Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Szabadon szolgál a szellem. Tanulmányok és dokumentumok a száz esztendeje alapított Eötvös József Collegium történetéből. 1895–1995 (Ism.: Pető Andrea) I/294

TÖRTÉNETI IRODALOM 295 csolta, mely életük legboldogabb időszakát jelentette, melyre későbben is sok-sok nosztalgiával gondoltak vissza. A nosztalgia és mítoszteremtés jó összefoglalását adja Szabó András, aki tanulmányában bemutatja Collegiumról szóló emlékirat irodalmat (145-155. o.). Amennyire nem jelent gondot a szabadság értelmezése és bemutatása a szerzőknek és a szabadság „kis köreiben" való lubickolás jelentette a Collegiumi élet alapjait, annyira a szolgálat felismerésében, elemzésében, kritikus vizsgálatában. Már az alapítás ténye is a 19. századvég hatalmi viszonyainak érdekes mikrotörténeti metszetét tárja fel előttünk. Az Eötvös Collegium nem az egyetlen intézmény volt, mely a magyar iskolarendszer modernizációjakor született. De csak ez a Collegium volt az, mely nemcsak hogy 100 évig fennmaradt, hanem a volt diákok érdekérvényesítési mechanizmusa miatt kitüntetett szerepet játszott a magyar szellemi életben. Fennmaradását pedig éppen a szolgálatnak, feladatnak köszönhette. Már az alapítása is egy parlamenti költségvetési stikli folytán jöhetett létre, a középiskolai tanárképzési ösztöndíjakat nem osztották szét, hanem egy összegben tartva alapját képezte a felállítandó kollégiumnak (25. o.) Eötvös vasakarattal, de baráti körének javaslatait figyelembe véve harcolt a Collegium felállításáért, mely a párizsi École Normale Supérieure mintájára jól képzett, megbízható káderekkel látta volna el a magyar államot. Nem meglepő tehát, hogy az Eötvös-féle koncepciót hűségesen képviselő Wlassich nemcsak az egyetem konok ellenállásával találkozott, hiszen az egyetem autonómiáját kétségkívül sértette egy ilyen profilú intézmény felállítása, ahogy Kármán Mór kritikája erre rámutatott (23. o.). Egy új oktatási intézmény felállításával meg kellett védenie magát a közoktatási miniszter hatáskörének túllépése miatti vádakkal szemben is, amely sikerült is, mondván, hogy ez csak a középiskolai tanárképzés reformjának egyetemen belüli része (26. o.) A kollégisták első generációja 30 főből állt, akik közül öten képviselték a reáltudományokat, és 15-en beszéltek magas szinten németül.(27. o.) Ezzel hosszú időre kijelölték a kollégiumi szolgálat irányát: a humántudományok, és a francia intézményi példa ellenére, a Collegium kulturális orientációja a klasszikus német műveltség felé egyértelmű volt. A szolgálatot kimondottan a középiskolai tanításban várták el a Collegium végzős hallgatóitól, noha a Collegium a hírnevét a középiskolai tanári katedrát az egyetemivel vagy más szellemi pályával felcserélőktől nyerte. Az Eötvös Collegium mítoszának megteremtésében is azok a volt diákok jártak elöl, akik a középiskolai tanári lét kötöttségeit, szolgálatát nem bírva más pályára léptek, de a Collegium baráti körének aktív tagjait magját a lelkes középiskolai tanárok alkotják. A Collegiumnak természetesen többször szembe kellett néznie azzal a váddal, hogy nem az eredeti célok megvalósulását szolgálja: mint a liberális baloldal fészke az 1940-es évek első felében, és mint az elitista jobboldali csökevény az 1940-es évek második felében. A kollégium igazgatói tehát gondos nyilvántartást vezettek a végzős diákok hollétéről, mely a mindenkori politikai hatalom támadásai ellen jó fegyvernek bizonyulhatott, de ez semmit sem ért a volt diákok hathatós informális támogatása nélkül. A volt diákok formális és informális hálója beszőtte a magyar kulturális életet. A formális szinten a felvételnél egy volt diák ajánlólevele többet nyomott a latban, mint bárki másé, legyen az bármely kiváló szaktekintély. Az informális kapcsolatok fontossága a Collegium épületének tervezésétől kezdve jelen volt, hiszen Eötvös személyes barátját Alpár Ignácot kérte fel (34. o.) mindenféle pályáztatás nélkül az új épület megtervezésére, melynek eleget is tett. A kivitelezés befejeztével azonban kiderült, hogy az mintegy az egyharmadával került többe a jóváhagyott teljes költségvetésnél, melyet Eötvös azzal a kegyes hazugsággal fogadtatott el az okvetetlenkedőkkel, hogy az ország középiskolai tanárigényének egyharmadát adó intézménnyel nem szabad szűkmarkúan bánni (36. o.). A szolgálat értelmezése a diákok anyagi és társadalmi helyzetétől függően változott. A kész kollégium a vezetői jó személyes kapcsolatainak tudhatóan ösztöndíjak fogadó állomása lett, így a premontreiek, tiszántúli református egyházkerület, naszódvidéki román nemzetiségű tanáijelöltek, a Gozsdu Alapítvány, a nagyszebeni görög keleti püspök ösztöndíjasai mind megmaradtak a középiskolai pályán, lévén sokszor családjukból az elsők, akik magasabb iskolai végzettséghez jutottak. (57. o.) A Collegium irattára jó lehetőséget nyújt a hallgatók társadalmi, vallási ás földrajzi hovatartozásánál vizsgálatához. Sajnos a kötet tanulmányai közül noha ugyanazt a forrásbázist használják, mindegyikük más módon készítette a táblázatait, statisztikai módszerek és a táblázatkezelés egységes szabályait nem vették figyelembe, de az olvasó bizonyos böngészés után szembesül azzal az összefüggéssel, hogy a két világháború közötti időszakban az ország fejlettebbnek mondható Közép és Nyugat Dunántúl, valamint Budapestről érkeztek a kollégisták 69%-a. (60. o.) Az összes hallgatók 65%-a volt római katolikus vallású, de a reformátusok és az evangélikuson alulképviseltek a hallgatók között a lakosságon belüli számarányukhoz viszonyítva (62. o.). A felvettek kétharmada