Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Szabadon szolgál a szellem. Tanulmányok és dokumentumok a száz esztendeje alapított Eötvös József Collegium történetéből. 1895–1995 (Ism.: Pető Andrea) I/294

294 TÖRTÉNETI IRODALOM 294 ciának szánt vezető szerepe okán akár a konzervatívok referenciája is lehetett volna. S mégsem lett. Talán mert mindegyik irányzat másban lelte meg a maga eredeti, s ezért meggyőzőbb, hitelesebb alakját. A konzervatívok Széchenyiben, a mérsékelt liberálisok, a közjogi kompromisszumok emberei Deákban, a függetlenség hívei Kossuthban, a radikális népi mozgalmak pedig Táncsicsban. Batthyány nem rendelkezett önálló, koherens politikai programmal, nem testesített meg egy lehetséges eszmei-politikai alternatívát. Gyakorló politikus volt, neve tehát azt és annyit jelenthetett, amennyit az adott történelmi helyzet számára megvalósítani engedett, ez pedig időben rövid, lehetőségeiben pedig nagyon szűk volt. Molnár András vallott céljaként művével elégtételt kíván szolgáltatni az utókor által méltatlanul háttérbe szorított államférfinak, akinek megítélése szerint a legnagyobbak között lenne a helye. Becsületére szóljon, hogy szakmai tudása, korrektsége személyes szimpátiái, történetírói szándékai fölé kerekedett: nem győzött meg bennünket. Glósz József SZABADON SZOLGÁL A SZELLEM (Tanulmányok és dokumentumok a száz esztendeje alapított Eötvös József Collegium történetéből. 1895-1995.) Szerk. Kósa László Budapest, 1995. 288 o. Nem választhattak volna találóbb címet az Eötvös Collegium 100. évfordulójának megünneplésére, mint Keresztúry Dezső, a Collegium volt diákjának, oktatójának, végül igazgatójának jelmondatát, amely a Pátzay Pál által tervezett emlékérem oldalát díszíti, amely a kollégium 50 éves fennállására, 1945-ben készült. A szabadon szolgáló szellem metaforája azonban kétfajta értelmezést tesz lehetővé. Az első, amelyre az egész emlékező kötet épül, követve a Collegium jelenlegi igazgatójának, Bertényi Ivánnak a bevezető szavait (5-6. о.) a szellem szabadságát emeli ki. A kötet, melynek tanulmányai egy, a Collegium történetét vizsgáló lelkes egyetemi szemináriumi csoport szemináriumi dolgozataiból nőttek ki, e köré az alapitó mítosz köré szerveződik. Az intézmény, amely következetesen ragaszkodik a Collegium elnevezéshez, és mint az egyik tanulmányból megtudhatjuk, a felvételi kérelmeknél bizonyíthatóan hátrányt jelentett, ha valaki elírta a Collegium nevét Kollégiummá, jelzi vállalt elitizmusát noha az alapításnál ennek a zárt szellemiségnek még nyoma sem volt. A dualizmus iskolarendszerének fejlődésével a középiskolai oktatásban tanárhiány jelentkezett, amelyet egy olyan intézmény felállításával kívántak megoldani, amely az akkor divatos „tudóstanár" eszményét testesíti meg. A szellemi elithez tartozás kritériuma tehát a felvételi vizsgán kívül több nyelv ismerete volt, amely eleve nem segítette a társadalmi mobilitást. A felvételt követően azonban a hallgatók az intenzív tutori rendszerrel kiváló egyetemi tanároktól leshették el a szakma fortélyait. A kollégium kiváló eredményeit a szigorú felvételi vizsgának, valamint a korban szokatlan kislétszámú oktatási csoportnak köszönhette, ahol is a tanár diák kapcsolat rendkívül intenzív volt. Tóth Krisztina elemzésében bemutatja, hogy tulajdonképpen a posztgraduális képzési módszerekkel dolgoztak graduális szinten, és ezzel érték el a figyelemreméltó eredményeket. (109-117. o.) Az új kollégiumi épület elkészülte után pedig ez biztosította a szellemi fejlődés térbeli feltételeit. A szabadság a kivételezettséget is jelentette, hiszen a kiváló képességű diákok, mint minden diák, éltek a diákélet adta szabadság és szabadosság minden lehetőségével. (Dénesi Tamás: Diákélet a régi Collegiumban 99-108. o.) A diákélet szabadságát ugyan korlátozták a kollégiumi regulák, pl. szabályozták, hogy ki hány percig beszélhetett telefonon stb., de a kollégiumi archívum, amelyből gazdag válogatást olvashatunk a kötet végén (156-231. o.) az olvasók elé táiják a csínytevéseket, amelyek mindig kegyes megbocsátásokkal értek véget, kivéve ha politikai vétségről volt szó. Hiszen a kommunista szervezkedés perifériájára került diákokat azonnal kicsapják 1932-ben, (134. o.) és a birodalmi németség befolyása alá kerülteket is kissé óvatosan eltanácsolják. A szellemi szabadságot az intézmény kiváló nemzetközi kapcsolatai is segítették, gyakran az volt a probléma, hogy a különböző külföldi ösztöndíjak keretszámát feltöltsék. A szellemi elithez tartozás kiválasztottság tudata a sokszor nehéz, problémás személyiségeket egy közösségbe ková-