolgozásában játszottak nagy szerepet, valamint nagy népszerűségüket magyarázzák a Eötvös Collegiumi regények, visszaemlékezések. A válasz a kérdésre, hogy a misszióra nevelt elitpalánták, hol tévesztettek utat, a 1945 utáni magyar történelem egyik legfontosabb kérdése, melyre esetleg az oral history alkalmazásával a kötet megkísérelhetett volna választ keresni. A kötet rendkívüli alapossággal térképezte fel a Collegium Archívumát és az ott elérhető dokumentumok alapján bemutatta a Collegium történetét 1950-ig. Sajnos egy vizsgálati szempont hiányzik, de reméljük, hogy a 150. évfordulót ünneplő kötetben már majd helyet kap annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az az intézmény, mely a magyar szellemi elitet volt hivatva képezni, miképpen és hogyan zárta be kapuit a nőnemű hallgatók elől. Éppen Wlassich minisztersége hozott fordulatot a nők helyzetében a felsőoktatás területén, de a Collegium falai között mintha megállt volna az idő. A Collegium 100 éves fennállását ünneplő kötet is szolgál. Szolgálja a fiatal kollégista generáció ráébresztését a nagy elődök tetteire, akik fontos alakjai lehetnek a régi mítosz fenntartásának és új mítoszok teremtésének. A kötet dolgozatai, ahogy a bevezetőben Kósa László írja; „átdolgozott szemináriumi dolgozatok" (8. o.), melyeknél jobban érvényesülhetett volna a híres Collegiumi szigorúság és a kezdő történész anyagkezelési problémáit, mely a feldolgozott anyag korlátaira utal a szakavatott szerkesztő kigyomlálhatta volna. Rendkívül tanulságos a volt diákok névsora a régi és az űj Collegiumban (241-285. о.), a magyaroké és a nem magyaroké, mely mindennél beszédesebben illusztrálja a Collegium megváltozott funkcióját, hogyan vált a kimondottan középiskolai tanárképző elitista intézményből az űj Collegium tömeges tanárképző intézménnyé, hogyan változott a középiskolai tanári pálya megítélése. Ahogy a bevezetőből kiderül az új Collegiumi vezetés aspirációja, hogy visszatérjenek a régi elődök példáihoz, és az olvasó csak remélni tudja, hogy ehhez valóban adottak a társadalmi, politikai és anyagi feltételek. Pető Andrea